Hallgassa meg nálunk az ígéretes kolozsvári együttes slágergyanús bemutatkozását!

Övék ott a tér, nem kérdés.
Övék ott a tér, nem kérdés.
Elgurult a pirula a Dâmboviţa mentén a Trianon-évforduló miatt.

Kopik a régi dicsőség Teleorman megyében is.

Országos botrány lett az örökbefogadási ügyből.

Ezt mutatja az unió statisztikai hivatalának friss felmérése.

Négyszer már nyert hazai pályán, most inkább Brüsszelt választotta.

Péter Ferenc megyei elnök elvette Vass Leventétől a városi szervezet vezetését, de a csapatból nem tették ki.

Demonstráció-sorozatot tervez az EMNP, amennyiben nem fogadják el a követeléseiket.

Az államfő meglehetősen sejtelmesen fogalmazott, amikor arról kérdezték, ő lesz-e az új Donald Tusk.

Az egy dolog, hogy vakációs a hangulat az intézményben, de valamire nagyon készülnek a fiúk.

Ítéletidő volt a Bánságban. Is.
Ecaterina Andronescunak annyira nem jött be dolog, leteremtette a vizsgázó nyolcadikosokat.

Nem kapott elegendő szavazatot a liberálisok bizalmatlansági indítványa, amelynek még az RMDSZ is szurkolt.

Gyerekeivel énekeltette el a gyomorforgató kortesnótát.

Az országban egyelőre egyetlen városban van erre lehetőség, de rövid időn belül kiterjesztenék a szolgáltatást.

Felfoghatatlan közúti tragédia történt Máramaros megyében.

Ráadásul a jelenség egyre gyakoribb, a számok évről évre növekednek.

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”