Az Oprea-botrányban a legelkeserítőbb a reakcióhiány, hogy két-három nap után elülni látszik az egész.

Maradnak az életveszélyes utak, a hatalmukkal továbbra is visszaélő, a vécére is hivatalos konvojjal utazó politikusok, marad az egész ócska, korrupt, szélhámos bagázs, Victor Pontával és Gabriel Opreával az élen.

Ez az a régió, amelyet otthonunknak tekintünk, nem kell bukaresti irodákban hátsó szándékoktól fűtve, asszimilációs törekvésektől vezérelve mesterséges régióhatárokat megrajzolni.

A bukaresti kormány hozzá nem értése, az uniós bürokraták átláthatóságra való törekvése felülír minden érvet és logikát.

Jogi-adminisztratív kifogásokkal igyekeznek hátráltatni a folyamatot, de nem riadnak vissza a történelemhamisítástól, ártatlan emberek meghurcolásától sem, a távlati cél a restitúció végleges leállítása, a rablással szerzett vagyon megőrzése érdekében.

A Székelyföldön a prefektusi intézmény jó ideje az önkormányzati vezetők meghurcolására, a székely jelképek üldözésére, a székelyföldi közösség hergelésére, etnikai gyűlölet szítására szakosodott, így vált egyszerű sóhivatalból a román államhatalom elnyomó gépezetévé.

Úfent bebizonyosodott: minél inkább korlátozni akarják egy közösség jogait, minél inkább központosítanak, annál erősebb az ellenállás – ne feledjük, a katalán függetlenségi törekvéseknek a gazdasági válság mellett az adott lendületet, hogy a spanyol kormány elkezdte megnyirbálni az autonóm régió hatásköreit, központosításra törekedett.

Az ország vezetésére alkalmatlan kormánnyal szemben egy úgyszintén felkészületlen, gyenge ellenzék az alternatíva.

Talán a kulisszák mögött már az új kormány felállításáról egyezkedtek?

A román hadsereg általuk felszabadításként megélt 1944-es bevonulása a helyi magyarság számára éppen ellentétes üzenetet hordoz, az azt megörökítő zászló tehát semmiképpen nem alkalmas arra, hogy a Sepsiszentgyörgyön élők közös, mindenki által elfogadott jelképe legyen.

Kapkodás, képmutatás, hazudozás – nagyjából ez jellemzi az európai vezetők megnyilvánulásait az egyre intenzívebbé váló népvándorlás kérdésében.

Ijesztően erőtlen, döbbenetesen gyáva politikai vezetőink reakciója mindazokra a túlkapásokra, amelyeket a megyei fogyasztóvédelmi hatóság vezetője immár jó ideje elkövet.

Igen fontos tehát a legfőbb ellenzéki alakulat állásfoglalása, a normalitás hangjának hitelességét azonban megkérdőjelezik azok a jogfosztások, amelyekre erdélyi nagyvárosokban – például Marosvásárhelyen, Kolozsváron – megválasztott saját polgármestereik vetemednek, valahányszor kétnyelvű feliratokról, táblákról, nyelvi jogok biztosításáról van szó.

Ami viszont fájhat a román félnek, és amiről e balhé segítségével mindenáron el akarják terelni a figyelmet, azok a magyar diplomata által tételesen sorolt gondok, amelyek egyértelműen a bukaresti vezetés magyarellenességére világítanak rá, és amelyek immár Amerika és az Európa Tanács figyelmét is felkeltették.

Elég sok az arra utaló jel, hogy a kormánykoalíció, de maguk a szociáldemokraták is belátták: a helyzet tarthatatlan, a plagizáló és korrupciós gyanúba keveredett, egyre felelőtlenebbé és infantilisabbá váló Victor Ponta vállalhatatlan.

A tusványosi szabadegyetem jelvényárusára miniszterelnöki szinten reagálni nem egyszerűen túlzás, hanem több mint nevetséges. Victor Ponta, Románia kormányfője mégis megtette.

A rajt után, a hajrá előtt az építkezés ideje jött el a nemzetpolitikában – mondta Orbán Viktor –, és akarva-akaratlanul kicsit ehhez igazodott Tusványos is.

Emil Bocnak, az erdélyi város multikulturalitását amúgy is módfelett sajátosan értelmező polgármesternek mit sem számít egy jogerős bírósági ítélet, szerinte az autonómia alkotmányellenes.