Sokba került az a forgatás.
Sokba került az a forgatás.
Még néhány hét, és hatályba lépnek a kormány által az áremelések ellensúlyozására elfogadott csomag rendelkezései.

Pedig ez jelenthetne kitörést a nehéz helyzetben levő hadiüzem számára.

Az időjárási viszonyok nagyon megnehezítették az akciót.

Mivel nem úgy bántak a páciensekkel, ahogy kellett volna.

És a tározókat sem tudják feltölteni.
És a tározókat sem tudják feltölteni.
Nagyon meglódult az éves infláció, a 10,2 százalék az utóbbi tizennyolc év legmagasabb értéke.

Akadt dolguk a légi járőröknek.
Akadt dolguk a légi járőröknek.
A bukaresti hatóságok persze szeretnék visszaszerezni az elköltött összeget.

A biztonsági emberek és a vásárlók orra előtt.

Mert ilyen megengedőek a törvények.
Mert ilyen megengedőek a törvények.
A hatóságok lassan felgöngyölítik a bűntettet.

Nem tették izgalmassá a küzdelmet.
Nem tették izgalmassá a küzdelmet.
A hivatalos végeredményre azért egy kicsit még várni kell.

Egy héttagú család otthonában csaptak fel a lángok, a mentőegységek csak egy gyerek életét tudták megmenteni.

A Starlink szolgáltatása ugyanis nem olcsó. És akkor még finoman fogalmaztunk.

Ezt egy brassói férfi a saját kárán tapasztalta meg.

Persze nem egyedül utazott, hanem egy delegáció élén.

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”