Traian Băsescu elnök öt nappal azután, hogy találkozott az Obama-adminisztráció küldöttével, Victoria Nulanddal, árnyalta azokat a kijelentéseit, melyek szerint „országterv” az „egyesülés” Moldova Köztársasággal, ezzel szemben egy „politikai ajánlat”-ról beszél, amit Románia fog tenni Kisjenőnek (Chişinău), ha az „nem képes biztosítani ezen ország szuverenitását” – írja a gandul.info.
„Románia nem maradhat majd politikailag passzív, ha Transzdnyeszterből, vagy a gagauz térségből olyan provokációk fognak kiindulni, melyek Moldova Köztársaságot az Európai Unió felé vezető útja megszakítására kényszeríthetik. Teszünk majd egy politikai ajánlatot Moldova Köztársaságnak, ha nem képes biztosítani ezen ország szuverenitását”, mondta Băsescu az Európai Unió tagállamainak nagyköveteivel folytatott éves találkozóján, felpanaszolva „a transzdnyeszteri kérdéssel kapcsolatos 5+2-es formátum hatékonyságának hiányát” és a nemzetközi intézmények reakciójának elmaradását „a transzdnyeszteri román iskolákkal szembeni bánásmódot illetően”.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.