Orban Viktor, Magyarorszag kormanyzoja

Orbán Viktor Magyarország apostoli királya (az eredeti szövegben: „Apostoli kiraly” – a szerk.) szeretett volna lenni, de csak a kormányzója (az eredeti szövegben: „kormanyzoja” – a szerk.) lehet. Ám kétségtelen, hogy Orbán Viktor Magyarország apostoli királyainak maximális megnevezését szerette volna magának: „Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária Apostoli Királya, Erdély Nagyfejedelme, Székelyek Grófja” (a felsorolásban szereplő Kunország mi vagyunk, ha valakiben még lenne kétség).

Magyarország független királysága a mohácsi mocsaras mezőn 1526. augusztus 29-én örökre megszűnt,

az Európa közepét és Nyugat-Balkánt ilyen-olyan formában uraló Magyarország királya címe pedig végleg elvesztette értelmét.

Abban a csatában odaveszett a magyar katonák harmada, II. Lajos királyt és a hadsereg parancsnokát, Tomori Pál érseket is beleértve, de a magyarok megkapták a „tobb is veszett Mohacsnal” kifejezést. Az alkalmazkodóképesség és történelmi érzék hiánya miatt az éretlen II. Lajos király elutasította az erős I. (Nagy) Szulejmán oszmán szultán békeajánlatát és inkább az expanziója csúcsán lévő birodalom elleni háborút választotta.

Magyarország e végzetes 1526. augusztus 29-e után szinte mindig az inadekvációval küszködött:

nem igazán ihletett vezetői, az apostoli királyok által hajdanán uralt területek visszaszerzéséért folytatott őrült próbálkozásukban bonyolult háborúkat indítottak, melyeket nem nyerhettek meg.

A magyar vezetők inadekváltságának talán leginkább egyértelmű kifejeződése Horthy Miklós kormányzó politikája volt. Ő elsősorban a közigazgatását és az értelmiségét nyomorította meg két „zsidókra vonatkozó törvény” kibocsátásával, melyekben alig 20 százalékra korlátozta az általuk betölthető köztisztségek és szabadfoglalkozások arányát, majd jelentős területeket foglalt el a szomszédos államoktól. Ennek megfelelően, bár a csehszlovák csapatok kétszer is legyőzték a magyarokat (Beregszásznál és Borzsovánál), Magyarország 1938. november 2-án (az első bécsi diktátummal) megszerezte Szlovákia déli részét és Kárpátalját (12 000 nkm, 900 000 lakos), mely területet 1939 márciusában „egészítette ki” Szlovákia keleti sávjával; Magyarország 1940. augusztus 30-án (a második bécsi diktátummal)

több mint 43 ezer négyzetkilométeres, több mint 2,5 millió lakosú területet szakított ki Romániából,

Jugoszlávia megtámadásával pedig a 3. magyar hadsereg megszállta a Vajdaságot.

Időközben Magyarország az inadekváltság számos szakaszát járta be: a második zsidóellenes törvényt 1938-ban adta ki egy Imrédy Béla által vezetett kormány, akit aztán azért váltottak le, mert egyik nagyapja zsidó volt. Arról a magyarokra jellemző aktusról nem is beszélve, mellyel 1941. április 3-án a hivatalban lévő kormányfő, Teleki Pál öngyilkos lett!

Az egész az 1941. júniusi paródiában csúcsosodott ki: egy „false-flag” jellegű ostoba művelet június 26-án azt a benyomást keltette, hogy a szovjetek bombázást hajtottak végre Kassa ellen, Magyarország pedig másnap, 1941. június 27-én valós ok nélkül hadat üzent a Szovjetuniónak, Romániával ellentétben, mely Besszarábiát akarta visszaszerezni Sztálin karmai közül. Az oroszok sohasem felejtették el Budapestnek ezt az öngyilkosan ostoba tettét, mely – különben – több mint 300.000 magyar katona és több mint 600 000 civil halálához vezetett. A magyar kormány inadekváltsága a háború alatt olyan csúcsokat ért el, hogy a Bárdossy László vezette kormány kibocsátotta a harmadik zsidóellenes törvényt, mellyel nemcsak a vegyes házasságokat, de még a zsidók és magyarok közötti nemi kapcsolatokat is betiltották!

Nos, Magyarország a legutóbbi Mohács (1945) után sok évvel úgy tűnik, visszanyerte egyensúlyát és egy másik „kormányzó”,

az erős és hosszú életű Orbán Viktor vezényletével újra nemzetközi offenzívában kezdett, ezúttal sokkal jobban igazodva a XXI. századi helyzethez.

Úgy tűnik, az Orbán-kormány nemzetközi helyzete szerencsés csillagzat alatt áll, Budapest pedig maximális láthatóságot szerzett, Közép-Európa új felépítésének középpontjává válva, legalábbis geopolitikailag.

Magyarország egyaránt kiváltságos partnere mind a legnagyobb regionális hatalomnak, Lengyelországnak, mind a lengyelek történelmi ellenfelének, Oroszországnak. Magyarország a kínaiak európai expanziójának egyik előmozdítója, de ugyanakkor a térségbe irányuló japán befektetések és kereskedelem kedvenc úti célja is, arról nem is beszélve, hogy Budapest több mint két évtizede formalizált kapcsolatokkal rendelkezik Tajvannal. Bár az első között ismerte el Koszovó függetlenségét, Magyarország mára Szerbia EU-integrációjának fő mozdonya.

