Mert az embercsempészek megváltoztathatják útvonalukat.
A magyar–román határon, a magyar–szerb-román hármashatártól „ésszerű távolságig” húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről döntött a kormány – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szijjártó Péter hozzátette: az intézkedésre azért van szükség, mert a magyar–szerb határon lévő kerítés hatására az embercsempészek megváltoztathatják útvonalukat, így a bevándorlási nyomás egy része áttevődhet Románia irányába.
Előkészítő munkáról van szó, a határvonaltól négy méterre, magyar területen kezdik meg a földmunkálatokat, amelyek szükség esetén ideiglenes biztonsági határzár, kerítés felépítését teszik lehetővé. A kormány döntéséről tájékoztatást kapott a román külügyminisztérium európai integrációért felelős államtitkára – mondta a miniszter.
Az „ésszerű távolság” azt jelenti, hogy a hármashatártól a Maros folyóig, majd onnan még pár kilométer hosszan kezdik meg az előkészítő munkálatokat – mondta Szijjártó Péter.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Az USR törvénytervezete lesújt a dohányiparra, de nem kíméli a dohányosokat sem.
Az USR törvénytervezete lesújt a dohányiparra, de nem kíméli a dohányosokat sem.
Liviu Dragnea úgy belekezdett a kampányba, mintha nem lenne holnap.
Liviu Dragnea úgy belekezdett a kampányba, mintha nem lenne holnap.
Kétségkívül szükség volt rájuk, de az árat akkor is túlzásnak érezzük, ha csodákra képes.
Kétségkívül szükség volt rájuk, de az árat akkor is túlzásnak érezzük, ha csodákra képes.
Mit számít, hogy nincs haladás, ha zúgnak a munkagépek?
Mit számít, hogy nincs haladás, ha zúgnak a munkagépek?
Amint az várható volt, a szövetség 33+10 tulipánossal vág neki az európai parlamenti választásoknak.
Amint az várható volt, a szövetség 33+10 tulipánossal vág neki az európai parlamenti választásoknak.
Volt ott minden: lövöldözés, akadályfutás, harapós kutyák, kórházba került rendőrök.
Volt ott minden: lövöldözés, akadályfutás, harapós kutyák, kórházba került rendőrök.
Valamiért szeretik a csíki kórház környékét a nagyvadak.
Valamiért szeretik a csíki kórház környékét a nagyvadak.
Szerencsére senki nem sérült meg, az egyházi iratokat is sikerült kimenteni, de azért jelentős anyagi kár keletkezett.
Szerencsére senki nem sérült meg, az egyházi iratokat is sikerült kimenteni, de azért jelentős anyagi kár keletkezett.
Holtan találtak egy férfit a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban.
Holtan találtak egy férfit a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban.
60 millió euró kölcsönt kellene visszatérítsen a fizetésképtelen Vajdahunyadi Energetikai Komplexum.