Nagyromán
Szerző: Augustin Păunoiu
2017. június 9. péntek, 09:05
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora ismét lándzsát tör a román Erdély mellett. És leleplezi a magyar állami revizionizmust.

1920. június 4., a versailles-i Nagy-Trianon palota. Akkor és ott írták alá a közismert szerződést, mely a mai napig meghatározza sok európai állam határait. Ebben az okiratban elismerték, hogy Erdély, Bánság, Partium és Máramaros Románia területének integráns részét képezik, ezzel szentesítve a valós helyzetet. Ioan Aurel Pop akadémikus, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora a trianoni szerződésből kiindulva beszél nemzetről, román identitásról és európaiaságról.

Riporter: Rektor úr, ma van az I. világháborúban győztes nagyhatalmak és Magyarország közötti trianoni szerződés aláírásának 97. évfordulója. Mit tartalmaz ez a szerződés? Mit jelentett az európai államok és főleg Románia számára az aláírásától mostanáig?

Ioan Aurel Pop: A szerződés nagyon részletes és itt nehezen összefoglalható dokumentum, de a következő a lényege: Magyarország, a Nagy Háborúban legyőzött ország visszatért az etnikai határai közzé, vagyis – a szövetséges és társult hatalmak (Anglia, Franciaország, AEÁ, Olaszország, Japán és sok más) nyomására – elismerte, hogy volt „történelmi tartományainak” nagy része, melyeknek magyartól eltérő többségeik voltak, a következőkben Horvátországhoz, Csehszlovákiához, Romániához, Ausztriához fog tartozni. Következésképpen

Erdély, a Bánság, Partium és Máramaros a nemzetközi jog szemszögéből nézve Románia integráns részévé vált,

ahogy arról a románok, demokratikus módon, 1918. november 18/december 1-én, Gyulafehérváron döntöttek. Következésképpen az 1920. június 4-i trianoni szerződés, mint ahogy különben az 1919–1920-as párizsi szerződések egész rendszere nem tett egyebet, mint elismerte a románok által meghozott saját döntéseik jogosságát. A párizsi békekonferencia rögzítette Európa új térképét, mely sok tekintetben a mai napig érvényes és a történelemben ez az első olyan döntés, amikor a nagyhatalmak nagyrészt a (lengyel, cseh, szlovák, román, szerb, horvát, szlovén, litván, lett, észt) népek akaratát vették figyelembe, a (német, osztrák-magyar, orosz, oszmán) többnemzetiségű birodalmak feloszlását is szentesítve. Trianon Románia számára nyugati irányban a szinte természetes etnikai határunk elismerését jelentette. A kérdéses okirat szentesítette, hogy további 100.000 négyzetkilométernyi terület kerül a román állam hivatalos ellenőrzése alá. Ne feledjük, hogy a háború előtti Románia csak 137.000 négyzetkilométeres volt (Olténia, Munténia, Dobrudzsa és a Kárpátok és Prut közötti Moldva, Bukovina és Besszarábia nélkül) és hogy a Nagy Egyesülés után 296.000 négyzetkilométeres lett. A trianoni szerződés némileg rendet tett Közép-Kelet-Európa térségében, megadva a szlovákoknak Szlovákiát, a horvátoknak Horvátországot és a románoknak Erdélyt, a többségi népek önrendelkezési jogával összhangban.

Napjainkban szó van egy Magyarország által létrehozott Trianon 100 Főosztályról. Mire vonatkozik ez?

Valójában nem egy kormányzati főosztályról van szó, ahogy én is tudtam eredetileg és ahogy azt a sajtónk tévesen átvette, annak mintájára, ami Romániában történt. Magyarország nem követ el ilyen imázshibákat. Jogilag ez egy „kutatási” főosztály, melyet szerényen „munkacsoportnak” vagy „kutatócsapatnak” neveznek és a Magyar Tudományos Akadémia alá rendelték, mely elnyert egy öt évre szóló kormányzati „támogatást”. Hivatalos neve a „Lendület-Trianon 100” (helyesen: Lendület Trianon 100 Kutatócsoport – a szerk.). Másképp mondva, ennek a csaknem 25 emberből álló társulatnak van pénze kutatásokat végezni, valamint Magyarországon és világszerte terjeszteni ennek a „kutatásnak” az eredményeit. Az Európai Unió nem avatkozik be az ilyenfajta dolgokba, mert az ilyenfajta – jól kigondolt – dolgok hivatalosan nem is jelentenek ellenséges propagandát valaki részéről. De

mi, akik nem a tegnap születtünk, tudjuk, hogy mi Magyarország alapvető álláspontja az utóbbi évszázadban:

az, hogy nem fogadja el Erdély Romániához tartozását, állandóan az Erdélyre vonatkozó „történelmi” jogairól beszél, azt állítja, hogy a románok csak későn, civilizálatlan pásztorokként emigráltak a Balkánról és így tovább. Én magam is részt vettem sok ilyenfajta találkozón 1989 után Európában és az AEÁ-ban, ahol a szomszédos országból érkezett történészek és politikusok így mutatták be a dolgokat. Márpedig az, ami 1920-ban, Trianonban történt nagyon egyszerű és egyértelmű: az akkori nagyhatalmak elismerték azt, amit a románok a nemzetközi joggal összhangban eldöntöttek; egyértelmű, hogy ha a románok tévedtek volna, a nemzetközi közösség nem ajándékozta volna Romániának Erdélyt! Sőt, a második világháború után, az 1946–1947-es párizsi békekonferencián és néhány másik alkalommal az elfogadott és törvényes nemzetközi instanciák ugyanezt ismerték el, nevezetesen Erdély Romániához tartozását. Következésképpen a trianoni békeszerződés elfogadása körülményeinek kutatása – bár a téma nagyon jól ismert – bármikor megtehető (folyamatosan felszínre kerülnek új források és javasolni lehet új értelmezési irányvonalakat, az igazság korlátain belül), de nem revizionista célból, a nemzetközi közvélemény átirányítása érdekében. A legnyilvánvalóbb példa a magyar kormány által a budapesti Külügyminisztériumon keresztül kiadott direktíva, hogy a magyar diplomaták ne vegyenek részt a Románia nemzeti ünnepével kapcsolatos eseményeken. Márpedig Románia nemzeti napját éppen Erdély Romániával való egyesülésének emlékére ünneplik december 1-én! Ha ez az esemény sérti a magyar hivatalosságokat, akkor miként számíthatnánk arra, hogy a magyar fél tárgyilagosan kezeli majd az egy évszázaddal ezelőtt Gyulafehérváron meghozott és a nemzetközi téren az 1919-1920-as párizsi békeszerződés által ratifikált demokratikus döntést?

Nemzettípusok Európában

Milyen elemek határoznak meg egy nemzetet? A nyelv, egy vallásos hit, egy népesség, egy közös tér, egy kultúra, a vér, bizonyos értékekhez való kötődés?

A nemzetek elméleti leírásával kapcsolatosan is több értelmezés van. Egyesek a nemzeteket új, az emberek tudatos akaratával létrehozott állami politikai alkotásoknak tekintik. Más tanult személyek az etnikai közösségek nemzeti stádiumig tartó hosszas fejlődésében hisznek, vagyis az évszázadok során, a középkorral, vagy akár az ókorral kezdődően megszülető, közös nyelven, eredeten, hiten, szokásokon, hagyományokon alapuló szerves egységeknek tekintik a nemzeteket. Az itt felhozott vélemények első csoportja a modernista vízióhoz tartozik, mely a nemzeteket korlátozott és ideiglenes, egy globális világban most éppen megszűnőben lévő tényeknek tekinti. Az elméletek másik csoportja elsődlegességen vagy állandóságon alapulnak, azt állítva, hogy a nemzetek az egyes egyének akaratától függően jöttek létre és hosszú életük van, amiről nem dönthetnek az államok vagy államfeletti szervek. Franciaország, például, a nemzetállam prototípusa, ahol „francia nemzetiségűnek” tekintenek mindenkit, akinek francia hivatalos dokumentumai vannak. Más szóval, itt összemosódik az állampolgárság a nemzetiséggel. A földön sok más helyen a nemzet az államhoz kötődik, de nem azonos azzal. Románia esetében, például, helyes azt mondani, hogy állampolgárainak nagyjából 90 százaléka román, kb. 6 százaléka magyar, 2,5 százaléka roma (cigány), nagyjából 1,5 százaléka szláv. Egy organicista típusú nemzet meghatározásában nem egyetlen elem a domináns, hanem többet is figyelembe vesznek, a nyelvtől és származástól a hitig és kultúráig.

A „vérnek”, vagyis a biológiai származásnak nevelés nélkül gyakorlatilag nincs semmilyen jelentősége,

és ennek a jellemzőnek az abszolutizálása általában faji elméletekhez vezet. Ezért egyes vulgarizáló kérdéseknek („Hány százalékban vagyunk dákok, vagy rómaiak, vagy kunok, vagy szlávok?”) nincs semmi közük a valósághoz és nem kell őket feltenni. Ezen a világon minden nemzet etnikai keverék és nincs „tiszta nemzet”. Ha ma veszek egy kétéves román gyermeket – aki románul mondja, hogy „anya” és „apa” – és elviszem Spanyolországba, egy spanyol családra bízva a felnevelését és az iskoláztatását, húszéves korára jó spanyol lesz belőle, és ha senki sem mondja meg neki, hogy románnak született, akkor soha semmi köze sem lesz Romániához és a származási nemzetéhez. Másképp mondva, a nemzeti hovatartozás érzése neveltetéssel alakul ki, nem automatikusan, születéssel, bár annak van a legnagyobb esélye, hogy ha románnak születsz, akkor román nemzetiségű maradsz. A területnek nagy jelentősége van az organicista elméletekben, de nem feltétlenül a politikailag államként megszervezett területnek, bár egy nemzetnek a nemzetállam a fő szervezési, védelmi és megőrzési eszköze. Miért mondom ezt? Mert egy mai Ukrajnában élő román – általában – a román és nem az ukrán nemzet tagjának érzi magát, mint ahogy egy szlovákiai vagy romániai magyar is a magyar nemzet részének tekinti magát és nem a szlovákénak, vagy románénak. Úgy vélem, hogy a nemzetekről alkotott állandóságpárti vízió – ha nem túlozzák és nem abszolutizálják – határozza meg a legjobban azokat a közösségeket, melyekről itt szó van.

Egy antagonizált nemzet könnyen manipulálható

Miért jutott oda a román nemzet, hogy egyes román „értelmiségiek” megbélyegzik, sőt megsemmisítik?

Az értelmiségiek és a politikusok (az elitek) nem „nemzetcsinálók”, de nagyon fontos szerepük van a nemzetek alakításában, irányításában, a nemzeten belüli egyes csoportok nemzeti profiljának formálásában. A románokkal mostohán bánt a sors Európának ebben a részében, sohasem alkottak nagyhatalmat, nem alakult ki bennük az uralkodói érzés, mely bizonyos mértékű magabiztosságot, arroganciát vagy hozzáállást adott volna nekik másokkal szemben. Állandóan azért küszködtek, hogy másokkal egyenlő nemzet legyenek és saját állammal rendelkezzenek. Végül sikerült nekik, de nagyon nehezen és ezért talán belefeledkeztek a nemzeti eszmébe, a sikerébe, az érvenyesítésébe, a mások általi elismerésébe. Még a kommunizmus alatt is, egy nagyjából évtizednyi szégyenletes korszak után, amikor a „proletár (voltaképpen szovjet) internacionalizmus” alatt éltünk, és amikor szinte minden román érték tiltott volt, egy viszonylagos egyensúlyi korszak következett, hogy aztán újra – keleti nyomásra – lassan-lassan belecsússzunk abba a „kommunista nacionalizmusba”, mely sok rosszat tett nekünk, és amiért Nyugaton egy mai napig nehezen eltávolítható bélyeg került ránk. A kommunizmus bukása után sok értelmiségi úgy gondolta illőnek, ha elhatárolódik a nemzeti értékektől, ördögként festve le a román nemzetet, mely miatt – állítólag! – sok gyilkosság, igazságtalanság és más hasonló történt. Ez egyrészt az „európai és euroatlanti integrációért” folytatott őszinte harc (a románok többsége meg akart szabadulni a kommunizmus, a Szovjetunió, Oroszország, a Kelet csapdájától), másrészt

egyes nyugati és keleti internacionalista, globalista civil szervezetek jelentős beavatkozása közepette történt,

melyek gyorsan alá akarják ásni az olyan kohéziós formákat, mint a nemzetállamok és a nemzetek. Ezek a látszólag ártatlan, humanista, demokratikus szervezetek jelentős pénzekkel, alapítványokkal és egyesületekkel, zsíros ösztöndíjakkal, folyóiratötletekkel és magas szintű iskolákkal is érkeztek, melyekben az ország nyelve már nem elfogadható. Végső soron normális dolog, hogy azok az értelmiségiek, akik mohón behabzsolták és behabzsolják ezeket az „érdekmentes” globalizáló pénzeket, maguk is globalisták legyenek és semmirekellőkként, lustákként, bunkókként ítéljék el a románokat. Egy erős kohéziójú nemzet maga is erős és büszke, nehezen kibillenthető entitás, míg egy legyengített, antagonizált, megosztott, félrevezetett nemzet olyan, mint egy nádszál a szélben, manipulálható, alakítható, könnyen megalázható. Ezeknek az ön által említett értelmiségieknek a többsége rendszeresen alaposan táplált érdekből, kis részük naivitásból és lázadó szellemből, ifjonti hévből, divatból vetemedik erre a nagyon komoly játékra. Amilyen mértékben épül a globalizáló „épületük”, úgy omlik össze a román nemzet nagy egysége és csodálatos kohéziója. Mindeközben a világban, az Egyesült Királyságtól az AEÁ-ig és Lengyelországtól Hollandiáig a nemzetek megerősödnek, erősítik szolidaritási, valamint az erőszakos integrációval és a rosszul értelmezett internacionalizmusokkal szembeni ellenállási érzéseiket. A jó Európai Unió megépítéséhez szubjektumokra, entitásokra van szükséged, melyeket egymás mellé tehetsz, és jelenleg a nemzetek, illetve az egy vagy több nemzetnek otthont adó államok ezek az érvényes entitások. A nemzeteket nem lehet elnöki rendelettel vagy kormányhatározattal megszüntetni!

A románnak lenni büszkesége

Milyen szerepe van ma, egy globális világban a nemzetnek?

A globalitásra törekvő világunkban a nemzetek azok az entitások, melyek képesek lennének a globalitást létrehozni, ha tudnánk, hogyan kell ezt tenni. Sajnos nem tudjuk elég jól! A globális világ előreláthatóan szintén nemzetekből fog állni, melyek meggyőződtek arról, hogy jó, ha nagyzenekart alkotnak és szimfonikus világban élnek. Különben az egész erőfeszítés hiábavaló lesz. Ha a jövőben a globális világot egyszerű személyiség és akarat nélküli atomokból állónak képzelik majd el, akkor rá kell segítenünk a képzelőerőnkre, mert ebből nem lesz semmilyen működőképes dolog, és utópiákhoz vezet majd. A nemzetek magabiztosabbá, emberibbé, a világgal kompatibilisebbé tesznek minket. Nem hiszem, hogy képesek lennénk egyetemesek lenni, ha nem vagyunk nemzetiek is.

Mire vonatkozik a nemzeti identitás? Csak a kulturális, történelmi, civilizációs részre, vagy a gazdaságira is?

A román nemzeti identitás vagy a „testi-lelki” románság nagyon összetett aspektusokra vonatkozik, melyek nem mindig azonosak és változatlanok. Sokan azért érzik magukat románnak, mert románul beszélnek, mások, mert románul imádkoznak és román ortodox templomokban járnak, megint mások a rómaiak utódainak tartják magukat, mások azért, mert ugyanúgy nótáznak és siratnak, mint nálunk, mások azért, mert „Nálunk sok fenyves díszeleg,/ sok selymes rónaság van” (Octavian Goga versének egyik részlete, a magyar nyelvű fordítás forrása itt – a szerk.) és így tovább. Identitásunk gazdasági részét a kommunisták abszolutizálták – a Szovjetunió hatására –, akik „egységes nemzeti piacról” beszéltek, de az létezik. Földműveseink és pásztoraink szántva, vetve, ásva, kaszálva, gyűjtögetve, aratva, állatokat, vagyis „nagy és kis barmokat” tenyésztve őrizték meg román identitásukat. Az ember az egyetlen dolgozó lény, vagyis amelyik tudatos tevékenységet folytat, hogy legyen miből élnie. De a munka is a csoport, a közösség szokásai szerint történik és az identitás meghatározó jelévé válhat.

Létezhet identitás szuverenitás nélkül?

Határozottan!

A román identitás idővel alakult ki, már a románok etnogenezisének végétől kezdve,

vagyis a IX-X. századok óta, olyan korszakokban, amikor sok román idegen uralom alatt élt. Más szóval, akkor is kifejezésre jutott az identitásunk, amikor a domináns elit, az állam intézményei és a hivatalos egyházak nem románok voltak. Gondoljunk az erdélyi románokra, akik Gyalu vajda, „egy bizonyos román” rövid uralkodási időszakán kívül (aki Kolozs, Doboka, Szilágy térségében uralkodott egy kis régió fölött) a Magyar Királyság fennhatósága alá tartoztak, majd az autonóm fejedelemség idejében kívül oszmán fennhatóság, belül a „három nemzet és négy vallás” uralma alatt éltek, aztán a Habsburgok alatt és így tovább. Gondoljunk a dunai, dobrudzsai, dnyeszterfehérvári (Cetatea Albă) és benderi (Tighina) várakban, a Bánságban élő románokra, akik a törökök alá tartoztak; a Habsburgok alá tartozó bukovinaiakra, az oroszok alá tartozó besszarábiaiakra. Mind románok maradtak, románokként viselkedtek és továbbadták a románságot anélkül, hogy rendelkeztek volna egy tisztelt és erős román politikai osztály létezésének előnyével. Sokuk számára az egyház maradt az egyetlen román intézmény, a papok és az egyháziak voltak a nemzethez tartozás egyedüli tanítói és támogatói. De ez nem jelenti azt, hogy a végtelenségig lehet így élni. A nemzetek szuverenitás nélkül számbelileg visszaesnek, az emberek végül eltévelyednek. Az idők folyamán minden nemzet a nemzeti szabadságért és a szuverén és független nemzetállamért harcolt. Természetesen, a szuverenitás és a függetlenség viszonylagos, mint bármilyen más emberi dolog, de mindig ezekre törekedett.

Mik legyünk elsődlegesen, románok vagy európaiak?

Mint mondtam, nem látok összeférhetetlenséget a két minőség vagy hovatartozás között. Sőt, azt mondanám, ahhoz,

hogy jó európai lehess, előbb románnak, franciának, németnek, lengyelnek kell lenned.

Európa nem légüres térből vagy amorf egyénekből áll, hanem különféle emberi közösségekből, melyek között a nemzeteké és a nemzetállamoké a domináns szerep. Amikor Romániát tíz évvel ezelőtt befogadták az EU-ba, az nem egy névtelen szubjektum volt, hanem egy román állampolgárokból és román etnikumúakból álló ország (Románia állampolgárainak kb. 90 százaléka román nemzetiségű). Következésképpen románokként lettünk európaiak (az EU-tagság értelmében) és nem a világegyetem polgáraiként. És nem is kérte – legalábbis eddig – Brüsszel és Strasbourg, hogy számoljuk fel magunkat, semmisüljünk meg, váljunk valami mássá, mint románná. De mivel egy részünkből hiányzik a románnak lenni méltósága, az európaiság is hiányzik belőlünk. Nyilvánvalóan vannak ellentétes vélemények is, vagyis vannak olyan emberek és erők, akik/amelyek azt követelik, hogy szabaduljunk meg nemzetségünktől, hogy európaiakká váljunk, felejtsük el a nyelvünket, a származásunkat, a hitünket, az országunkat. Ha elég műveltek lennénk, ha további ismereteket halmoznánk fel, ha még lenne bennünk kritikus szellem, ha szét tudnánk választani és meg tudnánk különböztetni az értéket az értéktelenségtől és az igazságot a hazugságtól, akkor könnyű dolgunk lesz. Így viszont sokan közülünk csak lebegünk a zavaros vizekben és a látszatok által elcsábultan hiszünk az első jöttmentnek.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/21521
A Kolozsvári Magyar Napok záróeseménye, a Csárdáskirálynő-előadás után találkoztunk a Stázit alakító, sepsiszentgyörgyi származású művésznővel, aki fantasztikusan érezte magát.
Elég sok, a román többség számára kényelmetlen igazságot tartalmaz Hans Hedrich írása.
Ha nem esik jól látni, hallani a verést, a nyúlkálást, a beszólást, jusson eszedbe, mennyire eshet ez jól az áldozatnak. Fél éves a kampány a nők elleni erőszak visszaszorításáért.
Idén a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvós Zenekar szolgáltatta a toronymuzsikát a Szent Mihály-templom tornyából.
A ferences szerzetes szerint túl könnyen mondjuk ki, hogy a Jóisten elfordította az arcát, és ez nem jó hozzáállás.
Hatalmas bulit csaptak, majd őszintén meséltek nekünk a magyar blues istenei.
Tessék csak olvasni, valóságos kémregény. Mindenki benne van: az oroszok, Budapest, az RMDSZ, az EU. És persze a jó oldalon a mioritikus haza.
És a Mutass jó példát! program is szépen halad a maga útján.
„A betonházak között nem várnak csodák”. Városnézésen voltunk a korzós lányokkal.
Eláruljuk: képregényesen. Békés Márton történész szerint bevallottan hőskultuszt építenek a rendhagyó műfaji kerettel.
Gazdag József felvidéki újságíró, író mesélt a dunaszerdahelyi magyar csapatról és a magyar focit beborító bundáról.
Nem a nemesi családok csereberélik az ingatlanjaikat, hanem Kolozsvár feliratozza újra a műemlékeit.
De mi van ezen túl a magyar gasztronómiában? Sömmi? Cserna-Szabó András pacalkalandjai és Rózsa Sándor véres mészárlásai a Kolozsvári Magyar Napokon.
De csak egy kör erejéig a sétatéri tavon.