Romániának nem sikerült autópályán begurulni a nagy egyesülés centenáriumi ünnepére. Van viszont egy megakatedrálisa. Meg unionista vágyai.
Ostobák, gazemberek vagy árulók azok a politikusok, akik holmi kisszerű személyes érdekeknek, vagy – még rosszabb – bizonyos románok ellen irányuló idegen érdekeknek szolgáltatták ki a hazát. De még ostobábbak, még nagyobb gazemberek és árulók azok, akik az idők folyamán a közlekedésügyi minisztériumot vezették, amely a legnagyobb átverés volt, amit a románok elszenvedhettek,
A román forradalom óta eltelt 28 évben, melynek jelentős változást kellett volna hoznia a románok életében, a közlekedésügyi minisztérium, az állami költségvetés ezen fekete lyuka azt a negatív sikert volt képes felmutatni, hogy alkalmatlan volt egy olyan autópálya-hálózat kiépítésére, mely Románia összes történelmi régióját összekötné a civilizált Európa többi részével.
A románok egyértelműen jobban élnek, mint 1989 előtt, de a román politikusoknak az az érdemük, hogy képesek voltak sikeresen korlátozni ezt, hiszen az összes dolog nem a hazai téren folytatott politikáknak köszönhető, hanem a gazdasági növekedés globális trendjének, az innovációnak, de főleg annak, hogy a világ legerősebb és leggazdagabb gazdasági tömbjének vagyunk a tagjai.
A mieinknek annyit sikerült elérniük, hogy ne menjen jobban a sorunk és e téren tökéletesen boldogulnak.
Az összes román egyetlen államban való Nagy Egyesülése után 100 évvel nagy ünnepet kellett volna tartanunk és
Nemcsak ez nem történt meg. Még csak tervbe se vette senki.
A közlekedésügy mostani bákói (Bacău) miniszterét, Lucian Şovát mintha nippnek helyezték volna a tisztségbe: vezetése alatt egyetlen projekt sem haladt előre. Nem tudom, mi a napi tevékenysége, vagy miért megy egyáltalán munkába Lucian Şova, de az biztos, hogy nem autópályák építésén ügyködik. Talán van benne annyi jóérzés (persze, hogy nincs), hogy egész fizetését eladakozza, hiszen esetében semmilyen teljesítményről sem beszélhetünk.
Jelen pillanatban a Közlekedésügyi Minisztérium az ostobaság, a nemtörődömség és a felelőtlenség emlékműve, olyan minisztérium, melyet teljesen be kellene zárni, ajtaját le kellene pecsételni és – miért ne?! –, ahogy a gyermek mondták: szalonnával bekenni és a kutyáknak odaadni.
A Centenárium Évében megvalósított egyetlen nemzeti célkitűzés a Nagy Egyesülés Katedrálisának megépítése. Azoknak mondom, akik nem tudják, a katedrális nem a jelenlegi pátriárka szeszélye.
Egy katedrális megépítésének ötlete már rögtön 1918 után felmerült, de eddig sohasem adódott olyan nemzedék, mely képes legyen megvalósítani a projektet. A katedrális valójában mindazoknak a románoknak állított emlékmű, akik a román nemzetért áldozták fel magukat, akik a haza kiteljesedéséért, függetlenségéért és annak megőrzéséért harcoltak.
Íme, a Román Ortodox Egyház sokkal jobb menedzsernek bizonyul a román államnál és megvalósítja azt, amit a románok 100 évvel ezelőtt tervbe vettek.
E sorozatos kudarcok közepette a civil társadalom igyekszik megmenteni a Centenárium Évből azt, ami még megmenthető.
Jelenleg több száz önkéntes vesz részt abban az aláírásgyűjtésben, melynek célja unionistává változtatni Románia alkotmányát. Egy unionista preambulum beiktatása a cél. További információkat itt találhatnak.
December 1-én minden unionista Gyulafehérváron lesz, de nemcsak az unionisták. Ez a centenáriumi év, és mindnyájunknak nemzeti célkitűzéssé kell változtatnunk Románia egyesülését a Moldovai Köztársasággal, ahogy azt 1859-ben meghatározták, a jelenlegi politikai osztály akaratával szembemenve, mely csak a saját, a néptől idegen célját követi.
A politikai osztály sorozatos kudarcai közepette e pillanatban, a Centenáriumi Év megmentése szempontjából kötelességünkké válik, hogy sikerre vigyük ezt a kezdeményezést.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.