Margaret Thatcher 1985-ben azt mondta, a terroristákat meg kellene fosztani a médián keresztüli népszerűsítés oxigénjétől, mert az ismertségből erő fakad. A vallási ürügyekre, egy adott hit látszólagos védelmére felépített terrorizmus valójában destabilizáló célú és polgári áldozatokat szedő erőszakos politikai cselekmény. A „Vaslady” kora tapasztalatán keresztül nem láthatta előre, hogy a következő negyedszázadban a világ a technológiai fejlődés nyomására annyira megváltozik majd, hogy mindent a globális kommunikálás és az új technológia fog befolyásolni. Az elemzők ezeknek tudják be az ISIS híveinek gyors gyarapodását, mely a barlangokba visszavonult al-Kaidával ellentétben, a Korán tanításain túllépő muzulmán propagandát terjesztő Új Média felhasználásával toborzott tagokat az egész világból: okostelefonokkal, Messengeres, Skypos, YouTube-os, Facebookos stb. internettel. Röviden,

a „Dzsihád 2.0”-val.

A klasszikus újságírást már nem lehet hibáztatni, mert az üzenetek terjesztésében ma már csak kis mértékben részes.

Egy párizsi újságírónő vallomása, melyet Dans la peau d’une djihadiste címmel tett közzé és mely a Poliromnál Egy dzsihádista bőrében (În pielea unei jihadiste) címmel jelent meg, 2015 bestsellere lett, mert elmagyarázza, milyen szerepet játszik a társadalmi irányvesztés és eljelentéktelenedés egyes fiatal fiúk és lányok Iszlám Állam általi besorozásában. Az Anna Erelle álnevű újságírónő belement abba, hogy eljátssza egy fiatal muzulmán lány szerepét, aki hagyja magát elcsábítani egy ISIS-vezető által, hogy később a feleségévé váljon. Tehát csalinak jelentkezik, hogy feltárja, milyen módszerekkel és hálózatokon keresztül csábítják el a Franciaországból Szíriába szökött lányokat. Miért vállalja ezt a veszélyes kettősséget Anna Erelle? „Csodálom azokat, akiknek van hitük. Irigylem az ebből fakadó erejüket. Ez valószínűleg értékes támogatás, hogy előre lehessen jutni azon drámák ellenére, melyekkel az élet elkerülhetetlenül tele van. De amikor a szellem holmi gyilkosoknak szolgál alibiül, akik eltorzítják az értelmét, akkor én, Anna, feljogosítva érzem magam arra, hogy valaki más legyek. Legalábbis az interneten… Mélodie, egy eltévelyedett, beletörődött és ugyanakkor naiv lány leszek”, magyarázza kockázatos, és saját állítása szerint, „szakmailag vitatható” lépését az újságírónő. A szíriai dzsihádista brigádok egyik fejesével folytatott napi Skype-beszélgetések leleplezik, hogyan használják fel toborzásra a vallási érveket,

egy luxusos vagy hősi élet ígéretébe burkolva,

melyben az amúgy marginális szereplő értékeltté, fontossá, tiszteltté válik. A „kérő” bemutatja a legújabb típusú telefonját, a drága óráját, a fegyvereit, a hitre és a lenézően kuffar-nak nevezett hitetlenek (katolikusok, ortodoxok, síiták, kurdok és nyugati „keresztesek”, válogatás nélkül) kiirtására vonatkozó felhívással egyetemben: „Gyilkolhatsz, ha olyan valaki életét veszed el, aki nem tiszteli Allahot. Ebben nincs semmi rossz, ellenkezőleg… Elégetheted, megfojthatod őket, az a lényeg, hogy szörnyű halált haljanak, mert így szolgálod Allahot”, nyűgözi le a fiatal lányt a csábító, arra biztatva őt, hagyja ott a családját és a szülőhazáját és csatlakozzon az ügyhöz, vagyis a világnak egy nagy kalifátussá változtatásához, melyet az iszlám törvény, a Saría irányít. A fedett oknyomozás – szó szerint, hiszen a fiatal nő minden online találkozón burkát visel – megpróbálja felmérni,

mennyi a vallási fanatizmus és mennyi a propagandaműsor

a szintén francia származású toborzó viselkedésében. Pontosan mi készteti arra, hogy boldogan újságolja el több mint 50 ember meggyilkolását a hit nevében, és mennyire őszintén azonosítja a gyilkosságot a „becsülettel” és a „bátorsággal”? És mégis, számos európai országból, vagy az amerikai kontinensről származó fiatalt sikerült az interneten keresztül hasonló diskurzussal elcsábítani és bevonni a bűnbe: „Egyesek számára a Dzsihád 2.0 csak divat. Mások számára viszont a radikalizálódásuk első szakasza”, vonja le a következtetést az író. Az újságíró súlyos árat fizetett tettéért, ugyanis az iszlám világban fatvát mondtak ki ellene, vagyis bosszút hirdettek és halálra ítélték. Tehát terrorban, más néven él, gyakran változtatja identitását, címét és a telefonszámait. Romokban van az élete.

A történelem elég példával szolgál

a vallás nevében elkövetett kegyetlenkedésekre ahhoz, hogy ne csodálkozzunk a jelenlegi világ egy részének fanatizálódásán. De mégis, a képek interneten, vagy műholdas tévécsatornákon történő közvetítésével a Charlie Hebdo-ügy óriási érzelmi sokkot okozott, mint ahogy az ISIS által a You Tube-on közzétett lefejezések is iszonyatot okoznak, eltorzítva a muzulmán vallásról és a követőiről kialakult képet. A Szíriai Emberi Jogi Figyelő nemrég jelezte azt az üldöztetést, aminek a keresztények Qaryationban, egy nemrég megszállt településen ki vannak téve (helyesen, Al-Qaryatayn – a szerk.). Az ISIS tizenegy szabályt dolgozott ki a keresztények számára, akiknek halálbüntetés terhe mellett tilos fennhangon imádkozni, keresztény jelképeket közszemlére tenni, Krisztus nevét kimondani és a többi. A történelem megismétli önmagát, ez már megtörtént a korai keresztényekkel, a zsidókkal, a muzulmánokkal a keresztes lovagok ellenében stb. A mindenféle szélsőségesség félelmet és távolságtartást kelt, tünetei pedig jellemzőek az európai államok között a szíriai menekültek befogadásáról vagy elutasításáról szóló vitában.