Amit Budapest nem hagy szó nélkül.
Orbán Viktor magyar kormányfő szerint Romániában politikai hadjárat folyik magyar politikusokkal szemben, háttérbe akarják szorítani a magyar kisebbség politikai vezetőit, amit megfelelő súllyal szóvá kell majd tenni. A miniszterelnök a hétfői nagyköveti értekezleten értékelte Magyarország és a szomszédos államok viszonyát.
Orbán Viktor beszédében méltatta az idén 25 éves visegrádi együttműködést - amelynek sikere szavai szerint jelentős erőforrás a magyar diplomáciának -, majd Magyarországnak a szomszédos államokkal fenntartott kapcsolatát értékelte. Ezek között a magyar-szlovák viszonyt rendezettnek, kiszámítható partnerségnek, a magyar-szerbet pedig kiegyensúlyozottnak nevezte a miniszterelnök, aki ismét kiállt Szerbia európai uniós csatlakozása mellett.
Romániában ezzel szemben - folytatta - politikai hadjárat folyik magyar politikusokkal szemben. „Nem egyszerűen csak a jogállami elvek érvényesítéséről, hanem a magyar kisebbség politikai vezetőinek háttérbe szorításáról is szó van", amit megfelelő formában és súllyal szóvá kell majd tenni - mondta.
Beszélt Ukrajnáról is, jelezve: nem látni, hogy az országból mikor lesz egy nyugatos gazdasági szerkezettel rendelkező jogállam. Azt azonban megerősítette: Magyarország érdeke az, hogy Oroszország és Magyarország között mindig legyen „valami" - "hívhatják Ukrajnának is" -, a lényeg, hogy ne legyen közös határunk Oroszországgal.
„Abban ugyanakkor nem vagyunk érdekeltek, hogy Ukrajna okán belerángassák Magyarországot egy oroszellenes nemzetközi koalícióba" - mondta, megismételve: az év felénél nem lesz automatikus az EU-s szankciómeghosszabbítás Oroszországgal szemben.
A magyar-osztrák kapcsolatra előadásában nem tért ki, arról csak kérdésre beszélt, közölve: nem véletlenül hagyta ki Ausztriát a felsorolásból. Ugyanis akármilyen durva nyilatkozatokat tesz egy szomszédos állam vezetője, ő igyekszik nem a kancellárhoz, hanem az osztrák néphez beszélni - mondta, hozzátéve: nem lesz udvariatlan a kancellárral szemben, ellenkező esetben az osztrák népet sértené meg.
Az a külügyminiszter dolga - folytatta -, hogy világossá tegye: akárhogy nem lehet beszélni a magyarokkal. Ez a munkamegosztás a miniszterelnök és külügyminisztere között: "ne maradjon már nekem ott földolgozatlan húsáru a hentesboltban, én már csak a pultnál szeretek forgolódni" – fogalmazott.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
További híreink: keményen megbüntettek egy TikTokon hőbörgő Georgescu-rajongót, Marcel Ciolacu pedig egy kényelmes megyei tanácselnöki bársonyszékben pihenné ki a korábbi fáradalmakat.

Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.

Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.

A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.

Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.