// 2024. október 5., szombat // Aurél
MTímea MTímea
A DIICOT sem kér az igazságszolgáltatási törvények módosításából
igazságszolgáltatás

A módosító javaslatok nem felelnek meg a jelenkori európai standardoknak – állapították meg.

Az alkotók jelenlétében mutatják be az 1945 című thrillert Erdélyben
film

Török Ferenc, a Moszkva tér rendezőjének új filmjét berlini bemutatója óta 13 fesztiválon díjazták. Most Erdélyben is láthatjuk.

Nem lesz hivatalos ünnep március 15. Romániában
Románia

Legalább is egyelőre biztosan nem. A szenátus szakbizottsága visszadobta a korábban egyszer már elfogadott tervezetet.

Országos szinten 230 ezer diák kénytelen fabudit használni
oktatás

A romániai iskolák helyzetéről készült átfogó dokumentum. A legnagyobb gondot az illemhelyek hiánya jelenti.

Száz „naplopó” alkalmazottat rúg ki a közlekedési miniszter
közlekedési miniszter

A miniszter szerint sok alkalmazott csak zabot hegyezni jár be a hivatalokba. Még jó, hogy a magas juttatásokat kapó igazgatók maradhatnak.

Két nap alatt kétszer próbált betörni egy brassópojánai üdülőházba a medve
Borboly Csaba

Hargita megyében sírokat dúlt fel a nagyvad.

Börtönnel sújtanák azokat, akik jogtalanul szednek parkolási díjat
PNL

A törvényt a szenátus első házként már elfogadta.

Ki kapta a kolozsvári színház Bánffy Miklós-vándordíját?
Kolozsvári Állami Magyar Színház

Az intézmény művészeti tanácsa úgy döntött, idén Bodolai Balázsnak ítéli oda az 1992-ben alapított elismerést.

Új híd épülhet a kolozsvári vasúti felüljáró környékén
Kolozsvár

A tanácsi határozat már megvan, a többi a kormány jóindulatán múlik.

Trumpéknál lobbiznak Dragnea érdekében?
Amerikai Egyesült Államok

Trumpéknál lobbiznak Dragnea érdekében?

Nyilvánosságra került egy dokumentum, mely szerint a PSD 100 ezer dollárt fizetett egy lobbicégnek azért, hogy Liviu Dragnea találkozhasson magas szintű amerikai politikusokkal.

Nem fogadták túláradó szeretettel Liviu Dragneát Erdélyben
Erdély

A PSD elnökét bekiabálásokkal és füttykoncerttel várták Déván, egy nappal korábban Nagyszebenben is.

Nőt erőszakolt a három napja szabadult börtönlakó
Bukarest

Sejthető volt, hogy nem lesz jó vége annak, ha tömegesen szabadon engedik az elítélteket a börtönből.

Ezekkel a programokkal vár novemberben a Váróterem
program

A lassan télbe forduló ősz idején jó, ha van egy ZUG, ahol programokkal is fűtenek.

Kolozsváron játszik a gyergyói Figura
Kolozsvár

Kolozsváron játszik a gyergyói Figura

A gyergyószentmiklósi színház először vendégszerepel a kincses városban. Albu István Phaedra című rendezését láthatjuk.

Füstölni kezdett egy ammónium-nitrátot szállító vonat
vonat

56 személyt kellett evakuálni robbanásveszély miatt a Prahova megyei Breazán.

Kigyulladt egy diákokat szállító autóbusz az erdélyi autópályán
Kolozsvár

Kigyulladt egy diákokat szállító autóbusz az erdélyi autópályán

A több mint negyven diákot és négy tanárt szállító jármű Kolozsvár felé tartott. Senki sem sérült meg.

Magyar és német feliratot kértek a két kolozsvári vasútállomásra

A Muszáj-Musai és az AGFI bízik abban, hogy csak mulasztás miatt nem kerültek eddig ki a többnyelvű táblák.

Továbbra is repül az a közalkalmazott, aki ellen vádat emelnek
RMDSZ

Négy szenátor – köztük az RMDSZ-es Cseke Attila – az ártatlanság vélelmére hivatkozva próbálta az ellenkezőjét elérni.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”