A KMDSZ becukiskodta a közterekre.
Kolozsvár belvárosában és az állomás környékén, nem feltétlenül legális plakáthelyeken fedeztük fel a KMDSZ gólyaköszöntő posztereit. Letisztult dizájn, letisztult üzenet – most már csak azt kell kivárni, hogy a plakáthordozó is letisztult legyen.
Kolozsváron mindig is zűrös volt a köztéri hirdetés, nemcsak a magyar nyelvet kell fél- vagy illegális helyre odagerilláskodni, gyakran a kereskedelmi jellegű plakátolás számára sincs elég hely.
A Mátyás-szoborból stilizált KMDSZ-logo lova mellett az a – már-már feledésbe merült hagyomány – rokonítja az üdvplakátot a lovasparádét reklámozóval, hogy amikor a város még ennyi köztéri feliratot sem tűrt meg magyarul, előszeretettel hívták limba cailornak, a lovak nyelvének a magyart. Hogy mi is tudálékoskodjunk egy kicsit nektek, kedves gólyák.
Ha pedig a diákszervezet sikeresen felkeltette a figyelmeteket maga iránt, ugorjatok be a KMDSZ Agorára október 10-én, ott vár a szervezeti mélyvíz a Petőfi / Avram Iancu utca 21 szám alatt.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.