// 2026. május 23., szombat // Dezső

Nem fogadhat beiratkozó diákokat a marosvásárhelyi katolikus gimnázium

// HIRDETÉS

Amíg a DNA vizsgálja az iskolaalapítás körülményeit, teljesen bizonytalan a tanintézmény helyzete.

A tanfelügyelőség utasítása értelmében nem fogadhatja az elemi iskolába beiratkozók dossziéit a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium – tudósít a Vásárhelyi Hírlapra hivatkozva az MTI.

Amint a marosvásárhelyi napilap közölte: a tanfelügyelőség honlapján megjelent listán szerepel ugyan a Római Katolikus Gimnázium, de nincsen megjelölve, hogy mely utcákban lakó gyermekeknek kellene ide iratkozniuk. Ehelyett az a megjegyzés szerepel, hogy ez

a tanintézet nem fogadhat előkészítő osztályba beiratkozókat a 2017/2018-as tanévre.

Székely Szilárd, az iskola ideiglenes igazgatója a lapnak elmondta: hétfőn reggel az iskolai beiratkozások időszakának a kezdetén telefonon hozták tudomásukra, hogy nem fogadhatnak beiratkozókat addig, „amíg ilyen bizonytalan az iskola helyzete”. Hozzátette: érdeklődők lennének, már hétfőn több szülő jelentkezett a szükséges iratcsomóval, de kénytelenek voltak elutasítani őket. Székely Szilárd reményét fejezte ki, hogy mihamarabb megoldódik az iskola helyzete.

A többi tanintézet előkészítő osztályaiba való beíratás első szakasza március 16-án zárul le, az adatok összesítése után március 22-30. között szervezik meg a második szakaszt. Azokat a gyerekeket kötelező előkészítőbe íratni, akik 2017. augusztus 31-éig betöltik a hatodik életévüket.

Az iskola alapításának ügyében vizsgálódó DNA folytatta a szülők meghallgatását, és a Maszol.ro értesülése szerint hétfőig több mint száz szülőt hallgatott ki.

Az egyik szülő kihallgatásán részt vevő Kincses Előd ügyvéd az MTI-nek kedden elmondta: egyértelmű a DNA túlkapása. Hozzátette, hogy az ügyészség az iskolaalapítás során elkövetett állítólagos törvénysértést vizsgálja, és a szülőket – akik a már megalakult iskolával kerültek jogviszonyba – semmiképpen nem lehet az intézmény létrehozása körülményeiről kérdezni.

Kincses Előd egyértelműnek tartotta, hogy

a DNA, hatáskörét túllépve, azon munkálkodik, hogy megfélemlítse a szülőket,

eltántorítsa őket attól a szándékuktól, hogy gyermekeiket a katolikus gimnáziumba járassák. Hozzátette, azt sugallják a szülőknek, hogy gyermekeik két évig nem létező iskolába jártak, és nem fogják elismerni a tanulmányaikat. „Volt olyan szülő is, akivel azt közölték, hogy a gyereküket is ki fogják hallgatni” – jegyezte meg.

Kincses Előd az MTI-nek elmondta: a szülők kérésére ezen a héten az Országos Bírói Tanácshoz fordul a DNA megfélemlítési kampányának ügyében.

Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someşan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen 2016 november elején indított eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA), mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták, valójában nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A DNA Stefan Someşant hivatali visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt igazgatót pedig folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel gyanúsítja, és mindkettejüket eltiltotta a hivatásuk gyakorlásától.

Az igazgató elleni eljárás már a múlt év végén ellehetetlenítette az iskola működését, aláírási joggal rendelkező vezető híján ugyanis a tanintézet nem adhatta ki a tanárok fizetését, nem fizethette ki a közüzemi számláit. Decemberben a DNA egy alkalommal lehetővé tette, hogy az igazgató négy órára bemenjen az iskolába, és aláírja az intézmény működését biztosító iratokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro