// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Tőkés László és a román jogállam látszata

// HIRDETÉS

Egy igazi demokráciában a kitüntetések nem a diktatúra táplálását hivatottak szolgálni.

Szinte lehetetlen visszavonni egy kitüntetést, hiszen nem lehet megkérdőjelezni azokat a közismert érdemeket, melyeken az odaítélése alapult. A kitüntetésekkel való játszadozás az első lépés a történelem, sőt az erkölcsök iszonyatos újraírása felé. Egy kitüntetés elismerés és azoknak a standardoknak a része, melyek szerint az azt odaítélő, nevezetesen a román állam intézménye működik.

Egy korábbi államfő és egy újabb között nem kerülhet hatalomra az axiológiai gerilla, mert senki sem lehet tökéletes. Egy kitüntetésnek nem kellene jelentős kötelezettségekkel járnia és részlegesen létező érdemeket sem kellene elismernie. Nem része egy szerződésnek. Jó polgárnak lenni mindenkire, nemcsak a kitüntetettekre érvényes axióma. A forradalmat csinálók is jó polgárok, de a többiek is. Amikor a román állam egyes magas rangú tisztviselőin keresztül hibás gesztusokról mond véleményt, mindenkit megsérthet. Belpolitikai légkörünket improvizáció, idegesség és patetikusság jellemzi, holott a helyzet ezek ellenkezőjét követelné meg. A kitüntetés aktusában érintett felek közül egyik sem helyezheti magát a másik fölé, hogy ne sértse az érdemeseknek mondott tettek erkölcsi természetét. Egy kitüntetésnek nem kellene valakit magasabbra helyeznie annál, ahol van. Egy demokráciában a kitüntetések a közerkölcs megszilárdítására hivatottak, nem a diktatúra táplálására.

Románia olyan jogállam, ahol

zavarba ejtő módon továbbra is a látszatok vezérelnek minket.

Több ezren kaptak állami költségvetéshez kötődő kitüntetéseket és érdemérmeket, és senki sem gondol erre a valósággal botrányos diverzióra, mely hozzájárul a közpénzügyek és a sürgős közösségi projektek csődjéhez. Az 1989. decemberi államcsíny továbbra is egy iszonyatos ostromállapot marad. A román állam felelősei sorra átvették egymástól Ion Iliescu úr ugyanazon orosz csomagját, a forradalmárokat, akiken keresztül a volt elnök még mindig csillagászati távolságra tartja magát néhány nagyon is pontosan célzott interjútól. A Forradalom érdemdús szájtáti tömegében ma is vannak áldozatok, akik sikertelenül keresik az igazukat. Románia gondjai azért annyira súlyosak, krónikusak és megoldhatatlanok, mert az érdemet felváltja a plecsnicsörgés és az irányítható tömeg zaja. A demokrácia működésének egyik nagy aláaknázása, hogy továbbra is az állami költségvetésből fizetünk olyanokat, akik hozzájárultak az Iliescu-klán hatalomra kerüléséhez és hatalmon maradásához. A románok ezért fizetnek adót, hogy eltartsák egy államcsíny testőreit. Ez a helyzet akkor is elítélendő lenne, ha nem közpénzről lenne szó.

Románia még mindig az antidemokratikus segítségnyújtást jutalmazza,

nyilvánvaló módon a normalizálás elkerülése érdekében. A megerősített jogok több ezer haszonélvezője közül a többségnek fogalma sincs a demokratikus társadalomról, nagy részük ugyanis a totalitárius állam alapelegyét képezte. A Forradalom áldozatai és a papírforradalmárok között létrejött egy ozmózis, melyet csak az indukált erkölcsi debilitás képes együtt tartani egy szörnyűséges politikai osztállyal.

Nem sok embernek volt szerepe az 1989-es események színpadán, a jogi komédia pedig kezdi egyre inkább eltompítani a szerepüket. Ezeket a személyiségeket nem lehet mindenféle imposztorokkal összekeverni, akiknek hangját egy aránytalan, botrányos nyilvános elismerés erősíti fel. Tőkés László kitüntetésének visszavonása egy újabb aberráció, mely már súrolja a rágalmazás szféráját. Érdemeit senki sem semmisítheti meg, a Románia elnöksége által neki odaítélt kitüntetést pedig most nem lehet megaláztatássá változtatni. Vannak helyzetek, amikor megtörténhetnek ilyen dolgok, amikor a történelem tényleg eltévelyedik, de a szólásszabadság a tisztességesség azonnali reaktiválására kötelez mindnyájunkat, nem engedve a dolgok összekeverését.

Tőkés László nem lehet az ügyeletes propagandistánk,

joga van saját opciókhoz és hitekhez. Nem abból lesz a közvita, hogy mindnyájan egyetlen álláspont mellé sorakozunk fel. Senki sem kompromittálhat bennünket jobban annál, ahogy azt mi magunk tesszük. Ha mintapolgárságért kapott volna kitüntetést, melynek bevezetése felé törekszünk, akkor ehhez lehetett volna bizonyos politikai természetű megjegyzéseket fűzni, célkeresztünk és mások mércéjének magas standardjaira való tekintettel.

Következésképpen nemcsak a plecsniknek tulajdonítunk túl nagy jelentőséget, de azoknak is, akik oda sújtanak, ahova nem kellene. Tőkés László azoknak a napoknak az egyik fontos alakja marad, melyek a kommunizmus bukásához vezettek Romániában. Amikor odaítélték neki a most visszavont kitüntetést, senki sem szólalt meg, hogy ezt nem kellene tenni. Más kérdések, melyek Tőkés Lászlót a – valós, vagy képzeletbeli – bíróság karjaiba vethetik, a lét egy másik filmjéhez tartoznak, talán még ki is egészítik ezt, ahogy azt egyesek gondolják. De egy ember érdemei – néha – a tökéletlenségei, útkeresései közepette is megszülethetnek, holott pedagógiailag nem igazán hasznos ezt kimondanunk. Ezért a minőségéért, vagyis olyan emberként, aki részt vett a kommunista totalitarizmustól való megszabadításunkban, feltétlenül meg kellene kapnia elismerésünket, amennyiben mi magunk is helyesen értékeljük a szabadságot!

Tőkés László lelkész 1989 decemberében, minden kétséget kizáróan, Románia egyik legtiszteletreméltóbb polgára volt!


A címet és az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS