// 2026. április 10., péntek // Zsolt

Beiktatták Donald Trumpot, a 45. amerikai elnököt

// HIRDETÉS

Romániai idő szerint este hétkor kezdődött a ceremónia. Itt követheti élőben Trump beiktatási beszédét.

Az elnöki eskü 35 szavas szövegét John G. Roberts, a szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke mondta előre Trumpnak a Capitolium nyugati lépcsőjénél megrendezett ünnepségen. A presbiteriánus Trump az eskütételkor két Bibliára helyezte a kezét: a családira, amelyet még az édesanyjától kapott, és Abraham Lincolnéra, amelyre a rabszolgaság intézményének véget vető és az Uniót megmentő 16. elnök esküdött 1861-es beiktatásakor.

Utóbbi Bibliát Lincoln után egészen addig nem használták elnöki beiktatásra, hogy Barack Obama most távozó elnök első hivatalba lépésekor, 2009-ben erre esküdött. A Bibliákat a hivatalba lépő elnök felesége, Melania Trump tartotta. Az eskütétel után Trump elkezdte elmondani beiktatási beszédét.

Eskütétele utáni beiktatási beszédében Donald Trump azt hangsúlyozta, hogy hivatalba lépésével nem szokványos hatalomátadás történik, hanem „visszaadjuk a hatalmat a népnek”. Az Egyesült Államok 45. elnöke meggyőződését fejezte ki, hogy az amerikaiak összefognak s együtt építik újra az országot mindenki javára.

Donald Trump köszönetet mondott Barack Obamának és feleségének, mert segítőkészen támogatták őt az átmeneti időszakban. 

Az elnök ezúttal nem azt ismételte meg, hogy „ismét naggyá tesszük Amerikát”, hanem azt mondta: „Amerika mindenekelőtt”. Véleménye szerint a politikusok mostanáig nagyon jól éltek, de közben gyárak zártak be, és munkahelyek szűntek meg. Gyártsunk amerikai termékeket, vásároljunk amerikai árut – fogalmazott Donald Trump.

Beszédében kitért arra: az amerikai haderő „szomorúan” leromlott, a városokban bűnbandák garázdálkodnak, a bűnözés túl sok emberéletet követelt. Az Egyesült Államok dollármilliárdokat költött külföldön, miközben a hazai infrastruktúra leromlott, a középosztály elszegényedett – mondta. 

Hangsúlyozta, hogy Amerika nem akarja más országokra ráeerőltetni a saját értékrendjét.Azt ígérte, hgy egyesíti, összefogásra sarkallja a világot a radikális iszlám ellen, majd fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy az Egyesült Államokban nincs és nem is lesz helye az előítéletességnek.

Maga a beiktatási ceremónia mindössze fél órát tartott. A ceremónia előtt Washington belvárosában a Donald Trump ellen tüntetők betörték a Bank of America egyik irodájának ablakait, megtámadtak egy McDonald's gyorséttermet és összetörtek a környéken parkoló autókat is. A rendőrség szétoszlatta a protestálókat. Csütörtökön este New York mllett, és Washingtonban is volt egy kisebb, de azonnal feloszlatott tüntetés, amelyen a protestálók elégettek egy Trump-sapkát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Az APIA-nyilvántartásban szereplő valamennyi gazda vásárolhatna olcsóbb gázolajat
Krónika

Az APIA-nyilvántartásban szereplő valamennyi gazda vásárolhatna olcsóbb gázolajat

Gyökeresen átalakítaná idén a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gázolajár-támogatási rendszert. A jelenlegi, utólagos – olykor akár féléves késéssel történő – visszatérítési rendszer helyett egy értékjegyes támogatási forma bevezetését fontolgatják.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő
Székelyhon

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő

A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.

// még több főtér.ro