// 2024. október 1., kedd // Malvin
Kolozsvár

Így bontják el a homlokzatot a kolozsvári műemlék épületeken

A kincses város hatóságai igazi „gordiuszi” megoldást alkalmaznak: ahelyett, hogy rendbetennék, inkább leverik a közveszélyessé vált épületelemeket.

Az elmúlt napokban Kolozsvár belvárosában lépten-nyomon a helyi rendőrség által lezárt „műveleti területekbe” botolhatott az egyszeri járókelő: a tűzoltóautókra szerelt darukon állva a munkások egy-egy épület homlokzatát igyekeznek megszabadítani a – szó szerint – nehezen tartható elemektől. Címlapképünkön éppen az Uránia-palotánál zajló munkálatok láthatók.

Elvileg csak a meglazult vakolatdarabokat szedik le, megelőzendő az esetleges baleseteket, de nemigen van garancia arra, hogy a „karbantartási” munkálatoknak nem esik áldozatul néhány kósza faldísz is – ami viszont igencsak nehezen pótolható veszteség.

A lassan darabjaira eső épületek homlokzatának biztonságossá tétele annak a megelőző akciónak a része, amit a polgármesteri hivatal hirdetett meg a napokban. Ennek előzménye az, hogy alig egy hónap leforgása alatt három belvárosi műemléki jellegű épületről is lehullt a vakolat. Az egykori New York/Continental szállóról lezuhanó épületdarabok megsebesítettek egy járókelőt, akit kórházba kellett szállítani. Aztán az Eroilor (Deák Ferenc) utcában kellett a tűzoltóknak biztonsági zónát kialakítani egy járdaszakaszon, hasonló okokból. A minap pedig az Elián-palota homlokzata adta meg magát a gravitációnak.

Az épületek karbantartása elvileg a tulajdonosok feladata, de ezzel nem sokan törődnek, és ezen, a jelek szerint, az sem segít, hogy a városháza szigorítása szerint 2016-tól ötszörösére növekszik az ingatlanadója az elhanyagolt épületeknek.

A „megelőző akció” ellen petíciót is indítottak, Emil Boc polgármesternek címezve. „Haladéktalanul állítsa le a kolozsvári műemlék épületek rombolását. Szakemberek segítségével tegyék biztonságossá az épületeket, úgy, hogy az értékes épületelemek megmaradjanak. Hozzanak létre bizottságot a tulajdonosok, szakemberek és az önkormányzat képviselőiből, és előzzék meg a hasonló biztonsági intézkedéseknek mondott barbár rongálásokat” – áll a felhívásban, amelyet itt lehet aláírni.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro