A csíksomlyói kegytemplomban található Szűz Mária-szoborhoz számos csodás hiedelem, legenda és történelmi feltételezés fűződik, holott konkrét tudományos vizsgálatnak mindeddig nem vetették alá. A székely hitélet szent tárgyaként a pünkösdi búcsújárás évszázados hagyományát megteremtve
a Kárpát-medence egyik legtitokzatosabb kegyhelyévé tette Csíksomlyót, ahova százezrek zarándokolnak évről évre.
Egy szakemberekből álló kutatócsoport nemrég átfogó természettudományos/régészeti vizsgálatnak vetette alá a szobrot, melynek eredményeiről Benkő Elek, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Régészeti Intézetének igazgatója számolt be Kolozsváron a Kolozsvári Akadémiai Bizottság meghívására.
A kegyszobor átfogó vizsgálatát két egymástól független tényező tette lehetővé. Egyrészt kapcsolódott ahhoz a Csíki Székely Múzeum által végzett kutatáshoz, mely a kolostor múltjának materiális szempontok szerinti feltárására irányul a 15. század közepétől egészen napjainkig. Ugyanakkor a kutatás nem valósulhatott volna meg, ha az MTA Régészeti Intézete több nyertes pályázat révén nem fejleszti a műszerparkját a bioarcheológiában használatos korszerű eszközökkel. A többek között
mikroszkópokkal, endoszkóppal, UV-lámpával végzett vizsgálatok eredményét egy tanulmánykötetben összegzik a tudósok,
ebből kaphatott ízelítőt az előadáson résztvevő közönség.
A kegyszobor származására vonatkozó feltételezések ellentmondásosak. Az bizonyos, hogy a szobor nem tartozik a kolostor eredeti berendezéséhez, származása pontosan nem ismert. 1526-nál régebben készülhetett, és eredetileg egy mellékoltár főalakja volt. Értékének felbecsülésekor két álláspont ütközik: egyesek szerint Erdély legnagyobb és legszebb Madonna-szobra, míg mások azt állítják, hogy sérült, átfaragott, másod- vagy harmadrendbeli munka. Kinek van igaza? Az előadás végére ez is kiderült.
Az első feltételezés, mely cáfolatot nyert a kutatók vizsgálatai nyomán, hogy a szobor hársfából készült. Mikroszkopikus méretű mintát vettek a kegyszoborból, amelyet megvizsgálva kiderült: az alapanyag juharfa, akárcsak a hozzá tartozó Szent Borbála- és Szent Katalin-szobroké is. A kegyszobor 253 centiméter magas, maga Szűz Mária alakja 191 centiméter, tehát az életnagyságnál nagyobb. A szobor egy gömbön áll, amelynek az alját szakszerűtlenül fűrészelték le, de ez még nem azt jelenti, hogy az egész szobrot átfaragták volna. Alsó része a nyers fáig lekopott, mivel régi szokás, hogy a zarándokok Isten anyjához könyörögve megsimogatják a szobor lábát, ruhájukat, kegytárgyaikat hozzáérintik.
A szobrot a 19. században átfestették, de a Szűzanya kezénél látszik, hogy az eredeti festés melegebb színű volt. Az újkori laparanyozás eredményeképpen aranyfüst-lemezekből vastag, tömör réteget alkottak a szobor egyes részein.
A Madonna arcán több sérülés látható. Az egyik legenda szerint a 17. században egy tatár vezér lándzsát szúrt az arcba, melynek nyomai a mai napig láthatóak. A mostani vizsgálatokból azonban kiderült: a fa anyagában található csomó az oka a szemmel látható szabálytalan felületnek. Az UV-vizsgálat éles tárggyal történt karcolások nyomait tette láthatóvá: ez annak tudható be, hogy az idők folyamán öltöztették, a székely katolikus főúri családok felajánlásával értékes ékszerekkel díszítették a szobrot, ugyanakkor a kezében található jogart és a koronát is időnként kicserélték. A fejdíszekhez kapcsolódik az a csoda, miszerint a hívek látni vélték, amint angyalok leeresztik a koronát a Szűzanya fejére. A hiedelem szerint,
ha a mellékalakok visszalépnek, az halált vagy pusztulást jelez előre.
A Szűz Mária karján ülő Kisjézuson – de a főalak belsejében is – megfigyelhető, hogy a szobor nem egyetlen fából volt kifaragva, hanem több összetoldott farészből alkották meg. Hogy milyen lehetett a szobor eredeti festése, az a rendházban található egyik olajképből derül ki, mely 1747-ben készült, és régebben a templomban állt. A szobor jellegzetes középkori részletei figyelhetőek meg az alkotáson.
Molnár Mihály vezetésével a fő- és a mellékszobrokból mintát vettek, és radiokarbon kormeghatározást végeztek, melynek eredménye nem okozott túl sok meglepetést. A Szent Katalint ábrázoló szoborból vett minta alapján megállapították, hogy a juharfa, amelyből készült, a 15. század első felében volt csemete. A Madonna-szobor vászonalapozásából vett minta pedig arra mutatott rá, hogy a textil ennél régebbi, azaz a szobor készítői nem friss anyagot használtak az alapozáskor. A szobor pontos korának meghatározása Benkő Elek szerint a művészettörténészekre hárul, akik az 1510-es éveket jelölték meg a keletkezés időpontjául.
A szobor üreges belsejét endoszkóppal is megvizsgálták, a készülékkel készített felvételeket Kolozsváron is levetítette az előadó. Mint mondta: elsősorban feliratokat, jelzéseket kerestek, de semmi ilyesmit nem találtak. Ehelyett apró- és papírpénzek, papírra vetett imák, levelek tucatját „halászták” ki a szoborból, melyeket a hívek főleg a már említett, lefaragott gömbtalapzat résén keresztül helyeztek el. Az endoszkóppal megállapították: a szobron semmilyen égési nyom nem látható, pedig a templomot az 1661-es török-tatár dúlás alkalmával felgyújtották.
Az előadás összegzéseként végül Benkő Elek elmondta: a vizsgálatok rámutattak arra, hogy a szobor eredeti, tehát nem volt újrafaragva. A szobor tisztelete a 17. század óta töretlen, jelentősége a csíksomlyói búcsú hagyományában megkérdőjelezhetetlen. A kutatócsoport számára rendkívüli élmény volt a felállványozott kegyszobrot közelebbről is szemügyre venni – fogalmazott az előadó, aki szerint a szobor sokkal szebb, mint ahogy korábban gondolták.
Méltán büszke rá tehát a katolikus székelység…