Egy-két fedezet nélküli populista intézkedéstől a baloldal még sohasem hátrált meg, és az áfacsökkentés híre pillanatnyilag enyhít az SZDP megítélésén, jövőben pedig – a választási évben – már érződnie is kell.

Nem értünk le a gödör aljára: a már ezer sebből vérző szociáldemokratáknak még mindig van emberük, energiájuk arra, hogy számukra kedvező törvénymódosításokat dolgozzanak ki és toljanak előre a parlamentben.

Egyelőre sem a bal-, sem a jobboldalon nem mutatkozik karizmatikus vagy legalább szavahihető miniszterelnök-jelölt.

Ijesztő képsorokat láthatunk egy-egy kisebb vidéki, de olykor nagyvárosi beteggondozó intézményről is: lerobbant épületek gondozatlan zöldövezettel, ósdi vezetékekkel, salétromos vagy piszkos falakkal, csorba illemhelyek ferdén lógó ajtóval, a kilincs és a vécépapír hűlt helyével.

Băsescu hirtelen rájött, hogy egy háromszáz fős parlamentben a nemzeti kisebbségek hivatalból ott levő tizenhét fős csoportja az RMDSZ-szel együtt aránytalanul nagy erő lenne, és „erre nagyon kell vigyázni a nemzeti érdekek miatt”.

Két RMDSZ-es képviselő pere zárult le. És nem csupán számukra kedvezőtlenül: a magyar érdek­képviselet két évtizede még szilárd, de mára igencsak megrendült erkölcsi hitele tovább vékonyodik tőle, ami a közösségnek sem használ.

Repülőtérről szó sincs az állami közlekedés-fejlesztésben. A csíki és székelyudvarhelyi légvárépítők nem tudják, hogy a náluk gazdagabb és befolyásosabb brassóiak 25 év alatt sem tudták beindítani a magukét?

A bevándorlókat vonzó Nyugatnak valahogy meg kell értetnie a terrorszervezetekkel, hogy senki, a legelszántabb fundamentalista sem nyer (megbecsülést vagy jobb életet) azzal, hogy lemészárol néhány gyanútlan járókelőt.

A legkevesebb, amit Johannistól elvárnak bel- és külföldön, az, hogy adja vissza az államelnöki tisztség matrózkocsmai szintre süllyedt méltóságát.

Antal Árpád egyelőre jogosan aggódik. Ne feledjük: a fekete március úgy kezdődött, hogy egy patikára magyarul is kitették a Gyógy­szertár feliratot.

Az SZDP-nek már a jövő évi költségvetés is a torkán akadt, az NLP nem tudja, mihez kezdjen a váratlanul ölébe pottyant lehetőséggel.

Hiába maradt Ponta a kormány és a szociáldemokrata párt vezetője a november 16-ai csúfos bukás után: úgy tűnik, nem tanult hibáiból.

Legjobban maguknak az erdélyieknek kell összekapniuk magukat, ha valóban azt akarják, hogy előre, a nyugati demokráciák felé, nem pedig vissza, Kelet és az egypártrendszer irányába mozduljon Románia.

Apénz­ügyminisztériumból kiszivárgott, hogy a szakemberek máris a nagy októberi szocialista osztogatás következményeit próbálják ellensúlyozni a következő évek költségvetésében.

Civilizált államban egy kormányfő és reménybeli államelnök nem lehet ennyire közömbös az általa is viselt mundér becsülete iránt. Főként, ha maga is kémgyanús.

Látszólag nagy a választási lehetőség, még a magyarságnak is két jelöltje van, amikor világosan látszik, hogy az emberek egy dologra vágynak: stabil, megbízható, tervezhető jövőre.

Legrosszabb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy 25 évvel a kommunizmus bukása után nem a jóléti demokrácia áldásainak örvendezhetünk, hanem a rossz emlékű rendszer visszatérése miatt kell aggódnunk.

A normalitás valami olyasmi, ami az eredeti román demokrácia huszonötödik esztendejében is csak vágyálom még.