// 2026. szeptember 3., csütörtök // Hilda

Románia és Magyarország, egy túlideologizált szomszédság

// HIRDETÉS

Horațiu Pepine jól látja, mi Orbán Viktor tusványosi üzenetének lényege. Már ami a feltételes román partnert illeti.

A román politika hűvösen vagy ellenségesen fogadta Orbán Viktor kormányfő tusnádfürdői beszédét, ám teljesen figyelmen kívül hagyta valódi tartalmát.

Az ember nem léphet ki a politikai kiskorúságból egy olyanfajta egyszerű gondolkodásmóddal, amilyennel Ludovic Orban rendelkezik.

Egyszerre kiszámítható és lehangoló az, ahogy Orbán Viktor magyar kormányfő tusnádfürdői beszédére reagált. A fő ellenzéki párt vezetője hatásvadász módon elítélte Magyarország kormányfőjének nyilatkozatait, teljesen függetlenül attól, mit is mondott ez utóbbi valójában. „Ezek a kijelentések teljesen nem helyén valók, barátságtalan jellegük van és annál inkább sértőek és súlyosak, hogy Románia területén került ezekre sor”, mondta a liberális, aki ugyanakkor azt követelte a kormánytól, hogy „foglaljon hivatalosan állást e nyilatkozatokkal szemben és ne hallgasson cinkos módon”.

Az ilyenfajta reakciók pillanatnyi előnye az, hogy a legtöbben, akik el vannak ragadtatva az ilyenfajta hazafias helyretételektől, nem is igyekeznek majd megtudni, mit is mondott Orbán Viktor miniszterelnök. De akik mégis elolvassák a nyilatkozatait, ahogy azok a szélesebb kontextusban elhangzottak, késztetést éreznek majd arra, hogy lemondjanak a klisészerű megközelítésről és újragondolják egy kicsit a dolgokat.

Magyarország kormányfője, Orbán Viktor július 28-án, szombaton, Tusnádfürdőn

egy kibővített együttműködési formát javasolt a szomszédos országoknak és Romániának:

„Van egy ajánlatunk a szomszédaink számára. Ajánlatunk abban összegezhető, hogy kössük össze immáron végre és komolyan az országainkat egymással. Kössük össze a nagyvárosainkat gyorsvasúttal és autópályákkal. Mégiscsak szégyen, hogy ilyen összeköttetés nincs Debrecen és Nagyvárad között, Kassa és Miskolc között, Nyíregyháza és Szatmárnémeti között, Eszék és Pécs között vagy éppen Kolozsvár és Budapest között. Ajánlatunk az is, hogy kössük össze az energiahálózatainkat. Szégyen, hogy ma ez még nem valóság. Azt javasoljuk, az az ajánlatunk, hogy hangoljuk össze a védelmi politikánkat, és hangoljuk össze a haderőfejlesztéseinket is egymással. És végül az ajánlatunk, hogy fektessünk be egymás térségeibe. Mi hozzá is kezdtünk. Most az üzletről nem beszélek, de a tegnapi határon túli magyar vezetőkkel való tárgyalás eredményeképpen azt tudom mondani, hogy a Kárpát-medencében nagyságrendileg mintegy ezer óvoda felújításához és felépítéséhez kezdtünk hozzá. Ezek mind magyar nyelvű óvodák. Van tehát egy ajánlatunk a szomszédaink számára: építsük meg közösen a Kárpát-medencét. Ehhez persze az kell, hogy a kölcsönös tisztelet alapján álljunk, az ajánlatunk is csak ebben a szellemben érvényes. A kölcsönös tisztelet pedig megköveteli az őszinte beszédet.” (Az idézett szövegrészek magyar nyelvű forrása – a szerk.).

Márpedig Orbán Viktor ebben a kontextusban mondta a nagyobb figyelmet kiváltó mondatait is:

„Száz éve lépett be Románia a modern korszakába. Értjük, hogy az ő nézőpontjukból ezen van mit ünnepelni. Azt kérjük, hogy ők értsék meg, hogy a mi nézőpontunkból meg nincs mit ünnepelni. És azt is kérjük, hogy nézzünk szembe azzal a ténnyel, hogy a modern Románia száz éve nem tud mit kezdeni azzal a természeti ténnyel, hogy itt él több mint másfél millió magyar. Tudjuk, hogy Bukarestben azt mondogatják, Székelyföld nem is létezik. Én egyetértek az RMDSZ idevonatkozó ünnepszlogenjével, amely kifejezi azt, hogy Erdély akkor is létezett, amikor a modern Románia még nem létezett, és ahogy itt körülnézek, ismerem az ittenieket, nyugodtan mondhatom, hogy Székelyföld még akkor is létezni fog, amikor egész Európa behódolt az iszlámnak.”

Következésképpen teljesen hibás az a végtelenségig ismételgetett felvetés, mely szerint

a budapesti politikusok a románok sértegetéséért és megalázásáért jönnek rendszeresen Tusnádfürdőre.

De a román média és politika egy része, számunkra továbbra is ismeretlen okokból, minden áron ezt a kontraproduktív klisét igyekszik fenntartani. Az éppen ellenzékben lévők, ahogy az a korábbi kormányzatok alatt is történt, „gyávasággal” és „cinkos hallgatással” vádolják a kormányt, de úgy tűnik, hogy ez – sajnos – valamivel több az egyszerű politikai opportunizmusnál.

Van ebben egy súlyos félreértés, egyfajta süketség, beleragadás egy elavult projektbe, hiszen aki figyelmesen hallgatja Orbán Viktort, az teljesen mást hall, mint amit a nemzeti liberális ellenzék állít. Talán az a jól elültetett félelem is működik, hogy az úgynevezett „illiberalizmus” a románokat is elcsábíthatja, azzal a veszéllyel együtt, hogy a szirének énekéhez hasonló módon letéríti őket az „igaz útról” és ezért aztán az összes első vonalbeli politikus mélyen bedugaszolta a füleit.

De futólag legyen mondva,

az Orbán Viktor által előterjesztett program egyáltalán nem idegen a román többségtől,

függetlenül attól, hogy melyik pártra szavaz. Íme, európai programjának első két pontja: „Az első úgy hangzik, hogy minden európai országnak joga van megvédeni a keresztény kultúráját, joga van elutasítani a multikulturalizmus ideológiáját. A második tézisünk az, hogy minden országnak joga van védelmébe venni a hagyományos családmodellt, joga van azt vallani, hogy minden gyermeknek joga van egy anyához és egy apához.” Márpedig úgy tűnik, hogy Romániában a többségi vélemény túláradóan pontosan ebbe az irányba halad. A CURS által a 2018. június 23–július 1. időszakban készített felmérés szerint, a megkérdezettek többsége a hagyományos családmodell hívének mondja magát, a pártok szerinti ingadozás pedig nagyon kicsi: így gondolkodik a szociáldemokrata pártiak 96,1%-a, a PMP-sek (Népi Mozgalom Párt – a szerk.) 88%-a, az ALDE-sek (Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) 86,7%-a, a PNL-sek (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) 84,3%. Még az USR-nél (Mentsétek meg Romániát Szövetség – a szerk.) is az egy férfiból és egy nőből álló pár mellett száll síkra a választók 68,9 százaléka, ami súlyos csapás a párt jelenlegi vezető csapatára nézve (Adevărul).

De visszatérve a szomszédos országoknak tett, infrastruktúrára vonatkozó ajánlatokra,

egy teljes mértékben kívánatos és lényeges dimenzióiban ideologikusan semleges politikai projektet fedezünk fel.

Ha csak az autópálya-hálózatot vesszük figyelembe, nyilvánvaló, hogy ez tökéletesen egybeesik bármelyik vegytisztán román eredetű politikai projekttel, amelynek csakis egyetlen irányultsága lehet: a Nyugat felé. Ami a gázhálózatot illeti, amelyre Orbán Viktor óvakodott nyíltan kitérni, az – minden vita dacára – kizárólag Romániától függ és a kormányain áll, hogy az a románok számára hasznos legyen és ne okozzon igazságtalanságokat. De a (csalókának bizonyulható) részleteken túlmenően, Románia nem Franciaország vagy Németország, és még kevésbé Írország szomszédságában található, hanem Magyarország, Szerbia, Szlovákia közelében, és könnyen felfogható, hogy Románia csak e közép-európai térség fejlődésével kapcsolódhat majd össze ténylegesen az európai civilizációval. Míg a francia gondolatok átrepülhetnek Közép-Európa felett, hogy közvetlenül a Kis Párizsban szálljanak le, az anyagi civilizáció tényei a gravitáció törvényeire hallgatnak és a szomszédok közelségére és szoros együttműködésére van szükségük.


Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Vonattal ütközött egy személyautó Kovászna megyében
Székelyhon

Vonattal ütközött egy személyautó Kovászna megyében

Forgalomkorlátozásra kell számítani Kovászna megyében Réty községben és környékén, miután Bita településen egy személygépkocsi és egy vonat ütközött.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS