// 2026. február 26., csütörtök // Edina

Az alkotók jelenlétében mutatják be az 1945 című thrillert Erdélyben

// HIRDETÉS

Török Ferenc, a Moszkva tér rendezőjének új filmjét berlini bemutatója óta 13 fesztiválon díjazták. Most Erdélyben is láthatjuk.

Török Ferenc 13 nemzetközi filmfesztiválon díjazott filmjének díszbemutatója lesz pénteken Marosvásárhelyen, szombaton Kolozsváron, november 12-én Nagyváradon, november 13-án pedig Bukarestben – mind a négy városba az alkotók is elkísérik a legújabb, romániai mozi­forgalmazásba kerülő magyar filmet – tájékoztat a Filmtett Egyesület közleménye.

Az 1945 november 10-én debütál a romániai mozikban, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Konstancán, Temesváron, Nagybányán, Craiován, Piteștien, Botoșaniban és Brăilán.

A film díszbemutatóval indít az alábbi helyszíneken:

  • november 10., péntek, 18:30, Marosvásárhely, Kultúrpalota – az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm-fesztiválon tartott vetítésen részt vesz a film forgatókönyvírója, Szántó T. Gábor és zeneszerzője, Szemző Tibor. Az eseményt Gőz László és Szemző Tibor mozikoncertje kíséri. Előadásuk egyfajta élő továbbgondolása, kitágítása az 1945 című film Szemző Tibor által komponált zenei világnak. Gőz a rá jellemző, hasonlíthatatlan felfogásban reflektál a film hangjaira, Szemző narrátorként kalauzolja a koncert közönségét e különleges időutazáson, 1945 nyarának egyetlen napjára fókuszálva, felidézve a zenei kompozíció forrásait és az inspi­rációul szolgáló szövegeket. A rendhagyó est vizuális képanyagát, Ragályi Elemér fekete-fehér képsorainak filmbeli részletei és kimaradt kockái, illetve korabeli fotográfiák erősítik. Feszti­válon kívül a marosvásárhelyi mozikban november 17-étől lehet majd megnézni a filmet.
  • november 11., szombat, 19:30, Kolozsvár, Győzelem mozi – a film díszbemutatóján részt vesz rendezője, Török Ferenc és forgatókönyvírója, Szántó T. Gábor (az esemény a Facebookon)
  • november 12., vasárnap, Nagyvárad, 19:00, a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme – a díszbemutatón részt vesz a film főszereplője, Rudolf Péter (az esemény a Facebookon)
  • november 13-án, hétfőn, 20:00, Bukarest, Román Parasztmúzeum – Török Ferenc filmje nyitja a 11. Bukaresti Magyar Filmhét műsorát. A vetítésen részt vesz Szántó T. Gábor. Az eseményt Gőz László és Szemző Tibor mozikoncertje kíséri, és a film standfotósa, Szilágyi Lenke a forgatáson készült fényképeiből nyílik kiállítás. A hónap második felében a film megtekinthető lesz az Elvire Popescu mozi műsorán.

November 12-étől Csíkszeredában is meg lehet nézni az 1945-öt, és a film december 6-án eljut Székelyudvarhelyre is.

A Szántó T. Gábor novellája alapján készült filmdráma története 1945 augusztusának egyetlen napján játszódik, egy kelet-magyarországi faluban, ahol mindenki a jegyző fiának az esküvőjére készült. A téma a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon.

Az 1945 a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Panoráma szekciójában mutatkozott be idén tavasszal. A filmet berlini bemutatója óta 13 fesztiválon díjazták, és további 19 fesztiválon versenyzett.

A film forgatókönyvét Szántó T. Gábor és Török Ferenc közösen írta, operatőre a világhírű Ragályi Elemér, látványtervezője Rajk László, zeneszerzője Szemző Tibor, hangmestere Zányi Tamás, vágója Barsi Béla. A fontosabb szerepeket Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás, Sztarenki Dóra, Angelus Iván, Nagy Marcell, Szirtes Ági, Szarvas József, Znamenák István és Nagy-Kálózy Eszter alakítja.

Az 1945 New York-i mozipremierjét múlt szerdán tartották, november 7-én debütál Torontóban, november 24-én pedig Los Angelesben – a közeljövőben összesen 25 országban kerül mozi­forgalmazásba. Az 1945 felkerült a BBC Tíz film, amit meg kell nézni novemberben című listájára is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Az RMDSZ elnöke elmondta, kit támogatnak az erdélyi magyarok a magyarországi választáson
Krónika

Az RMDSZ elnöke elmondta, kit támogatnak az erdélyi magyarok a magyarországi választáson

Az erdélyi magyarok elsöprő többsége Orbán Viktort és a kormánypártokat támogatja – jelentette ki Kelemen Hunor az áprilisi országgyűlési választások kapcsán.

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket
Székelyhon

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket

„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán
Krónika

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.

Kapunyitás az államosításnak? Rendkívül magas az erdők és legelők adója
Székelyhon

Kapunyitás az államosításnak? Rendkívül magas az erdők és legelők adója

Szorongató helyzettel kell szembenéznie Csákány Lászlónak, a Szemerja-Görgő közbirtokosság elnökének és még sok kollégájának: az évi költségvetést kell előterjesztenie a tagságnak, ami a kifizetendő adók miatt teljesen ellehetetlenült.

// még több főtér.ro