// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Románia „szépségei”

// HIRDETÉS

Elég volt a román romlás virágaiból! Vidámabb ének kell nekünk!

A románoknak elegük van a szemétből. A nép azt akarja, hogy a hazai filmekből, színdarabokból és regényekből távolítsák el a szemetet. A román kultúrának olyan alkotásokkal kell jelentkeznie, melyek Románia szép dolgairól szólnak.

Adjanak ki egy miniszteri Felhívást, vagy Utasítást minden román művésznek, nemzetiségtől, vallástól, nemi irányultságtól, vagyontól, képzettségtől vagy a tehetség mértékétől függetlenül, mely szerint a mostantól létrehozott művészeti alkotásoknak szép tetteket, érzéseket, sikereket és történeteket kell megjeleníteniük a román nép életéből. Eljött a pillanat, hogy a sötétség megannyi éve után, a művészek napvilágra jöjjenek.

A román népnek, bár nem nagyon fogyasztja a kultúrát, elege van

azokból a filmekből, melyek csak disznóságokkal nyernek el nemzetközi díjakat: abortusszal, erőszakkal, káromkodással, szegénységgel és kábítószerrel. Ugyanez érvényes a könyvekre, a színdarabokra és a vizuális művészetekre is. A nép már nagyon unja, hogy a mozikban vagy a könyvekben csak mindenféle degeneráltakkal találkozik, akik mind ugyanazokon a mocskos lakótelepeken, ugyanazokon a csapnivaló utakon, irányt vesztett és beteg emberek között élnek. Nem ez az igazi Románia! Ezért meg kell adni a jó irányt a művészeknek. Persze, nem szabad megismételni a „múlt hibáit”, amikor a kommunista párt az „1971. júliusi téziseket” diktálta. De azért nem ártana, ha megmutatnák a nép ízléséhez vezető utat a román művészeknek, akiknek csak a külföldön jár az eszük. Románoknak román kultúrát!

Melyek a szép dolgok Romániában?

Vannak bőven, a művészek keressék csak meg őket, azért művészek! Például három-négy kilométernyi autópálya (önfeláldozó) felavatása nem pozitív dolog Romániára nézve? Miért ne készülne erről előadás a Ion Caramitru által vezetett Nemzeti Színházban? Aztán az nem nagy siker, ha valamelyik megyeszékhelyen megnyílik egy mall? Vagy a megbuherált fertőtlenítőt használó orvosok hősiessége, a villany nélküli faluban oktató tanítók elkötelezettsége, az egyes vállalkozók által be nem fizetett adó behajtásáért küzdő ANAF-felügyelők (adóhatóság – a szerk.) vajon nem lehetnének művészeti alkotások alanyai? A Bukaresti Román Opera pont megfelelő hely lenne az ilyenfajta alkotások színrevitelére. A filmrendezőket nem érdekelné egy szerelmi történet az új bukaresti metróvonal egyik munkása és egy fiatal vállalkozónő között, aki európai pénzekből indít online virágkereskedést? A filmnek Üdvözlet a Metróból! lehetne a címe és Cannes-ban mutatnák be. Annyi szépség van Romániában, a művészeink viszont inkább a mocsokban turkálnak. Micsoda igazságtalanság ez a román néppel szemben!

Románia egy pozitív kultúrájú ország.

Mert ha nem így lenne, a román olvasók nem zabálnák japánok, törökök, zsidók és amerikaiak regényeit. Ezért szükség van egy szép, lelkesítő, felemelő Felhívásra, vagy Utasításra: vannak tehetségeink, van fényes jövőnk, bátorítsuk a szép kultúrát!

Szép számmal akadnak majd agymosottak, akik be is veszik ezeket a Románia „szépségeiről” Felhívásra, Utasításra, hülyítésre készült műveket.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro