Mintegy hétmillió ember álomgyárává kezd hasonlítani a jövő évi román költségvetés.

Úgy tűnik, két rossz közül a kisebbiket kell majd megint választani a második körben, mert az egyik jelöltről a kormányfőként mutatott eddigi teljesítménye, a másikról pedig az eddigi nyilatkozatai alapján nem mondhatnánk, hogy maradéktalanul méltó a bizalmunkra.

A választási kampány hajrájában a kormány is gondban van a nyilvánvalóan a sajtó megregulázását célzó kezdeményezés kapcsán.

Az orosz medvén az alacsony olajárak nagyobb sebet ejtenek az összes európai uniós szankciónál együttvéve.

Csapda is rejlik ebben az ügyben mindazok számára, akiknek a jogos tulajdonát negyed évszázad sem volt elegendő visszaszolgáltatni.

Választási időszakban szinte nincs nap kampánylufi nélkül. A legújabb a kormány Első autó nevű programja, amely az elővigyázatlan választót komoly anyagi nyomorba sodorhatja.

Az emberek mozgási szabadságát azonban sem adóbehajtási, sem más megfontolásból nem lehet korlátozni.

Lassan annyi úthálózati térkép kerül nyilvánosságra az esztendőnyi késéssel születő új úthálózat-fejlesztési tervekből, hogy képtárlatot rögtönözhetnének belőle a kormánypalotában.

Leplezetlen választási osztogatás készül tehát, az őszi költségvetés-kiigazítások balkáni hagyományai szerint.

Nekünk különösen rossz hír sztrádaépítés viszonylatában, hogy az Aranyosgyéresig vezető szakasz befejezésére is több mint ötéves kivitelezési határidőt szabtak, vagyis az elméletben már két éve felépített pálya jó esetben a következő elnökválasztásig ér el hozzánk is.

Bombának indult, ködgránáttá szelídülni látszik a leköszönő elnök kémleleplező nyilatkozata.

Kampány hivatalosan még sehol, így az elnökválasztási háború elterelő jellegű vagy valódi hadműveletei egyelőre az igazságszolgáltatás terepén zajlanak.

A kezdeményezőknek is rejthet taposóaknát a mindenképpen leköszönő elnök harmadszori menesztésére irányuló javaslat, melynek tervét a pártvándorlásban jeleskedő liberális exkormányfő, aki most épp a szenátus elnöke, pénteken jelentette be.

Annyi biztos, hogy a szavazás kötelezővé tétele a csalások ellen valóban hatékony fegyver lehetne, hiszen egyszerű belátni, hogy minél magasabb egy választáson a részvételi arány, annál nehezebb azt érdemben módosító számú voksot hamisítani, még ha az erre hajlamosak nem is szűkölködnek sem pénzben, sem egyéb eszközben.

Legalább akkora botrány kavarodott a tévémogul rács mögé küldéséből, mint amekkora port vert fel az egykori kormányfőt börtönbe juttató ítélet. És nem változott semmi a nap alatt abból a szempontból, hogy azok kiáltanak leszámolást, akiknek rendesen olvad a vaj a fejükön.

Hivatalosan még meg sem kezdődött az elnöki palota bevételére irányuló hadművelet, a hatalomszerző háború máris átcsapott a közéleti szférából az egyház, és a bírósági tárgyalótermek térfelére is.

Adócsalás a legcivilizáltabb államokban is létezik, még az e szempontból legfegyelmezettebb osztrákoknál is elsinkófálják a nemzeti össztermék közel tizedét az ügyeskedők, így utópia lenne azt elvárni pont e balkáni fertály illetékeseitől, hogy teljesen felszámolják a feketegazdaságot.

A hatalomvadászok hamarosan egymásnak esnek, mert a harc tétje hatalmas. A választónak azonban ezúttal sem szántak egyebet, mint az áldozati bárány szerepét.