// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
MTímea MTímea
Kalotaszegi református templomot mentettek meg az enyészettől
kalotaszeg

Az Árpád kori Farnason a Rómer Flóris Terv támogatásával újulhatott meg a református templom haranglába, zsindelyfedése és kerítése.

Skandináv krimire hajazó pszichothrillert forgatnak Erdélyben
Erdély

A Valan című film már forog Balánbányán, majd Sepsiszentgyörgyön és Brassóban is.

Négy UNITER-jelölést is begyűjtött a kolozsvári magyar színház
Kolozsvári Állami Magyar Színház

Tavaly sikerült elnyerni a legjobb rendezésért járó UNITER-díjat. Idén Az Angyalok Amerikában című kétestés darabot jelölték a Román Színházi Szövetség elismerésére.

Félszáz vonatot törölt a CFR a havazás miatt
időjárás

Az utasokat – ahol lehet – a forgalomban maradt szerelvények veszik át.

Hazajött az első fekete gólya a Székelyföldre
székelyudvarhely

Bár rosszul időzített, hiszen rendkívül hideg időszak előtt állunk, a szakember szerint túl fogja élni a fagyokat.

Magyar Filmnapok kezdődnek Marosvásárhelyen
Marosvásárhely

Az elmúlt évben bemutatott, nemzetközi fesztiválokon szerepelt és díjazott magyar filmeket láthatja a közönség román vagy angol felirattal.

Visszafogottabb városnapokkal készül idén Sepsiszentgyörgy
Sepsiszentgyörgy

Csökkentik a programok számát, de nem adnak alább a minőségből a Szent György Napokon – ígérik a szervezők, akik máris ismertették a nagyszínpadi programot.

Nem diszkriminált a kormányfő az autistákat érintő kijelentésével
diszkriminációellenes tanács

A diszkriminációellenes tanács szerint belefér a szólásszabadság keretei közé, hogy Viorica Dăncilă az autistákhoz hasonlítsa ellenzéki politikustársait.

Négy előadással érkezik Kolozsvárra a budapesti Vígszínház
Kolozsvár

Nádas Péter és Dragomán György egy-egy nagysikerű művéből született előadás mellett látható lesz a Marton László által rendezett A Pál utcai fiúk, illetve Vecsei H. Miklós József Attila-estje.

Lezárták a turisták előtt a parajdi sóbányát a sztrájk miatt
turizmus

Szünetel a sókitermelés és a kezelőbázis tevékenysége is.

Mobilalkalmazással segítenének az éhezőknek Kolozsváron
emil boc

A kincses város lehet az első az országban, ahol megosztás alapú szolgáltatással próbálkoznak a segítségnyújtó szervezetek.

Kövesi menesztését kezdeményezi az igazságügyi miniszter
DNA

Botrányos hangulatban telt sajtóértekezletén Tudorel Toader a főügyész kirúgása mellett érvelt.

Spontán tüntetésbe kezdett 55 bányász a parajdi sóbányában
tüntetés

Nemcsak a fizetéssel elégedetlenek, hanem a bánya vezetőségével is.

Ismét magyar szinkronos mesét nézhetünk a mozikban
mese

Ki kíváncsi egy hihetetlen történetre az óriás körtéről?

Az RMDSZ szabotálja a március 15-i ünnepséget Koronkán
EMNP

A román tanácsosok is megszavazták az EMNP kezdeményezését, hogy a magyar nemzeti ünnepen vendégeljék meg az ünneplőket, az RMDSZ miatt mégsem lesz belőle semmi.

Mikor fog elkészülni az autópálya Berettyószéplak és Bors között?
autópálya

Bár tizenkilenc pályázat érkezett az útügyhöz a 60 kilométer megépítésére, nem fogják elkapkodni a kivitelezést.

Románia 830 millió eurót bukhat a regionális kórházak körüli totojázás miatt
Európai Bizottság

Corina Crețu EU-biztos ismételten figyelmeztet, nagyot veszíthet Románia, ha nem kezdi el mihamarabb az építkezéseket.

Hét évet tölt a rácsok mögött a Becali-testvérek által lefizetett bírónő
korrupció

A törvénytelen átigazolások perében hozott a vádlottak számára kedvező ítéletet.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”