Megértük
szabot
2018. április 3. kedd, 11:56
Senki nem számított rá Kelet-Európában, főként a kommunisták nem, mégis gyorsan lezajlott. Bele volt kódolva a gazdaságba? Romsics Ignác világította meg az okait.
Belülről úgy tűnt, a kelet-európai kommunista pártok és rezsimek hatalma örök – mi vezetett mégis a látványos és dominószerű összeomlásukhoz? Ennek összefonódó okait szálazta szét Romsics Ignác történész, akadémikus legutóbbi kolozsvári előadásán.
 
A Korunk Akadémia március végén ezzel zárta a Polgárosodás és demokratizálódás Európában és Magyarországon a 18-20. században című sorozatát az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában, ahova Romsics professzor és témája idős és fiatal történészeket, laikus és tudós érdeklődőket egyaránt bevonzott. 
 
Romsics Ignác közönsége Kolozsváron
 
Előadásfotók: Szabó Tünde
 
A kelet-európai és a magyarországi rendszerváltások okai és kezdetei című előadás egyébként remekül illik a rendszerváltásról a Főtér.ro-n eddig közölt, részletes ismertetők ívébe. Három éve ugyancsak az EME székházában Sipos Gábor történész mesélte el személyes élményeit az 1989. december végi Kolozsvárról, két éve Gyarmati György tágította a perspektívánkat a teljes 1989-es évre, Romsics Ignác most egészen 1944-ig visszaugrott, hogy jobban átlássuk, mi és ki számolta fel a kelet-európai önkényuralmi rendszereket a 20. század végén.
 
Nem egyetlen, hanem legalább három-négy ok egymásra hatása eredményezte a rendszerváltásokat a térségben, véli a 20. századot kívül-belül ismerő történész:
  • a nemzetközi kontextus,
  • abban is az Egyesült Államok és a Szovjetunió viszonyának változása, konkrétan Amerika győzelme a hidegháborúban;
  • a magántulajdon és a piaci mechanizmusok, vagyis a kapitalizmus fölénye az állami tulajdonra épülő szocializmussal szemben,
  • amely gazdasági válsághoz és szociális elégedetlenséghez vezetett;
  • a nemzetközi politikai és a helyi gazdasági helyzetet egyaránt felhasználó, párton belüli és kívüli ellenzéki csoportok.

Jaltában adta el a Nyugat az oroszoknak Kelet-Európát?

Az 1944. február 4-11. között született jaltai határozatokban a náci Németországot legyőző szövetséges hatalmak és a Szovjetunió abban állapodott meg, hogy a hadiállapot megszűnte után minden országban szabad választásokat tartanak, és reprezentatív kormányok jönnek létre.
 
Kezdetben ez így is volt, de eltérő ideig: Romániában már 1945 márciusában baloldali kormányt alakított Petru Groza, kihagyva belőle a konzervatív erőket, Magyarországon a kommunisták csak 1948-49-ben ragadták magukhoz teljesen a hatalmat.
 
Romsics Ignác Kolozsváron
 
Romsics Ignác történészprofesszor Kolozsváron
 
A hidegháború így Romsics szerint nem a jaltai megállapodás aláírásával kezdődött, hanem azok be nem tartásával a katonailag a szovjetek által ellenőrzött területeken. A szövetségesek balkáni partraszállásának elmaradásával, illetve az észak-olaszországi előretörés elakadásával Kelet-Európa egészen Berlinig szovjet érdekszférába került. Sztálin pedig szűk körben el is mondta, hogy ahol szovjet katonák vannak, oda szovjet típusú politikai (egypártrendszer) és gazdasági (állami tervgazdálkodási) berendezkedést fognak plántálni.
 
Az ebben gyökerező hidegháborút az Egyesült Államok akkor nem ismerte el, üres jelszavakban (containment = feltartóztatás, rollback = visszagöngyölítés) kimerülő politikát hirdetett 1956-ig, amikor kiderült, hogy éles helyzetben nem hajlandó katonailag támogatni a szovjet érdekszférában kirobbant lázadásokat. És ezt meg is mondták az oroszoknak, magyarázta Romsics: dokumentumokból ismert, hogy a moszkvai amerikai nagykövet 1956. október 26-28-án egyértelműen a szovjetek tudomására hozza, hogy 
 

Kelet-Európát szovjet érdekszférának tekintik, és nem fognak beavatkozni.

Ezután vált enyhülésre a szovjetekkel szemben az amerikai és nyugat-európai külpolitika: elfogadták Európa megosztottságát, majd aláírták az atomcsend egyezményt, megállapodtak a nukleáris fegyverek űrbe telepítésének tiltásáról, az atomtitok továbbadásáról, és 1972-ben aláírták a SALT 1-et (Strategic Arm Limitation Talks) az enyhülési politika egyik csúcspontjaként. 
 
Az 1973-ban Párizsban aláírt vietnámi fegyverszüneti egyezmény a Csendes-óceáni térségben is ütközőzónát állapított meg a szovjet és az amerikai érdekek között. Azzal, hogy az USA elimerte a két Koreát, két Vietnámot, gyakorlatilag elismerte a vereségét a térségben, Indokínát és Vietnámot hosszú háború után átengedte a szovjeteknek.
 
Azt, hogy az Egyesült Államoknak Kelet-Európában sincs szándéka aláaknázni a Szovjetunió érdekeit, az amerikai külügyminisztérium munkatársait tájékoztató-utasító dokumentumból is kiderül. Az egésznek haditechnikai háttere is van, magyarázta a történész:
 

Kelet-Európa katonailag jelentéktelenné, mert átlőhetővé vált

az új, atomtöltetű interkontinentális rakétákkal. Amíg lovasság, gyalogság vagy épp tankok döntötték el a háborúkat, hadászatilag is fontos pufferzóna vagy felvonulási terület volt. Oroszország ellen háromszor is indítottak támadást a lengyel alföldön keresztül (napóleoni, majd az első és a második világháborúban), hadászatilag érthető, ha a Szovjetunió saját határain kívül akarta a nagy rombolással járó ütközeteket megvívni.
 
A '70-'80-as évek hadi fejlesztései miatt Kelet-Európa nem volt tényező az Egyesült Államok számára, és inkább a kapcsolatok tárgyalások általi normalizálásában lett érdekelt. Az USA kedvencévé Románia vált ebben az időszakban, mert a Ceaușescu vezette ország nem vett részt Csehszlovákia lerohanásában 1968-ban. 1969-ben Richard Nixon elnök Romániába látogatott, Ceaușescut pedig kétszer fogadták az Egyesült Államokban az 1970-es évek elején. A kelet-európai országok közül Románia csatlakozott elsőként a Nemzetközi Valutaalaphoz és a Világbankhoz, Magyarország csak tíz évvel később.
 
Magyarország és az Egyesült Államok viszonya az 1956 utáni bebörtönzések miatt hosszú ideig fagyos volt, és nehezen oldódott amiatt is, hogy Mindszenty József bíboros 1956-ban bevonult az amerikai nagykövetségre, és 1971-ig ott tartózkodott Budapesten a rendszer elutasításának élő jelképeként. A Budapest, Washington és Vatikán közötti tárgyalások eredményeként engedték ki Magyarországról. 
 

Ennek az enyhülési politikának egy másik csúcspontja az 1975-ös helsinki konferencia volt,

amely Romsics meglátása szerint a Nyugatnak és a keleti tömbnek is fontos volt. A Szovjetuniónak elsősorban azért, mert az összes európai állam az Egyesült Államokkal és Kanadával együtt a záróokmányban kimondta, hogy nem törekszik az 1945-ben kialakult határok erőszakos megváltoztatására.
 
A francia, olasz, spanyol eurokommunista pártok követelésére pedig a szovjetek elfogadták, hogy az emberek szabadon nyilatkozhatnak a nézeteikről, gyakorolhatják a vallásukat, megélhetik etnikai hovatartozásukat, és 1945 után először az egyéni jogok mellett kollektív nemzetiségi jogokra is ígéretet tettek. 
 
A helsinki záróokmányának aláírása
 
A helsinki záróokmányának aláírása
 
(Az 1920-as párizsi békeszerződések biztosítottak egyféle kollektív kisebbségvédelmi rendszert, amit a Népszövetség felügyelt, 1945 után viszont csak az egyéni jogokat ismerték el, magyarázta a történész. Helsinkiben szakítottak ezzel az állásponttal, ahol aláírták, hogy a nemzeti kisebbségek jogait is tiszteletben kell tartani.)
 

Senki nem gondolta, mekkora jelentősége lesz a megállapodásnak a következő két évtizedben:

azok, akik emberi jogokra alapozott demokráciát követeltek a térségben, elkezdtek hivatkozni a helsinki záróokmányra. Helsinki után az új amerikai elnök, Jimmy Carter és nemzetbiztonsági főtanácsadója, Zbigniew Brzezinski nyilvánosan is szakított a korábbi Kelet-Európa-politikával: az ezekben az országokban működő nagykövetségek feladatul kapták, hogy figyeljék a kisebbségi és emberi jogi helyzetet, vagy például emelték a Szabad Európa Rádió költségvetését.
 
Mindez Romsics szerint nem független attól, hogy Brzezinski Lengyelországból származott, teljesen tisztában volt azzal, mi a helyzet Kelet-Európában, ugyanakkor Amerikában szocializálódott, ott futott be politológusi, egyetemi tanári karriert.
 
Romániában például Király Károly közgazdász, a kommunista párt egyik lemondott vezetője konfrontálódott, és 1977-től leveleket kezdett írni a pártvezetésnek, amelyben a kisebbségi ügyeket is szóvá tette, 1980-ban még radikálisabban. A BBTE filozófiatanára, Tóth Sándor 1977-ben külföldre juttatott, Jelentés Erdélyből című, több nyelven és álnéven megjelent írása volt az első tájékoztatás arról, micsoda kisebbségpolitika érvényesül Ceaușescu Romániájában.
 
Király Károly levelének kivonata
 
Bukaresti román értelmiségiek is bírálták a Ceaușescu-rendszert, 1982-ben pedig Nagyváradon adta ki Szőcs Géza, Tóth Károly, Tóth Ilona és Ara-Kovács Attila a szintén szamizdat ellenzéki folyóiratot, az Ellenpontokat. Ugyanezt a feladatot látta el a Felvidéken Duray Miklós, aki szintén bírálta az ottani egyház- és kisebbségellenes politikát. 
 

Fegyverkezési verseny

A Szovjetunió az új helyzetre azzal reagált, hogy olyan SS-20-as, atomtöltetű ballisztikus rakétákat kezdett el 1977-ben kelet-európai országokba telepíteni (kivéve Romániát), amelyekkel be lehetett lőni egész Nyugat-Európát. A szovjetek ráadásul a Közel-Keleten is új helyzetet akartak teremteni, 1979-ben bevonultak Afganisztánba, hogy a szovjet birodalomhoz csatolják, és tíz év kellett nekik arra, hogy rájöjjenek, nem fog menni, ahogy az amerikaiaknak is tíz év kellett ehhez Vietnámban, jegyezte meg a történész.
 
Az SS-20-asok telepítésére válaszként az amerikaiak azzal fenyegetőztek, hogy ha azokat a Szovjetunió nem vonja ki 1982-ig, akkor Tomahawk típusú cirkálórakétákat kezdenek telepíteni, amelyek alacsony magasságban repülnek, és a hagyományos radarrendszerek számára érzékelhetetlenek. A másik válasz Pershing II rakéták telepítése volt Nyugat-Németországba, ahonnan hat perc alatt lettek volna képesek Moszkvába érni, és 30 méter volt a hibahatára. Vagyis a Kremlnek azt a részét találhatták volna el, amelyiket csak akarták.
 
Miközben az amerikai-szovjet viszony kiéleződött, a magyar-amerikai viszonyok javultak. A Kádár-kormány törekedett az enyhülésre, ezt Amerika honorálta, 1978-ban például átadta Magyarországnak a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket, amelyeket hadi zsákmányként Amerikában tartottak. 
 
Az enyhülés alatt közben Lengyelországban létrejött a legnagyobb munkásmozgalom és ellenzéki szerveződés a második világháború óta, a Szolidaritás szakszervezet Lech Wałęsa vezetésével. A gdanski hajógyárból indult szervezetet a kommunista hatalom képtelen volt felszámolni, többek között azért, mert a Szolidaritás a lengyel katolikus egyház támogatását is élvezte, amely más, kelet-európai egyházakkal ellentétben nem paktált le a kommunista rendszerrel
 

Ronald Reagan továbblépett az emberjogi helyzet számonkérésén,

és meghirdette, hogy Kelet-Európában demokratikus infrastruktúrát, vagyis többpártrendszert kell építeni, azaz nemcsak a kelet-európai kormányokkal kell tárgyalni, hanem támogatni kell a helyi ellenzéket, magyarázta Romsics Ignác. 
 
1983-ban létrehozták a National Endowment for Democracy-t azzal a céllal, hogy azokban az országokban, ahol nincs demokrácia, vagy gyenge lábakon áll, ott anyagilag támogassák annak megteremtését. Nyilvános volt a költségvetése, újságból lehetett tudni, hogy a legtöbb támogatást a lengyel Szolidaritás kapta, de támogatta a magyar ellenzéki szervezeteket is pénzzel, nyomdagépekkel, és igyekezett segíteni a helsinki megállapodás betartatását.
 
Növelték a hadi kiadásokat, ekkor állították hadrendbe a hosszan levegőben maradó nehézbombázókat, és ekkor hirdették meg a Strategic Defense Initiative (SDI) nevű, gyakran csillagháborús tervként emlegetett védelmi rendszert, amely földi és űrbe telepített szenzorokkal, lézerekkel és rakétákkal az ellenfél rakétáját kilövése után röviddel érzékeli és megsemmisíti még ellenséges légtérben. Ez egyértelműen megbontotta volna a fegyverkezési egyensúlyt, az elrettentés politikáját, amelyet a szovjet és az amerikai atomtöltetű, interkontinentális rakéták és atomtengeralattjárók biztosítottak.
 
A csillagháborús terv vázlata
 
A csillagháborús terv egyik vázlata | VVikipédia
 
A történész szerint azóta is vitatják, hogy a csillagháborús terv blöff volt-e Reagan részéről, vagy valóban dolgoztak ilyen rendszeren, mindenesetre blöffként hatékony volt, mert hasonlót az akkor már 
 

jelentős gazdasági hátrányba került szovjet gazdaság nem tudott volna előállítani.

A Szovjetunió 1945 után meghirdette, hogy pár évtizeden belül utol fogja érni és le is hagyja a legfejlettebb gazdaságot, az USA-ét. Kezdetben volt is némi alapja a hitnek, a második világháború után évi 5-6 százalékkal nőtt a szovjet GDP az újjáépítési periódusban. Az extenzív növekedés vége után a hangsúly a termelékenységre, a hatékonyságra helyeződött, vagyis a munkaerő átáramlása után a mezőgazdaságból az iparba már ott, az iparban kellett volna egységnyi idő alatt többet termeljen.
 
Ekkor látszott meg, hogy a magántulajdon kikapcsolása és az egyéni kezdeményezést nem honoráló gazdaság nem képes tovább növekedni. Az Egyesült Államokban, ahol magasabb volt a GDP, szintén csökkent a nemzeti jövedelem növekedése, de még a 90-es években is növekedésben maradt a szovjet csökkenő GDP-vel szemben, arról nem is beszélve, hogy az összvolumene és az egy főre eső aránya is jelentősen eltért. Az USA gazdasági kibocsátása a második világháború után a globális gazdaságnak legalább 20 százalékát tette ki, néha 28%-t, a Szovjetunió viszont soha nem tudott 14-15 százaléknál többet elérni. A szovjet egy főre eső GDP pedig soha nem tudta meghaladni az amerikai egy főre eső GDP 45 százalékát.
Ahhoz tehát, hogy a Szovjetunió tartani tudja a lépést a fegyverkezési versenyben, a nemzeti összjövedelmének 20-25 százalékát kellene a hadiiparra fordítsa, míg az Egyesült Államok saját GDP-jének csak a 6-8 százalékát
– idézte a történész a CIA becslését. A Szovjetunió ezt hosszú ideig sikeresen tette: volt atombombája, hidrogénbombája, atomtengeralattjárója, interkontinentális rakétája stb., és a világ számos pontján, Dél-Amerikában, Ázsiában támogatott baloldali szervezeteket. Csak a szovjet gazdaság teljesítménye mellett ez sokkal nagyobb terhet jelentett otthon, mint az Egyesült Államok hasonló tevékenységei: az átlag amerikai a fegyverkezési verseny alatt is elég jól, a szovjet lakosság pedig elég szerényen és egyre szerényebben élt.
 
Vagyis a szovjeteknek azt kellett átgondolniuk, hogy beszállnak a csillagháborús versenybe, abból olyan szociális feszültség keletkezik, amely robbanáshoz vezet. Ezt Romsics szerint a szovjet szakértők a '70-es évektől érzékelték, de a vezetésben épp akkor eluralkodó gerontokrácia késleltette a hatékony válaszadást. Brezsnyev agyi infarktust szenved a '70-es évek végén, 1982-es haláláig nyilvános megjelenésein két ember is támogatta. Utódja, Andropov két év múlva meghalt, akárcsak az ő utóda a Szovjetunió Kommunista Pártja élén, Csernyenko, és nem tudtak érdemben reagálni az új helyzetre.
 

1985-ben érkezett egy hozzájuk képest fiatal, dinamikus és innovatív vezető, Mihail Gorbacsov.

Ő találkozott először amerikai elnökkel, Reagannel Reykjavíkban 1985-ben, és azt ajánlotta, hogy a Szovjetunió leépíti a stratégiai fegyvereit, ha az amerikaiak leállnak az SDI tervvel. 
 
Ezt Reagen nem ígérte meg, Gorbacsov jól hangzó ígéretei viszont őt magát népszerűvé tették. Reagan 1983-ban még a gonosz birodalmának nevezte a Szovjetuniót, ezzel akkor az amerikaiak nagyrésze egyetértett, három évvel később viszont már csak az amerikaiak egyharmada értett egyet ezzel. Gorbacsovot először a Der Spiegel, majd a Time az év emberévé választotta. 1987-ben Washingtonban már meg tudtak állapodni bizonyos stratégiai fegyverek csökkentésében, de Reagan még akkor is ragaszkodott az SDI kiépítéséhez.
 
Gorbacsov otthon arra törekedett, hogy versenyképessé tegye a szovjet gazdaságot:
  • először az Uszkorenyie, a Gyorsítás programot hirdette meg, többek között alkoholkorlátozással akarta gyorsítani a termelést;
  • majd jött a Peresztrojka, vagyis az Átalakítás, amelyben a magyarországi '68-as reformot és annak következményeit alkalmazták, megengedték a magánkezdeményezést a szolgáltatói szektorokban: autójavításban, cipőjavításban, fodrászatban stb.;
  • a Glasznoszty, az Átláthatóság programnak köszönhetően beindul a szovjet szellemi, irodalmi élet, korábban betiltott könyvek jelennek meg Borisz Paszternáktól, Szolzsenyicin beszámolója a Gulágról, amelyek teljesen más képet adnak az 1945 utáni szovjet rendszerről, mint amit addig a hivatalos ideológia nyújtott, és ez a történész szerint elég gyorsan átalakította az emberek gondolkodását;
  • végül a Demokratizacija: hiába a gazdasági reformok, a nyilvánosság, ha a politikai rendszerben nem érvényesül a meritokrácia, jött rá Gorbacsov. 1988-ban törvénybe iktatták, hogy a képviselői helyek egyharmadára szabad körzetekben lehet képviselőt választani.
Az 1989-es választásokon képviselővé választották a legfőbb szovjet emberjogi harcost, Andrej Dmitrijevics Szaharov magfizikust, Borisz Jelcint pedig, aki Gorbacsovhoz képest is progresszív személyiségnek számított, Moszkva polgármesterévé.
 
A Szovjetunió 1988-ban vonta ki csapatait Afganisztánból, decemberben pedig Gorbacsov bejelentette az ENSZ New York-i ülésszakán, hogy
 

ki fogja vonni a szovjet csapatok egy részét Kelet-Európából.

Német lapok ezt már 1988 nyarán megírják a CIA értesüléseként, mesélte személyes élményeit is Romsics professzor, aki ezt akkor teljesen hitetlenkedve fogadta. Gorbacsov belátta, hogy a szovjet gazdaság tehermentesítéséért külföldi vállalásaiból is vissza kell, hogy vegyen, többek között Kelet-Európában is.
 
Bush, Reagan és Gorbacsov
 
Bush, Reagan és Gorbacsov
 
Mindeközben a magyar gazdasági növekedés nagyjából a szovjet és kelet-európai trendekbe illeszkedett: 5,5-6 százalékos az évi növekedés a háború utáni évtizedekben, a '80-as évek második felére viszont ez nullára olvad. A tervgazdálkodás belső, rendszerszintű okai mellett ennek külső okai is voltak, például az olajárrobbanás pont abban az időszakban, amikor az ipari termelés egyre inkább áttért a szénről az olajra. Mivel Magyarországnak nem volt olaja, csak importból, megdrágult a magyar ipari termékek előállítása.
 
Válaszként a szlovákokkal közösen és osztrák tőkével vízierőművet kezdtek építeni a Dunán hosszas előkészületek után, de az egyezmény 1977-es aláírásakor még nem lehet tudni, mekkora mozgósító ereje lesz tíz évvel később a Bős-Nagymaros vízlépcső elleni fellépésnek. A másik válasz a szovjet támogatással és szovjet tervek alapján 1987-ben építeni kezdett paksi atomerőmű. A második blokk üzembehelyezésével Paks a magyar villamosenergia-felhasználás 40 százalékát fedte le.
 

De ez sem állította meg a magyar gazdaság hanyatlását,

és ezt tudták és érzékelték azok, akik kaptak erről adatokat, például Nyers Rezső. A volt szociáldemokrata politikus 1956 után Kádár mellé ált, de 1968-ban támogatta a magánkezdeményezések és bizonyos piaci mechanizmusok bevezetését. Ez a szovjeteknek túl sok volt a '70-es évek elején, ezért Nyers Rezsőt félreállították a politikából, a Közgazdasági Intézet vezetését bízták rá.
 
Nyers viszont továbbra is úgy vélte, hogy a gazdaság dinamizálásához muszáj megengedni a magántulajdont is, mert a gyári munkás és a gyárigazgató is másképp áll hozzá a termeléshez. Pozsgay Imre volt az a másik politikus, aki szorgalmazta ezeket a reformokat, de nemzeti beállítottsága miatt kultuszminiszterként szembekerült Aczél Györggyel, a Kádár-korszak főideológusával, ezért őt a Hazafias Népfront élére állítják félre.
 
A Hazafias Népfrontot 1949-ben hozták létre a megszüntetett pártok helyére, régi kisgazda-, parasztpárti politikusok, civil kezdeményezések kaptak helyet benne. Romsics megállapítása szerint Pozsgay Imre ebből a parkolópályából is fel tudott építeni egy olyan bázist magának, amelyre támaszkodva sikeresen tört előre a '80-as években, és érvényesítette az elgondolásait.
 

Ebben az időszakban egyedül a magyar mezőgazdaság teljesített jól,

egyrészt a háztáji gazdaságoknak köszönhetően, amelynek termékeit a szabad piacon lehetett értékesíteni, másrészt két nagy állami gazdaság innovációjának köszönhetően. A bábolnai és a nádudvari termelőszövetkezet megvásárolta az amerikai zárt rendszerű kukorica- és gabonatermesztés technológiáját a műtrágyázás, öntözés, vetés számítógépes optimizációjától kezdve a traktorokig.
 
A magyar mezőgazdaság korábban soha nem látott termésátlagokat produkált, de a mezőgazdaság a magyar GDP-nek csak a 10-12 százalékát adta, miközben a nehézipari vállalatok egyre veszteségesebbek lettek a helyi nyersanyag hiánya miatt. 
 
A kádári elgondolás az volt, hogy az emberek alapszükségleteit kielégítik, vagyis nem éheznek és nem fáznak, akkor a politikával olyan nagyon nem fognak foglalkozni. A Kádár-rendszer, a gulyáskommunizmus legitimitása azokon a szociális engedményeken nyugodott, amelyek miatt Magyarország volt a „legvidámabb barakk”: volt élelmiszerválaszték, lakás mellett esetleg nyaraló is, időnként Nyugatra is lehetett utazni.
 
A gazdasági növekedés zsugorodásával nem lehetett fenntartani ezt a szociális egyensúlyt és az életszínvonalat, ezért nyugati hitelért folyamodtak, hogy legyen miből béreket, nyugdíjakat emelni. 
 
Hangulatváltozás mérése a magyar társadalomban
 
Magyarország nyugati hitelterhe 1980 körül kezd megugrani, a '80-as évek második felében pedig még inkább, és ezt csak 1989-ben közölték a lakossággal. Míg 1950-1970 között lényegében nincs infláció, utána viszont inflációs spirál indul be, a '70-es évek végén pedig leáll a reálbérek növekedése, a '80-as években pedig csökkenni kezd.
 
Lengyelországgal ellentétben Magyarországon nem volt a Szolidaritáshoz hasonló, nagy sztrájkmozgalom vagy a brassói éhséglázadáshoz hasonló felkelés. Senki nem vonult utcára, nem sztrájkoltak tömegek, de érezhetően egyre szabadabban beszéltek és morogtak az emberek az utcán vagy ingázás közben. 
 
A pártvezetés tökéletesen tisztában volt a néphangulattal, mert készített szociológiai felméréseket, csak nem hozta nyilvánosságra. A propaganda hiába mondta, hogy jó irányba megy az ország, az emberek világosan érezték, és ki is derült a felmérésekből, hogy 1988-ra a pénz értékállóbb lett Nyugaton, jóval nagyobb kint az anyagi jólét, az árubőség, a szabadidő vagy akár a házimunka gépesítettsége.
 

Mégsem sejtette senki, hogy két év múlva összeomlik a rendszer,

se Magyarországon, se a már rég külföldön élő magyarok közül sem, derült ki korabeli konferenciákon, folyóiratokból.
 
Viszont létrejöttek olyan, 10-20-100 fős értelmiségi csoportok, amelyek állásfoglalásokban, cikkekben éreztették a helsinki folyamat nyitását. Ilyen volt a magyarországi szolidaritási nyilatkozat a csehországi Charta '77 szervezőivel (a dokumentum a helsinki záróokmány által is garantált emberi jogok csehszlovákiai megsértése ellen tiltakozott), akiket 1979-ben súlyos börtönbüntetésre ítéltek. Magyarországon először 34-en írták alá, főként Lukács-tanítványok, jegyezte meg Romsics Ignác.
 

Magyarországon két ellenzéki szerveződés indult:

  • az úgynevezett urbános, emberjogi, demokratikus ellenzék Kis János, Kőszeg Ferenc, Haraszti Miklós, Petri György vezetésével, akik 1980-tól adták ki illegálisan, szamizdatban a Beszélő című folyóiratot havi rendszerességgel. Tájékoztatnak a politikai eseményekről, történelemről, mindarról, ami a hivatalos sajtóban nem jelent meg;
  • a népi-nemzetinek nevezett ellenzékiség vezetője sokáig Illyés Gyula volt, a hangsúlyos pontjai pedig a kisebbségvédelem és a szociális devianciák. Illyés 1983-as halála után Csoóri Sándor lépett a helyére.
A két nagyobb mellett több kisebb ellenzéki csoport jött létre, amelyek feszegették a kimondhatóság határait, és nem csak írók, költők, hanem képzőművészek és rockzenekarok is, például a Beatrice rendszeresen rendszerellenes hangokat is megütött. Ennek folkorisztikusabb, nemzetibb árnyalata az elsősorban a mezőségi Székről kiinduló táncházmozgalom volt. A rendszer gyanakodva fogadta, majd rájött, jobb, ha engedi, és megjelenhettek a népzenei lemezek is.
 
Egyetemi körök alakultak, 1983-ban például a jogász kollégium, amelyből kinőtt a magyai magyar kormánypárt, a Fidesz, és ekkor alakult meg a Szegényeket Támogató Alap is, mivel a '80-as évek második felében váltak láthatóvá a hajléktalanok, a kukázók. Újra mozdultak az '56-osok is, keresték a kapcsolatot egymással.
 
Romsics Ignác Kolozsváron
 
Romsics Ignác magyarázza nekünk a 20. századot
 
Miközben belpolitikai bázisa egyre ingatagabb, Kádár nemzetközi megítélése nem volt rossz: 1977-ben fogadta a pápa a Vatikánban, Magyarországra látogat Helmut Kohl, Margarete Thatcher, Francois Mitterand. A katolikus egyház Mindszenty távozása után eléggé együttműködik a rendszerrel és a titkosszolgálattal, de a katolikus egyházon belüli bokor mozgalom ellenezte ezt az együttműködést. Ezek a kisebb csoportok abban mind egyetértettek, hogy a kommunista rendszert meg kell reformálni, le kell váltani, 
 

az álláspontok közös nevezője Bibó István volt.

Az '56-os miniszterek közül november 4. után egyedül ő maradt a parlamentben, míg Nagy Imréék a jugoszláv nagykövetségen kértek menedéket. Bibó pedig a szovjet katonák jelenlétében gépelte a felhívásait a magyar néphez a passzív ellenállásról, később a nyugati országok nagykövetségeire juttatta el a memorandumait, amíg le nem tartóztatták. 1963-as kiszabadulása után sem kötött kompromisszumot, mindvégig a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárosa maradt, semmilyen módon nem azonosult a Kádár-rendszerrel.
 
Ezért válhatott az akkor szerveződő demokratikus ellenzék emblematikus figurájává, az 1979-es Bibó-emlékkönyvbe több mint hetvenen írtak: párttagok, párton kívüliek, urbánusok, népiek minden csoportból.
 
Ezeknek a belső ellenzéki szerveződéseknek megvoltak a külföldi kapcsolataik: ha kiutaztak valamelyik nyugati városba, tudták, melyik könyvesboltba kell elmenni, hogy útlevél felmutatásával ingyen könyvet kapjanak, amit természetesen nem a KGB, hanem a CIA vagy hozzá közeli szervezetek finanszíroztak – jegyezte meg a történész.
 

Emellett a Szabad Európa Rádió 

magyar osztályának igazgatója, Borbándi Gyula folyamatosan tartotta a kapcsolatot Csoóriékkal, szállást adott azoknak, akik Münchenbe mentek. Párizsban ugyanezt a külső támogatói szerepet látta el Kende Péter, aki 1978-tól Magyar Füzetek címen adott ki periodikát, benne főleg álnéven közlő magyar szerzők rendszerkritikus munkáival.
 
Soros György 1984-től működtette az MTA-Soros Alapítványt, amelynek az volt a lényege, hogy a Magyar Tudományos Akadémia és a Soros Alapítvány fele-fele alapon küldhetett külföldre kutatókat ösztöndíjjal. Ilyen ösztöndíjjal elég sokan éltek, ahogy a későbbi Fidesz vezérkarából többen is fél vagy egy évet tanultak Oxfordban, úgy maga Romsics is fél évig kutathatott Washingtonban.
 

A rendszer időnként visszacsapott,

Nagy Gáspár fiatal költőt például egy idei eltiltották a közléstől Öröknyár: elmúltam 9 éves című, 1983-ban megjelent verséért, amelynek utolsó három sora így szól: „egyszer majd el kell temetNI / és nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezNI”. A költő 1958-ban volt 9 éves, amikor kivégezték Nagy Imrét.
 
A '80-as évek második felében egyre inkább tágultak ezek a szűk ellenzéki csoportok. A legális összegyűlés alkalmai például a március 15-i megemlékezések voltak. Március 15. nem munkaszüneti, csak iskolaszüneti nap volt, a fiatalok szabadok voltak, és már a '70-es évektől Budapesten, Szegeden, Debrecenben pár fiatal alternatív ünnepséget szervezett, vagy spontán módon alakultak ki, a '80-as évek második felében pedig rendszeressé váltak.
 
Március 15-i hivatalos ünnepség 1976-ban
 
Így nézett ki egy hivatalos március 15. 1976-ban. A kép forrása a fortepan.hu
 
 
Március 15. 1988-ban
 
És így egy nem hivatalos 1988-ban | A kép forrása a szamizdat.org
 
Kádár és a körülötte lévő vezetők a szovjetekhez hasonlóan egyre idősebbek lettek, és egyre kevésbé tudtak lépést tartani az eseményekkel. A XIII. kongresszus „Tovább a lenini úton” szlogenjét képviselték 1985-ben, amikor Monoron összegyűlnek az ellenzékiek is, hogy megvitassák a Gorbacsov hatalomra kerülése utáni helyzetet, különböző aspektusokból bírálták a Kádár-rendszert.
 
Kádár 1987-ben egy új, dinamikus személyt nevezett ki miniszterelnökké: Grósz Károlyt. Grósz gazdaságilag Gorbacsov politikáját követte, de a párt egyeduralmához hosszú ideig ragaszkodott. Eközben a Hazafias Népfront égisze alatt az értelmiségiek (Lengyel László, Bihari Mihály, Kis János) egyre radikálisabb programokat dolgoztak ki arról, hogy mindaddig nem várható előrelépés, amíg Magyarországon nem következik be radikális gazdasági reform és politikai demokrácia. Arról gondolkoztak és írtak, 
 

hogyan lehet az egypárti kommunista rendszert lebontani és jogállamot felépíteni úgy, hogy ne folyjon vér.

A népi-nemzeti ellenzék nem alkotott programot, de először hozott létre szervezetet, a Magyar Demokrata Fórumot 1987 szeptemberében Lakitelken, Lezsák Sándor helyi tanár kertjében. Gyakorlatilag a kormány jóváhagyásával, hiszen a sátorban ott ült Pozsgay Imre is – magyarázta a történész, aki szerint itt kezd kettéválni a népi és az urbánus ellenzék, mert az urbánusokat nem hívták meg Lakitelekre. Holott inkább az volt a háttérben Romsics szerint, hogy Pozsgay nem akart egy asztalnál mutatkozni a radikálisokkal.
 
Kádár és a keményvonalasok megpróbáltak visszavágni, 1988 áprilisában pártfegyelmiben részesítették Nyers Rezsőt és Pozsgay Imrét, négy embert pedig kizártak a pártból. Májusban viszont Kádár Jánost „puccsolták meg” szovjet jóváhagyással: pártelnökké nevezték ki valódi jogkör nélkül. Grósz Károly lett a főtitkár, Nyers és Pozsgay pedig visszakerült a politikai bizottságba.
 
Grósz meglátogatta Gorbacsovot, aki azt tanácsolta neki, enyhítse ezt a román-magyar feszültséget, utána az NSZK-ba utazott, ahol Kohltól kapott egymilliárd márkát a gazdasági nehézségek megoldására, majd egy hetet töltött az Egyesült Államokban, és találkozott Ronald Reagan elnökkel is. Itt az egyik téma Nagy Imre és '56: az amerikaiak rehabilitálást szeretnének, Grósz Károly viszont csak családi ünnepet.
 
Az MDF után más ellenzéki szervezetek is alakultak, a Népligetben esetenként több százan beszélik meg az aktuális problémákat. 1988 márciusában alakult meg a Fiatal Demokraták Szövetsége, az év végén a Szabad Demokraták Szövetsége, próbáltak újraalakulni az 1945-48. közötti koalíciós pártok is.
 

A rendőrség Nagy Imre kivégzésének évfordulóján,

1988. június 16-án a város végén található 301-es parcellánál tartott megemlékezésen még nem avatkozott be, de amikor az ellenzékiek beértek a városba a Battyhány-örökmécseshez, a tévészékház elé és a Vörösmarty térre, akkor beavatkozott: rendőrök vezették el Tamás Gáspár Miklóst, gumibotozták Orbán Viktort, Kis Jánost, a Vörösmarty téren pedig motoros rendőrök oszlatták fel a tömeget.
 
Az ellenzékiség másik katalizátora a bős–nagymarosi vízlépcső: építésének kezdetekor megjelentek a környezetvédők, és elmondták, az egész rossz, a Szigetköz tönkre fog menni, akárcsak Budapest vízellátása, le kell állítani az egészet. Valójában nem csak a környezetvédőket mozgósították ezek a tüntetések.
 

A harmadik, utcára is mozgósító ügy a magyar kisebbségek kérdése volt.

Az MSZMP sokáig közömbös volt a kérdés iránt, a '80-as évek második felében viszont kimondta, hogy a magyar állam felelősséggel tartozik a magyar kisebbségekért. Ennek egyik hangadója Szűrös Mátyás volt. Sorra adták ki a helsinki konferencia utókonferenciáinak anyagait, ahol folyamatosan szóvá tették az emberjogi és kisebbségi sérelmeket.
 
Budapesten először 1988. június 27-én tüntettek az erdélyi falurombolás ellen MDF-szervezéssel és kormányjóváhagyással. Ettől kezdve a magyar ellenzék rendszeresen kifejezésre juttatta, hogy mit gondol Ceaușescuról. Tüntettek november 15-én is, a brassói munkáslázadás évfordulóján.
 
Grósz Károly augusztusban Aradon találkozott Ceaușescuval, de a találkozó az ő vereségét hozta. Ceaușescu bizonyította a világ előtt, hogy ő tárgyal a kérdésről, de nem egyeztek meg semmiben. Grósz népszerűsége ezután rohamosan csökkenni kezdett.
 
Grósz Károly és Nicolae Ceausescu
 
Grósz Károly és Nicolae Ceausescu Aradon | MTI
 
Ugyancsak augusztusban tört ki az első sztrájk a pécsi szénbányákban (mert ott lengyel vendégmunkások is dolgoztak), a kormány megijedt és eleget tett a bérkövetelésnek. 
 
A fiatal, 40 éves közgazdászból lett miniszterelnök, Németh Miklós egyre inkább távolodott az őt kinevező Grósz Károlytól, és közeledett Nyers és Pozsgay köréhez, gyakorlatilag ő lett az MSZMP-n belüli reformellenzék vezetője. Felerősödtek a párton belüli reformtörekvések, erre válaszul Grósz Károly november 29-én a munkásőr-parancsnokok előtt kijelentette, Magyarországon fehérterror fenyeget, és a szocializmust, ha szükséges, fegyverrel is meg kell védeni.
 
Romsics szerint nem kizárt, hogy egyes munkásőr-parancsnokok lőttek volna, ha ezt a visszafordulást a Szovjetunió támogatta volna, de Gorbacsov két nap múlva jelentette be New Yorkban, hogy megkezdik a szovjet csapatok kivonását Kelet-Európából. 
 
Szovjet erősítés hiányában Grósz olyasmivel igyekezett visszaszerezni a népszerűségét, mint például a világútlevél bevezetése (addig ugyanis két útlevele volt a magyaroknak: a pirossal utaztak a szocialista országokba, a kékkel eleinte három évente, majd évente utazhattak Nyugatra), amellyel annyiszor mehettek Nyugatra, ahányszor csak akartak, és adott mellé pár tízezer forintot valutában. Ezt mindenki kiváltotta, és megrohamozták Ausztriát színes tévéért, hűtőszekrényért, stb., de gazdaságilag megviselte az országot: több pénzt vettek ki, mint amennyit abban az évben a külföldi turisták Magyarországon elköltöttek.
 

Eközben Lengyelországban már a hatalommegosztásról tárgyaltak

a korábban letartóztatott, majd kiengedett Szolidaritás-tagokkal. A lengyel kommunista vezetők és a Szolidaritás vezetői 1989. február elején ültek kerekasztalhoz, és abban egyeztek meg, hogy a felsőház egészét és az alsóház egyharmadát fogják szabadon megválasztani, azokért a helyekért bárki indulhat, a helyek kétharmadára pedig a kommunista párt és szatellitpártjai neveznek meg jelölteket. 
 
Az eredmény: 1989 nyarán a szenátus száz helyéből 99-re a Szolidaritás jelöltjét választották meg, akárcsak az alsóház minden szabad helyére, és Lech Wałęsát szerették volna köztársasági elnöknek. Szerinte viszont ez a lépés irritálná a Szovjetuniót, kijelentette, hogy nem lesz köztársasági elnök, és azt a Jaruzelskit ajánlotta maga helyett, akit 1981-ben hóhérnak tartottak. Nagykoalíciós kormányba viszont nem ment bele a kommunistákkal, ehelyett a kereszténydemokrata Tadeusz Mazowiecki vezetésével alakult meg Kelet-Európa első nem kommunista kormánya.
 
A lengyelországi történések kétségkívül hatottak a magyar ellenzékre és a reformkommunistákra is, magyarázza a történész. Pozsgay Imre például 1989 januárjában, kihasználva azt, hogy Grósz Károly külföldre utazott, rádióinterjúban kijelentette, hogy
  • 1956-ban nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés,
  • a továbblépés útja pedig a többpártrendszer.
Februárban vitatták meg Pozsgay kijelentéseit a Központi Bizottságban, és ugyan a tagok többsége ellenezte Pozsgay álláspontját, a végén az MSZMP kimondta, hogy '56-ban népfelkelés volt, és hogy Magyarországon többpártrendszer kell. Romsics szerint azért, mert a szovjetek egyértelműen jelezték, nem adnak támogatást a rendszer akár erőszakos fenntartásához, ahogy Gorbacsov győzte meg a lengyel kommunista vezetőket is, hogy fogadják el a kommunisták nélküli lengyel kormányt. A budapesti amerikai nagykövet pedig minden lehetséges módon demonstrálta, hogy az ellenzéket és a rendszerváltást támogatja.
 

1989 március 22-én alakult meg az Ellenzéki Kerekasztal, 

hogy lengyel mintára közös platformot dolgozzanak ki a rendszerváltás menetéről. Egy héttel előtte, március 15-én már százezren vonultak a tüntetéseken egyértelműen rendszerváltást követelő jelszavakkal, Cserhalmi György a tévészékház előtt olvasta fel az ellenzék közös követeléseit: népképviselet, többpártrendszer, szólás- és sajtószabadság, stb., Csengey Dénes, az MDF politikusa pedig jelképesen lefoglalta az MTV-t.
 
 
Júniusban az ellenzékiek már a reformkommunistákkal tárgyalnak a Nemzeti Kerekasztal keretében a politikai átalakítás menetéről, az új választójogról, új alkotmányról, demokratikus berendezkedésről. Közben ténylegesen elindult a szovjet csapatok kivonása, március folyamán exhumálták a 301-es parcellába temetett '56-osokat. Ezt és a március 15-i tüntetést is egész nap közvetítette az MTV, 
 
ez rázta fel és rendítette meg a magyar társadalmat
a történész szerint, illetve a június 16-i újratemetés, amelyet szintén közvetített a tévé, és a Hősök tere is tele volt. Ekkor szembesült mindenki azzal, hogy a Kádár-rendszer ugyan nagyobb liberalizmust és jólétet biztosított, mint a többi kelet-európai rezsim, de emögött megbocsáthatatlan embertelenségek, kegyetlenségek történtek. 
 
Nagy Imréék újratemetése
 
Nagy Imréék újratemetése a Hősök terén | A kép forrása a MEK.oszk.hu
 
Kádár János ezt még megérte, de mentálisan és fizikailag is egyre gyengébb lett. Azon a napon, június 23-án halt meg, amikor Nagy Imrééket jogilag is rehabilitálták. Több mint százezer ember vett részt Nagy Imre újratemetésén, de Kádár János ravatalához is több mint százezren látogattak el július közepén. Romsics szerint ez a megosztottság érződik azóta is Magyarország elmúlt 30 évének történetében.
 
Kádár Jánost gyászolók
 
A Kádár Jánost gyászolók tömege | MTI
 
Ugyancsak júliusban látogatott először amerikai elnök Magyarországra id. George Bush személyében, aki elismerést ugyan hozott, de pénzt vagy ígéretet gazdasági mentőcsomagra nem. Ugyanekkor oszlott fel, illetve vált ketté az MSZMP, Nyers Rezső vezetésével megalakult a Magyar Szocialista Párt, Grósz vezetésével pedig a Munkáspárt.
 
Október 23-án pedig Szűrös Mátyás, az Orsszággyűlés akkori elnöke, ideiglenes köztársasági elnökként kikiáltja a Magyar Köztársaságot, jogilag ekkor szűnik meg a kommunista rendszer Magyarországon. A rendszerváltáshoz azonban még meg kellett választani az új parlamentet, köztársasági elnököt.
 
A többi kelet-európai államban sokkal gyorsabban ment végbe a rendszerváltás folyamata. Németországban az is katalizálta, hogy Magyarország 1989 nyarán, illetve szeptemberében megnyitotta nyugati határát, és Nyugatra engedte a kelet-német turistákat, akik a Balatonnál szoktak találkozni nyugat-német rokonaikkal. Gorbacsov októberi látogatásán reformokra szólította fel a kelet-német vezetést, november 9-én leomlott a berlini fal. Nyár óta tüntetések zajlottak Csehszlovákiában is, ahol a bársonyos forradalom végén, december 29-én Václav Havelt válaszották köztársasági elnökké.
 
Novemberben Bulgáriában majd Albániában is megtörtént egyféle átmenet. Decemberben ért a rendszerváltási hullám Romániába, de nem a fővárosban indul, hanem a temesvári lelkész, Tőkés László kiállása pattintja ki a szikrát, aki mellett korábban Magyarországon már tüntettek. December közepén tüntetések törtek ki Temesváron, amelyeket a karhatalom vérbe fojtott, és a forgatókönyv ismétlődött meg december 21-én Kolozsváron és Bukarestben.
 

Jaltától Máltáig

George Bush amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár december elején találkozott Máltán egy hajón, és megállapodott abban, hogy tudomásul veszik a kelet-európai átalakulásokat, nem vetnek be katonai erőt, hanem hagyják az eseményeket történni a maguk folyása szerint. Nagyhatalmi befolyásolások persze történtek, jegyezte meg a történész, de katonai beavatkozás nem, és ez véglegesítette a kelet-európai rendszerváltásokat.
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/26041
Aztán jól megfenyegették pénzbírsággal az oktatási tárcát. Most biztos átgondolják.
A kedves kormány tejjel-mézzel folyó Kánaánt ajánl a nyugdíjasoknak. És a szükséges pénzt például az autópályáktól veszi el.
A tulajdonos azt ígéri, Erdély legszebb terasza fog működni a majdani szálloda udvarán.
Az önkormányzat nagy erőbedobással, a szállásadók csillagászati árakkal készülnek a Nagy Napra.
Könnyű úgy válaszolni a kérdésre, hogy a kívül rekedt generáció egy ideig túl fiatal, egy idő után meg túl öreg volt. A probléma azért picit összetettebb.
Nem készül el ugyanis egy csomópont. Azonban...
Egy világjáró utcazenész volt az idei Jazz in the Street sztárvendége.
Pedig ez a mioritikus haza soros EU-elnökségének jelképe.
Hiába szerzett három gólt Észtországban, a védelem csődje miatt csak döntetlent játszott a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában.
A gyülekezési törvény módosítását a kormány már régóta fontolgatja, de a legfelsőbb bíróság mai döntése után meglehet, hogy nem lesz már szükség rá. A civilek perrel fenyegetnek.
Négy nagyváros a kezébe vette a sorsát. Elkezdődött volna a gyakorlati regionalizálás? És vajon mit fog szólni mindehhez a bukaresti bojárság?
Kevesebb mint két év alatt elég látványosan alakult a pártok népszerűsége.
Többször át lett ismételve és fel lett mondva a lecke a román-magyar érdemi párbeszéd elkezdésének a fontosságáról az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács pénteki, kolozsvári konferenciáján. Idén is.
Jobban játszott, de nem eléggé jól Athénban a magyar válogatott.