A videófelvételekből kiderült: egy járókelő egyszerűen hazavitte.
Augusztus végén a Főtér is beszámolt arról, hogy nagyváradi Garasos hídról ismét eltűnt az a dombormű, amelyet a korábban itt álló gyalogoshíd felavatásának centenáriuma alkalmából készített az RMDSZ megbízásából Deák Árpád helyi szobrászművész. Mivel a magyar vonatkozású domborművet felavatása óta többször is megrongálták, ezúttal is vandalizmusra gyanakodtak a hatóságok. A térfigyelő kamerák előzetes kielemzéséből kiderült, hogy az időjárás miatt leesett a földre a dombormű, majd onnan nyoma veszett.
A helyi rendőrség nem siette el a nyomozást: két hónap elteltével, pénteken közölte, hogy azonosították azt az illetőt, aki elvitte a bronzplakettet, és meg is találták az elkövető lakhelyén. Arról nem szólt a hír, hogy mikor helyezik vissza.
A váradiak közkedvelt hídját először 1910. december 10-én avatták fel. Nevét onnan kapta, hogy aki átkelt rajta, annak egy garast kellett elhelyeznie a hídfőknél felállított perselybe. Ezt a gyalogoshidat 1974-ben bontották le, helyére a most is álló vasbeton szerkezetű átkelőt építették.
Fotó: Reggeli Újság
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került a Hunyad megyei Őraljaboldogfalván található református templom. A felbecsülhetetlen értékű freskókkal díszített műemlék megmentése most nemzetközi összefogással indulhat meg.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.