// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Ponta, a Hegylakó, azaz a halhatatlan

// HIRDETÉS

Victor Ponta főbe lőtte magát, mérget vett be, villamos székbe ült, leugrott a Viktória palota tetejéről. És nem, és nem, és nem hal meg.

Azt legalább el kellene ismerni, hogy Románia halhatatlan miniszterelnöke világrekorder, ami a szélsőséges helyzetekben való túlélést illeti. Egymás után dobálták rá a bombákat, bármiféle eredmény nélkül. Meg sem rezzent Turcescu nukleáris csapására és Băsescu aktájára sem. Amit vele kapcsolatosan elképzelhetetlennek tartottak, arról kiderült, hogy az a kedvenc reggelije. Nem másról van szó, mint Victor Megsemmisíthetetlen Pontáról.

Kötéltáncot folytatott Crin Antonescu mellett. Belekapaszkodott Traian Băsescu fejdíszének utolsó szálába. 40 napig vonult a johannisi választási sivatagban, és meg sem izzadt, le sem fogyott, sőt, mintha magára is szedett volna néhány kilót. És hol van most ő, és hol vannak ők (paradox módon ez a kérdés még Klaus Johannis elnökre is érvényes). Ellenállóképessége, az, ahogy semmibe veszi a valóságot és semmi sem érdekli, mindezek együtt egyfajta győztest faragnak belőle. Ő az,

aki szemberöhögte az igazságot.

Mintha tegnap lett volna, hogy egyesek arról beszéltek, nem éri meg a tavaszt a Victoria-palotában és íme, lassan vége a nyárnak, belemegyünk az őszbe, és egyetlen távozása az olcsó floridai napsütésbe volt. Ahonnan nem munka-, hanem szájalási kedvvel tért vissza, ahogy az minden menő csávóhoz illik.

Kivégzése ugyanolyan sokáig tart, mint az autópálya-építés és nagyjából ugyanolyan biztos is. Úgy tűnik, politikai akarat lenne, de a képesség hiányzik. A függöny mögül elősejlik Liviu Dragnea és Oprea tábornok alakja, akik egy új mandátum reményében kezdtek el melegíteni. Eléggé dermesztő gondolat. Csak azért távozzon Victor Ponta, hogy megszabaduljunk tőle? Nem egyébért, de a tartalékok nem kecsegtetnek jobbal. Ne feledjük, hogy ott álltak mellette a Nemzeti Stadionban és teljes szívükből zengték neki az „Éljen sokáig!”-ot, azzal a 70.000 pészédéssel együtt, akiket nem zavart a ceauşiszta ünnepségekkel való hasonlóság. És ott volt a PNL is, amikor vízre bocsátották az USL-t. Így hát egyik kutya, másik eb. Gyanítom, hogy a volt PDL-sek meg sóvárogva nézték.

Miközben lefoglalt minket a kormányfő véget nem érő szappanoperában zajló lefejezése, megfeledkeztünk arról, hogy

nem az ő hibája, hogy olyan, amilyen.

Sokkal inkább azoké, akik kitalálták őt. És még kellemetlenebb, hogy pontosan meg sem tudjuk őket nevezni, mert ha megtalálnánk a bűnösöket, akkor megbotoznánk a talpukat és megesketnénk őket, hogy többé nem tesznek ilyet. Végül is Victor Ponta a társadalmi, szervezési, politikai és a többi kultúránk terméke. Lehet, hogy önmagában egy kudarc, de a miénk, és nem fog egy-kettőre eltűnni. Amikor Teodorovici miniszterrel dolgozol ki stratégiákat, Rovanával pedig reformokat és a piperai templom ajtajából irányítod a karitatív tevékenységeket, akkor a kémcsőből nem kerülhet ki egyéb, mint a jelenlegi kormányfő. Ne feledjük, hogy ahhoz a nemzedékhez tartozik, melyben ott találjuk még Elena Udreát, Darius Vâlcovot és Dan Şovát is. Így hát ismerjük be, kollektív bűnről van szó, melyet valahogy magunkra kell vállalnunk, mert ezek az emberek nem a semmiből tűntek elő. Mellettünk játszottak az utcán, nagyjából ugyanazokba az iskolákba jártunk és nem a Holdon laktak mielőtt bekerültek a kormányba.

És akkor mi a teendő, Victor Ponta kormányból való távozásán kívül, melynek üdvösségével kapcsolatosan nincs kétség? Nem nagyon rendelkezünk olyan megbízható politikai káderekkel, akik készek lennének a hazát szolgálni. Attól tartok, hogy miként Victor Ponta nagyobb csalódást okozott, mint az elődei,

azokkal is megjárjuk majd,

akik követni fogják a kormányban. A közeljövővel kapcsolatos remények a nulla felé tendálnak. Így hát jobbnak tartanék egy naiv személyt a civil társadalomból, mint a hagyományos pártok valamelyikének kebelén felnevelkedett tapasztaltat. A remény egyik forrása az orvosok legutóbbi lépése lehetne, ha találnának néhány kiegyensúlyozott személyt maguk között, akik megértik, hogy nem a bérek emelése a küldetésük, hanem a rendszer alapjaitól felfele elvégzett reformja. És ugyanígy megjelenhetnének még néhányan azokból a társadalmi kategóriákból, melyeket az ismétlődő kormányzati katasztrófa juttatott hátrányos helyzetbe.

Az állandó társadalmi és civil nyomásgyakorlás lenne a tökéletes, anarchikus hangsúlyok és azonnali előnyök megszerzésére irányuló próbálkozások nélkül. Különben a béremelések biztos utat jelentenek a katasztrófa felé és ebben az esetben tényleg nincs értelme megbuktatni Victor Pontát. Elismerem, a civil társadalom jelenlegi állapotában ez utópisztikusan, vagy legalábbis irreálisan hangzik, de biztosan tudjuk, hogy ott még mindig több épeszű ember van, mint a politikai osztályban. És a civil társadalmat ne szűkítsék le a szervezetekre. Így aztán inkább a naivak felé tekintenék reménykedve, mert különben olyan lenne, mintha azon a napon kezdeném tervezgetni, hogy autópályán megyek Bécsbe, amikor újra Ludovic Orbant nevezik ki közlekedési miniszternek. Márpedig nem tűnik a legokosabb megoldásnak ugyanazt a kísérletet megismételve más eredményre számítani.

Ami Victor Pontát illeti, nem nagyon van mit mondani. A folyamat már rég lezárult és az ítéletet már a közvélemény elé terjesztették. Talán itt lenne az ideje nyugodtan leülnie beszélgetni a DNA-s (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) ügyészekkel. És jó kereszténynek lennie, ahogy azt a választási kampányban állította magáról, és azzal a tudattal megbűnhődnie a bűneiért – bármelyek is lennének azok –, hogy ezt mindnyájunkért teszi.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS