Hosszú és rögös volt a bukovinai „hazátlanok” útja az anyaországig (2. rész)

Kétszázötven évig mostohán bánt velük a sors, míg otthonra leltek. Hetven év után is jövőt terveznek a bukovinai székelyek. Helyszíni riport a Völgység fővárosából.
Hirdetés
A bukovinai székelyek nyomába eredő cikksorozatunk második részének fókuszában azok a Dunántúlon élő leszármazottak állnak, akik mind a mai napig következetesen ápolják hagyományaikat, féltve őrzik szellemi és tárgyi emlékeiket, és amikor csak tehetik, vissza-visszatérnek a 800 kilométerre található Bukovinába, hogy leróják kegyeletüket a gazos temetőkben hátrahagyott őseik emléke előtt.
 
Bonyhád egyik tere
 
Bonyhád egyik takaros tere
 
Összesen harmincnyolc dunántúli településen élnek az öt bukovinai székely faluból Bácskába telepített, majd onnan is útra tett székely családok. Központjuk Bonyhád, egy alig 14 ezres Tolna megyei kisváros, ahol lépten-nyomon bukovinai emlékekkel találkozhatunk. Itt székel a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, melynek idén megválasztott új elnöke, Illés Tibor segített jobban megismerni és megérteni a bukovinai székelyek múltját és jelenét.
 

Mi lett volna, ha…

A települést azzal a szándékkal kerestem fel, hogy még többet megtudjak az itt hetven évvel ezelőtt otthonra talált székelyekről. Miként sikerült a beilleszkedés és az identitásmegőrzés ennyi év után? A környéket bejárva akarva-akaratlanul az ötlött fel bennem, hogy mi lett volna, ha dédszüleim 1930-ban nem menekülnek el a bukovinai nélkülözés elől Szatmár megyébe, és Bácskát megjárva ők is egy dunántúli településen kapnak menedéket. Vagy mi lett volna, ha tizenéves nagyanyám terveinek megfelelően nem tér haza a rokonlátogatás alkalmával felkeresett Bácskából, majd a menekülést követően éppen Bonyhádon telepedik le.
 
Bonyhád
 
Bonyhádon tudják, hogy merre van Madéfalva
 
A képzeletemet próbára tevő kérdések mellett az is foglalkoztatott, hogy vajon milyen reményekkel érkeztek ide a többszörösen kisemmizett és megalázott bukovinai székelyek?  Szülőföldjüktől messze, immáron harmadjára – a madéfalvi veszedelemkor történt kirajzást is beleszámítva negyedjére – kezdhették elölről életüket, úgy, hogy alig csitult a második világégés miatti általános kiszolgáltatottság.
 

Székely honfoglalás

Ahogy a cikksorozat első részében már szó volt róla, az 1941-ben 28 bácskai településre betelepített székelyek alig alkalmazkodtak az új környezethez, máris menekülniük kellett. Pár nappal Horthy Miklós kormányzó kudarcba fulladt kiugrási kísérlete előtt, 1944. október 8-án született meg a parancs a menekülésre. A világháború végjátékát még a nagyvárosok földalatti óvóhelyein is nehezen vészelte át a lakosság, hát akkor a dunántúli falvak irányába menekülő székelyek, akik egyedül a kukoricásba és a lovasszekerek alá bújhattak a légitámadások elől.
 
A háború viszontagságai között a menekültekkel szembeni bizalmatlanság miatt alig akadt olyan település, ahol legalább az istállókba befogadták a családokat, elsősorban a gyermekeket és a várandós asszonyokat. Halottaikat is csak az utak szélén temethették el a hozzátartozók. Ahogyan az egyik túlélő, Lőrincz Imre írja önéletrajzi könyvében, a menekülés iszonyatos hajszájában összebicsaklott jószág döbbentette rá arra, hogy az ember többet kibír, mint az állat.
 

Bukovinai székely asszonyok a kismányoki búcsún
 
A háború végéig a dunántúli falvakban szétszóródott, földönfutóvá vált bukovinai székelység olyan tehetősebb családok jóvoltából élte túl a megpróbáltatásokat, akik munkáért cserébe élelmet, tűzifát és pajtákban szálláshelyet biztosítottak számukra. A kiszolgáltatott helyzet 1945 tavaszán látszott megszűnni, amikor Bonyhád központtal megkezdődött a végleges telepítés. Tolna megyében 28, Baranya megyében 7, Bács-Kiskun megyében 3 településen helyezték el őket a háború miatt kitelepített svábok és a haláltáborokba elhurcolt zsidók házaiban.
 

Idegenek egy fedél alatt

Ahogyan Illés Tibortól, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnökétől megtudtam, a 28 település közül 22 a Völgységnek nevezett régióban található, melynek „fővárosa” Bonyhád. A falvak nagyságát, befogadókészségét és –képességét figyelmen kívül hagyták, például  Kismányokra 105 családot telepítettek be, míg a sokkal nagyobb területű Nagymányokra csak 28-at. Ezért is változó, hogy melyik településen milyen mértékben sikerült megőrizni a bukovinai székely hagyományokat, a kisebb közösségek ugyanis gyorsabban olvadtak bele a többségbe.
 
Az is előfordult, hogy a kitelepített svábok visszaszöktek, viszont házaikba már beköltöztették a székelyeket. Egymás számára idegen emberek kényszerültek arra, hogy egy fedél alatt éljenek. Erről Illés Tibornak is vannak gyermekkori emlékei: egy idős sváb nénivel osztoztak a házon, míg meg nem halt.
 

Illés Tibor, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke a kismányoki templom előtt
 
Érthető módon nem mindenhol fogadták szívesen a „magyar testvéreket”, a folyamatot az sem könnyítette meg, hogy annyi megpróbáltatás után a székelyeknek is elegük lett az állandó bizonytalanságból és a hozzájuk hasonlóan kisemmizett egyszerű emberekkel való konfrontációból. A nehézségek ellenére sikerült beilleszkedniük, még ha az együttélést soha nem lehetett idillikusnak nevezni. Az állapotok érzékeltetésére ismét Lőrincz Imrétől idézek.
 
„Akkor elmondtam nekik (a befogadásra kényszerített sváb családnak – szerk. megj.), hogy mi is elhagytuk a házunkat, először Bukovinában, másodszor pedig Bácskában. Én tudom, milyen keserves házat építeni, mert én is sokat kínlódtam, amíg felépült a bácskai házam, és pillanatok alatt ott kellett hagyni. Erről mi nem tehetünk, ha így hozta a sors. A madéfalvi veszedelemkor az őseink a németek elől ki kellett bujdossanak a hazájukból, most itt vagyunk mi, és maguknak kell elbujdosniuk. Erről nem tehetnek sem maguk, sem én. Akkor az asszony, Kati néni sírva fakadt, meg az embernek is potyogni kezdtek a könnyei. Én sem álltam meg sírás nélkül. Erre azt mondja Henrik bácsi, akkor költözködjenek be. Ennyi volt a honfoglalás.”  
 

A hit segített megmaradni

Adódik a kérdés, hogyan sikerült kibírni ezt a sok megpróbáltatást? Illés Tibor szerint a vallásosság, a szigorúan betartott böjtök, az önmegtartóztatás képessége és a szerény életforma egyaránt segített a bukovinai székelyeknek a túlélésben. Soha nem voltak nagyra törő terveik, nem voltak anyagiasak, azt vallották, hogy az ember csórén jött a világra, és csórén is távozik. Ugyanakkor nagyon jól értettek a népgyógyászathoz, Isten „patikájának”, azaz a gyógynövényeknek a használata mindennapos volt.
 
Bármilyen körülményekhez képesek voltak alkalmazkodni, hiszen elfogadták, hogy mindaz, ami velük történik, Isten akarata. Ez egyébként alkotó munkájukban is megmutatkozik. „A népművészet a belső értékek kisugárzása. Ha a bukovinai székelyek belül szépek és tiszták voltak, nem volt nehéz ezt megmutatni a művészet útján” – fogalmazott Illés Tibor.
 
Kismányoki templom

Székely búcsú a kismányoki templomban
 
Annyira ragaszkodtak hitükhöz, hogy egyes kegytárgyaikat még menekülés közben is magukkal hordozták, így menekülhetett meg például az a Szűz Mária-szobor, amely eredetileg a bukovinai Hadikfalva templomát díszítette, magukkal vitték Bácskába, jelenleg pedig a kismányoki Magyarok Nagyasszonya templomban található. Különös érzés volt számomra a bukovinai székelyek negyedik alkalommal megszervezett búcsúján és zarándoklatán megtekinteni a nagymamám egykori szülőfalujából származó szobrot, ilyen nagy távolságra annak származási helyétől.
 
 
A hadikfalvi Szűz Mária-szobor Kismányokon
 
 
A szoborhoz hasonlóan megjárta a „hadak útját” egy Istensegítsből származó kereszt is, amelyet a település utolsó papja, Elekes Dénes hozott magával, és jelenleg a nagymányoki templomban őrzik.
 

43 tagegyesület szövetsége

A bukovinai székelyek megmaradásba vetett hitét jól jellemzi, hogy még hetven évvel a drámai fordulatok után is nagy figyelmet fordítanak arra, hogy átörökítsék hagyományaikat. Az 1989-ben alakult Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, mely 43 tagegyesülettel és ezernél is több taggal rendelkezik, rendkívül aktív.
 
Székely Háza Bonyhádon
 
A bonyhádi Székely Házat könnyű megtalálni
 
Küldetése elsősorban abban áll, hogy összefogja a bukovinai székelyeket és a leszármazottakat, ápolja a tagok közötti kapcsolatot, valamint segítse azokat, akik hozzám hasonló módon kutatják gyökereiket. Ezen túlmenően a szülőföld iránti elköteleződés jeleként azt is szem előtt tartja, hogy a Bukovinában maradt csekély emléket is megmentse. A szövetség elnöke megmutatta a bonyhádi Székely Házban őrzött tárgyakat és lendületesen mesélt hagyományos programsorozataikról és terveikről is.
 

Székely porta épül Kismányokon

Mivel Bukovinában napról napra csökken a hagyományos székely házak száma, hiszen senki nem tartja szem előtt az építészeti örökség megőrzését, Illés Tibor szívügyének tekinti, hogy megmentsen egy ottani parasztházat. Szóba került a házvásárlás vagy a lebontott házak épületanyagának megvásárolása is, de egyelőre ezek a tervek nem megvalósíthatóak. Háromféle építkezési mód fedezhető fel Bukovinában: egyrészt a józseffalvi tűzvész nyomán, Kós Károly tervei alapján felépült házak, a gerendákból, tapasztás nélkül összerakott házak, illetve a gerendák és sár felhasználásával épített házak.
 
 
A kismányoki Székely Ház tervrajza
 
A bukovinai székelyszövetség kezdeményezésére, Csíkdánfalvából vásárolt fa felhasználásával, a második típusú házat rekonstruálják Kismányokon. Az alapkőletételre éppen ott-tartózkodásom idején került sor a már említett kismányoki templom szomszédságában. Illés Tibor Cserháti József egykori pécsi megyéspüspök szavait idézte, aki a templom 1989. október 8-i szentelésén azt mondta: „legyen Kismányok a bukovinai székelyek Csíksomlyója”. A tájház tervezésekor ez a gondolat motiválta a szövetséget. A szövetség elnöke bízik abban, hogy a közös munka öröme összekovácsolja a leszármazottakat, és sikerül a fiatalokat is megszólítani a projekttel.
 
Csátalján a szintén bukovinai születésű Lőrincz Gergely festőművész működtet egy tájházat, melyben különböző életképeket jelenít meg részleteiben is kidolgozva a székely szoba- és konyhabelsőket, használati tárgyakkal és gazdasági eszközökkel gazdagítva a gyűjteményt. Hasonlóképpen képzelték el a kismányoki tájház berendezését is.
 

Lakodalom, disznóvágás, csobányolás

A Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége egész évben gondoskodik arról, hogy a leszármazottaknak okuk legyen az egybegyűlésre. Az egyik legnagyobb rendezvény, amelyhez Bonyhád 1997-ben csatlakozott, az idén 28. alkalommal megszervezett Bukovinai Folklórfesztivál, melyet a Bukovinában élt nemzetiségek folklóregyütteseinek részvételével rendeznek meg évről évre a völgységi városban. Tekintettel arra, hogy Bukovina az ott élő tizenhárom nemzetiségnek köszönhetően az Osztrák-Magyar Monarchia legszínesebb tartománya volt, a nemzetiségek ezen fesztivál alkalmával találkoznak és mutatják be egymásnak hagyományaikat. A fesztivál fénypontja a bukovinai székely lakodalmas, melyre igazi menyasszonyok bevonásával kerül sor.
 
 
Színpompás szőttesek készülnek a bonyhádi Székely Házban
 
Ugyanakkor egész évben nagy a nyüzsgés a völgységi székely településeken: székely találkozókat, borversenyt, mesemondó versenyt, néprajzi tábort, disznóvágást, gasztronómiai bemutatókat, focibajnokságot, népdaltalálkozókat, kiállításokat és könyvbemutatókat szerveznek. A bonyhádi Székely Házban emlékszobát alakítottak ki Sebestyén Ádám néprajzkutató tiszteletére, egy másik teremben szövőszékek és félbehagyott szőttesek tanúskodnak a textilművészet műveléséről.
 
A Csobányolás kelléke
 
A csobányolás jelmezei
 
A bukovinai székelyek bethlehemes játéka, a csobányolás emlékeit is őrzik. Ez az egyik legarchaikusabb elemeket őrző, a csíki betlehemessel rokonítható népszokás, amely 2013-ben felkerült a Szellemi Kulturális Örökség nemzeti jegyzékébe. A bonyhádi Székely Házban több eredeti jelmez és kellék is megtekinthető.
 

Mi lesz a temetők sorsa?

Mind a Völgységben élő, mind a nagyvilágban szétszóródott bukovinai székelyeket foglalkoztatja a hátrahagyott haza, ezért ahányszor megtehetik, felkeresik az öt, egykoron székely falut. Mindegyik temetőben kopjafát állítattak, hogy legyen hol megemlékezni. Sok eredeti temetőkereszt is megvan még (főleg Andrásfalván), egyelőre azonban kérdéses, hogy mi lesz ezeknek a sorsa. Mindenesetre a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége kapcsolatban áll a helyi önkormányzatokkal annak érdekében, hogy megoldást találjanak a sírgondozásra.
 

Az öt bukovinai székely falu nevét is felvésték a bonyhádi székely kapura
 
Ezen túlmenően Bukovinában semmi más nyoma nincs a magyar múltnak. Az egykori katolikus templomokban ma már ortodox misék zajlanak, eltüntették a falképeket és a belső berendezéseket is. Egyedül a hadikfalvi templomban maradt meg egy kisebb oltárrész. Illés Tibor felvette a kapcsolatot a tárgyalásra nyitottnak bizonyuló ortodox pópával, engedje meg, hogy évente egyszer szentmisét tartsanak ott. A bukovinai leszármazottak ugyanis rendszeresen részt vesznek a csíksomlyói búcsún, és az alkalmat kihasználva ellátogatnak az onnan közel 300 kilométerre található szülőfalvaikba. Jó volna, ha lenne egy hely, ahol még összegyűlhetnének egy Miatyánkra…
 
Cikksorozatunk következő részében feltérképezzük a bukovinai tájat és kiderítjük, mit tudnak a helyiek a korábban ott élő székelyekről.

Hirdetés