Sőt, az is felbukkan a cikkben, hogy új köztársaságot kell alapítani. És ez mind szép és jó és könnyű leírni. De vajon megvalósítani is olyan könnyű lesz?
Jelen szöveg a Reporter Global oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség (is) adta.
A 2019. május 26-i európai parlamenti választáson súlyos vereséget elszenvedő Szociáldemokrata Párt (PSD) és Liberálisok és Demokraták Szövetsége (PSD) továbbra is többséggel rendelkezik a parlamentben és folytatja a kormányzást. A pszeudo-szociáldemokratákat elhagyta a 2016. decemberi parlamenti választáson rájuk szavazók fele, a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) dezertáltak kicsinyke szervezetéhez tartozó pszeudo-liberálisok pedig már nem tudták elérni az 5 százalékos küszöböt, de továbbra is összefognak nem mondanak le a végrehajtó hatalomról. Összeszorítják a fogukat és belekapaszkodnak a nyeregbe, az összes politikai logikai érvvel és saját jövőbeni érdekeikkel is szembemenve. Csak a pillanat számít: a saját és a klientúra-hálózatok meggazdagodására használt közforrások feletti ellenőrzés. De nagy változtatások, a vezetőségi garnitúrák lecserélése nélkül nem tudják a hanyatlást megállítani, ami viszont kormányon nem hajtható végre. A PSD elnöke és „diktátora”, Liviu Dragnea elítélése és bebörtönzése után az összezavarodott „kamarilla” ötletek nélkül maradt. A volt főnök „bábuja”, Viorica Dăncilă kormányfő maradt a csúcson, akit senki sem vesz komolyan.
Az „új figurák” iránti kétségbeesett igény közepette egy adott pillanatban felmerült annak lehetősége, hogy előtérbe helyezzék a pártban… a hivatalban lévő kormányfő-helyettest és az ifjúsági és sporttárca egyik korábbi birtokosát, akik szintén „régiek”, csak annyi az „előnyük”, hogy „elmosódottabbak”, eddig kevésbé kerültek a figyelem középpontjába. Vagyis pótszerek. Más, ismertebb, tehát kompromittáltabb „régiek” is furakodnak. Igazi vezetők krónikus hiányában ez egy egyszerű „kádercsere”. A PSD mélyreható belső reform nélkül képtelen talpra állni. Folytatódni fog a választók lemorzsolódása. Még az eltűnése is kezd hihetővé válni: ha olyan szint alá csökkennek, ahol már csak kevés pszeudo-szociáldemokratának lehet előnyöket biztosítani, megkezdődik a zűrzavar és a Pro Románia, a volt PSD-s vezető Victor Ponta által létrehozott baloldali alternatívapárt felé irányuló masszív vándorlás.
Nem csak gazdasági, politikai csőd is létezik. A PSD agonizál. Az ALDE-ról nem is beszélve: ez máris egyfajta „kísértet”-pártocska…
Mivel megreformálásra képtelenek, a PSD és az ALDE el fogja veszíteni a végrehajtó hatalmat, talán néhány héten vagy hónapon belül, talán egy kicsit később. Nehezen hihető, hogy ki fogják bírni a 2020 végi parlamenti választásig.
Ezután kezdődik majd Románia újraindítása. Új, határozottan demokratikus, politikai filozófiáját és gazdasági elképzelését illetően határozottan liberális, határozottan Európa-párti kormányzat kezdi majd helyrehozni a 2017 januárja óta okozott károkat. Az RMDSZ és a szinte összes parlamenti kisebbségi képviselő által támogatott PSD–ALDE koalíció a feje tetejére állította a közigazgatást, a gazdaságot, az adórendszert, az igazságszolgáltatást, gyakorlatilag az állam teljes intézményi rendszerét, melyet eltorzított a szigorúan a kormányon lévők és klientúrájuk érdekében kigondolt szabályozásokkal és az alkalmatlanok inváziójával a központi és helyi apparátusba, melyet nagyrészt a rokonság és szolgalelkű „ismerősök” hadserege szállt meg. A demokráciát eltorzították, a közigazgatást alulfinanszírozták, a gazdaságot megfékezték, az amúgy is nagyon elkésett közberuházások csigalassúsággal, alig láthatóan haladtak. Mindent újra kell gondolni, a jogrend egész területeit kell újraírni, az intézményeket át fogják szervezni, a politikai és közigazgatási rendszernek működőképessé kell válnia, a gazdaságot jelentős beruházásokkal fogják serkenteni, gyorsabb és „egészséges” növekedés felé újraindítani.
Más szóval, nemcsak egy változásra lesz szükség, bármilyen „jelentősnek” tekintenénk is azt, nemcsak egy „reformra”, hanem
ahogy a történészek a nagy nemzeti talpra állási momentumokat nevezik. A következő kormányzásnak kötelessége lesz magára vállalni egy átfogó elképzelést az ország helyzetéről, valamint egy komoly és merész fejlesztési modellt.
Sürgősségek: az alkotmány több pontjának módosítása, gyakorlatilag egy új alkotmány, komoly beavatkozásokkal az állam intézményi architektúrájába és a három hatalmi ág közötti viszonyokra vonatkozó tisztázásokkal, Románia EU-tagi státuszát is figyelembe véve; a közigazgatási-területi átszervezés, legalább két imperatívusz, a helyi struktúrák működési hatékonyságának és a kontinentális fejlesztési elvekhez való igazodásnak a figyelembe vételével, a brüsszeli intézményekkel összeférhető módon; központi, minisztériumi szintű újraszervezés; a választási rendszer átszervezése, a legutóbbi kormányok által a saját előnyükre bevezetett „ravaszságok” kiiktatásával; az igazságügyi rendszer átalakítása; új szabályozások az adózásban, az állami finanszírozásban, a bérezésben és a nyugdíjak esetében; a közüzemi (energia és így tovább), közlekedési és informatikai infrastruktúrával kapcsolatos nemzeti beruházási terv; a gazdaság, az üzleti környezet, a technológiai fejlesztések és a termelékenység, a kivitel energikus serkentésére vonatkozó stratégiák; az egészségügyi rendszer reformja és így tovább, egészen a román diplomáciának az újravállalt nemzetközi büszkeségi pozícióba történő visszahelyezéséig, aktívabb szerepet vállalva az Európai Unió működésében és a világ többi államaival és régióival fenntartott kapcsolatokban. Különösen kiemelném, hogy
az állam létfontosságú területéhez, amit nem eléggé, vagy egyáltalán nem ért a jelenlegi politikai osztályunk.
Egy nagy sikerrel kecsegtető kiegészítő: egy alapos és bölcs újjáépítés érdekében, további káros rendszermódosulások megelőzésére azokra az esetekre, ha újabb hatalomváltásokra kerül majd sor, a következő kormányozóknak meg kellene hívniuk a tárgyalásokra a jövendőbeli baloldalt is, akár PSD, akár Pro Románia, akár valami más lesz a neve, hogy megköthető legyen egy hosszútávra szóló stabilitási paktum.
Mindenki számára legyen világos: Románia újraindítása, újraalapítása, látványos fejlődése következik!
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.
Ezen nincs miért csodálkozni. Amin esetleg lehet (bár nem érdemes): az országot vezető politikai, illetve a hazai szellemiséget egyre kevésbé befolyásoló értelmiségi elit kártékony ostobaságán.
A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.