// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Ezúttal tízezrek tüntettek a kormány ellen

// HIRDETÉS

Az igazságügyi és az adótörvényeket érintő módosítások miatt.

Ismét utcára vonult több tízezer ember vasárnap este Románia több nagyvárosában a kormány által tervezett igazságügyi reform, valamint az adótörvény átfogó módosítása ellen tiltakozva.

A kormánnyal szemben kritikus média szerint a tüntetők száma országszerte meghaladta a 40 ezret, Bukarestben mintegy 20 ezren tüntettek. Legutóbb november 5-én vonultak utcára nagy létszámban szintén az igazságügyi reformtervezet ellen. A tüntetők attól tartanak, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikai befolyás alá vonja az igazságszolgáltatást, hogy a korrupcióval gyanúsított vezetőik megússzák a felelősségre vonást.

A vasárnap esti megmozdulást a nagy szakszervezeti tömörülések is támogatták. Ők ellenzik, hogy a kormány az alkalmazottakra akarja hárítani teljes mértékben a társadalombiztosítási járulékokat.

Tüntetések voltak Kolozsváron, Jászvásáron, Konstancán, Nagyszebenben és Craiován is. Nagyszebenben mintegy 7 ezren, Brassóban 5 ezren tüntettek. Milánóban, Zürichben, Birminghamben, Berlinben  és Párizsban is tiltakozó megmozdulásokra biztatták az ott élő román állampolgárokat.

Munkatársunk éppen Berlinben tartózkodik, és kilátogatott az ottani tüntetésre. Íme, így nézett ki a megmozdulás a német fővárosban:

Kép: Szabó Tünde

A bukaresti tiltakozó akció a kormány épülete előtt kezdődött, onnan a tömeg a parlamenthez vonult, de az alkotmánybíróságnál és az igazságügyi minisztériumnál is tiltakoztak. A média szerint a mostani akcióban többen vettek részt, mint november 5-én.

„Igazságszolgáltatást, ne korrupciót!”, „PSD, vörös pestis!”, „Lemondani!” - skandálták a tüntetők.

A politikusok közül Dacian Cioloş volt miniszterelnököt lehetett látni a tömegben. A mostani tüntetésnek is az egyik fő jelszava az volt, hogy „Nem vagyunk tolvaj nemzet!", a szervezők ezzel a felhívással hirdették meg a megmozdulást.

A szociálliberális kormánykoalíció december közepéig akarja elfogadni az igazságszolgáltatás működését szabályozó több törvény módosítását. Az igazságszolgáltatás szakmai szervezetének számító Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács, valamint a legfőbb ügyészség és a korrupcióellenes ügyészség egyaránt ellenzi a módosításokat.

A kormánykoalíció arra hivatkozik, hogy a hatályos büntetőtörvénykönyv és a büntetőeljárási törvény több mint ötven cikkelye alkotmányellenes, ezért nem tűr halasztást a jogszabályok módosítása. A kormánykoalíció egyebek mellett szigorúbb feltételeket szabna a bírói és ügyészi pálya elkezdéséhez, felelősségre vonhatóvá tenné a bírákat, illetve korlátozni akarja az államfőnek a vezető ügyészek és a legfelsőbb bíróság vezetői kinevezésében játszott szerepét.

Az adótörvény átfogó módosítása révén a nyugdíj- és az egészségügyi járulékot teljes mértékben az alkalmazottakra hárítják, ugyanakkor a személyi jövedelemadót hat százalékponttal 10 százalékra mérsékelik. A szakszervezetek attól tartanak, hogy a dolgozók nettó bére csökkenni fog a változtatások következtében.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?
Krónika

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?

A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro