// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Terjed az afrikai sertéspestis az országban, a kormány tanácstalan

// HIRDETÉS

Már több mint 450 fertőző gócot azonosítottak, a kormány egyelőre tanácstalan.

A kórokozó Románia észak-nyugati és nyugati részét, valamint a dél-keleti részét sújtotta leginkább. Összesen Románia nyolc megyéje érintett a 41-ből. Erdélyben Máramaros, Szilágy és főleg Bihar megye érintett, ahol már 18 gócpontot fedeztek fel. A dél-keleti részen ennél jóval több van, például Tulcea megyében több mint négyszáz gócpontot azonosítottak a hatóságok. 

A legtöbb esetben a kórokozó háztáji sertéseket fertőzött meg, 16 esetben vaddisznóknál fedezték fel, két esetben nagy sertéstenyésztő farmot támadott meg. Méreteit tekintve a legsúlyosabb esetet Tulcea megyéből jelezték, ahol egy 45 ezer állatot nevelő farmon ütötte fel a fejét a kórokozó, ezért valamennyi állatot el kellett pusztítani. Emiatt több száz munkahely került veszélybe.

A román sertéstenyésztők érdekeit védő egyesület becslése szerint az idén 30 százalékkal kevesebb sertéshús fog piacra kerülni, mert a román gazdák sietni fognak állataik feláldozásával még mielőtt a kórokozó az ő farmjukon is megjelenne.

A járvány által sújtott gazdáknak piaci áron történő kártérítést ígért a román kormány. Az állategészségügyi hatóság hét eleji bejelentése szerint a kárpótlások kifizetése már elkezdődött.

Bulgária egyébként tíz nappal korábban jelentette be, hogy kerítést fog építeni a bolgár-román határ bizonyos szakaszán, hogy megfékezze a járvány terjedését. 

Petre Daea román mezőgazdasági miniszter konkrét intézkedések bejelentése helyett nyilatkozott egy orbitális baromságot: az auschwitzi tömegmészárláshoz hasonlította a sertéspestises állatok megsemmisítését. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro