Ezért ne csodálkozzunk, ha a frissen vásárolt varrógépünkről otthon kiderül, hogy géppuska.

De sebaj: lehet menni Stockholmba, Tallinnba, Rigába, Vilniusba, Helsinkibe, Minszkbe, többek között.

Emlékeznek még a történetre? Egy ország, sőt, a világ őrjöngött. Pedig csak becsületes volt. Ilyen emberekre lenne szüksége az országnak. Mondjuk, korrupt politikusok helyett.

A kommunizmus is, mint bármi más, fokozatosan feloldódik a generációk egének kék vizében. Ezért szükséges az emlékezés.

„Ők gyorsan szaporodnak, nem mint mi. A végén még a helyi tanácsba is bekerülnének.” Persze, az összkép árnyaltabb ennél.

Hát így tessék feljönni a Főtér szerkesztőségébe. Csak erős idegzetű, felnőtt látogatóknak!

Ha nem lenne a perverz Unió, minden valamire való nemzetállam szépen kiirtaná a szeparatistáit. Így bezzeg, hogy jár a szájuk!

És ismét impotensnek bizonyult a mioritikus politikai osztály. Az ilyeneknek ki kéne halni, az evolúció törvénye szerint.

Hát, úgy tűnik, bipolárisok. A magyarokat nem kérdezték.
Néhány fejben már pislákol a fény. Hogy a mioritikus drukkerek mélysötétjével mit lehet kezdeni, gőzünk nincs. Interjú Mircea Tomával, az ActiveWatch elnökével.

Románia igazi látszatdemokrácia, ahol minden szép, és jó. Csak épp a román kormányok minden eszközzel igyekeznek féken tartani a magyar közösségeket. Lili Crăciun lényeglátó írása.

Meg kell védeni a székelyföldi román kisebbséget, mondja Ioan Lăcătuşu. Izé, többségi kisebbet. Kevésbé többségit. De akár be is lehetne az ilyeneket utalni egy elmegyógyintézetbe.

Egyértelmű. Minden erdélyi magyar szándék mögött ott lapul.

Itt az újabb forgatókönyv.
Magyarán: az okosabbja rájött, nem is olyan ördögtől való Magyarország migránsválság-kezelési módszere.

41, azaz negyvenegy eb. Vigyázat: PÍSZÍTLEN HUMORVESZÉLY!

Utánanéztek, a 2011-es népszámlálási adatok alapján.
A mioritikus haza követi a magyar példát! Csakhogy... Vigyázat: HATÁRSÉRTŐ HUMORVESZÉLY!

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”