Sőt, bár hevesen ellenzi a német vezetés alatt álló Európai Unió által hirdetett értékeket,

Münchenben éljenzéssel fogadják és továbbra is kétszer több német befektetést vonz, mint a kirívóan németbarát viselkedésű Románia. Bár nyíltan ápolja bizonyos nyilvánvalóan antiszemita történelmi „személyiségek” kultuszát, Orbán Viktor mosolyogva fogadja Budapesten Netanjahu izraeli kormányfőt. Bár láthatóan irányítja a romániai magyar pártok összefogását az úgynevezett „Székelyföld” etnikai autonómiájának elérése érdekében és bojkottálja Románia felvételét az OECD-be (a legutóbbi hivatalos álláspont szerint Magyarország támogatja Románia OECD-tagságát – a szerk.), a bukaresti informális vezető (Liviu Dragnea – a szerk.) Orbán barátságával dicsekszik és megváltoztatja az egész oktatási törvényt csak azért, hogy elégtételt nyújtson neki, a román külügyminiszter pedig mandátuma elsődlegességeként határozta meg a kapcsolatok „újraindítását” Budapesttel.

Újabban pedig Ausztria elesése a nacionalista és euroszkeptikus koalíció csábítása hatására, valamint a csehországi parlamenti választás eredménye

Orbán Viktor regionális modelljének profilját látszanak megerősíteni.

Tavaly, például, a Magyarország és Tajvan közötti kétoldalú kereskedelem elérte a 685 millió USD-t (Tajvan 11. legjelentősebb kereskedelmi kapcsolata az EU-ban), a két fél pedig több megállapodást is aláírt, többek között a mezőgazdaság területén is. Ennek ellenére Magyarországnak 2,2 milliárd USD értékű kivitele van Kínába és 4,8 milliárd USD értékben importál onnan. Nekünk pedig, akik szófogadók voltunk és menekültünk attól, hogy közös fényképre kerüljünk tajvani hivatalosságokkal, vérszegény 682 millió USD-s kivitelünk van Kínába, ahonnan 3,8 milliárd USD értékben importálunk. Tajvan kereskedelmi partnereinek listáján pedig még csak nem is szerepelünk.

Nálunk már régóta az a mondás járja, hogy Szerbia és a Fekete-tenger az egyedüli jó szomszédaink; nos, a Szerbiába irányuló román kivitel a nevetséges 519 millió USD-s szintet éri el, míg Magyarország 1,4 milliárd USD értékben ad el termékeket a szerbeknek.

A magyarok már egy hónappal a függetlensége kikiáltása (2008 márciusa) után elismerték Koszovót,

mi pedig éppen azért nem tettük még meg, hogy megőrizzük a jó kapcsolatainkat Szerbiával. És akkor mi a magyarázata, hogy Belgrád egy 2 milliárd USD-s projekt keretében Budapesttel köti össze magát nagysebességű vasúttal és nem Bukaresttel (vagy legalább Temesvárral)?

Mi vagyunk keménymag- és németpártiak és a magyarok vitatják a Mutti fennhatóságát? Mi vagyunk, de akkor miért van az, hogy

náluk az Audi és Mercedes gyárakat épít, míg nálunk a Kaufland boltokat?

Vagy mi miért exportálunk 13 milliárd USD értékben termékeket Németországba, míg a magyarok 28 milliárd USD-ért?

Mi vagyunk az orosz veszély frontvonalában és a magyarok büszkék a menyegzőjükre a kremli cárral? Akkor a lengyelek miért a magyarokkal hoznak létre közös hadtestet és nem velünk? Fel fog majd szállni akár egyetlen magyar gép is, hogy megvédje Lengyelországot? A román gépek biztosan megteszik majd. Akkor miért a magyarok adnak el dolgokat 4,2 milliárd USD értékben Lengyelországnak, míg mi csak 1,8 milliárd USD értékben?

Mi vagyunk a leginkább elkötelezettek az antiszemitizmus terén? Liviu Dragnea mondta, hogy jó lenne Jeruzsálembe költöztetni a nagykövetségünket? Az Orbán-rezsim ápolja a két világháború közötti antiszemita politikusok kultuszát? Nos, ha mindezek igazak, akkor Netanjahu miért Budapestre utazott és nem Bukarestbe?

Talán összetévesztette „Budapest”-et „Bucharest”-tel, mint az angol lapok szokták?

Ha pedig Magyarország ennyire kritikusan viszonyul Brüsszelhez és az Európai Bizottság ennyire kritikus Budapesttel szemben, akkor hogyan lehetséges, hogy (a Romániánál kétszer kisebb) Magyarország több pénzt kapott az Európai Uniótól, mint mi (vagyis egy magyar több mint kétszer annyit kapott, mint egy román)?

Ezek nem költői kérdések. És mindre van válasz.

Orbán Viktornak világos elképzelése van Magyarországról:

a Közép- és Kelet-Európában húzódó infrastruktúrafolyosók középpontjába akarja helyezni és meghatározó szerepet akar neki a Kibővített Közép-Európa összerakásában, melyben kiterjesztheti politikai befolyását és gazdasági fennhatóságát az apostoli királyok címében szereplő tartományokra.

Nálunk viszont minden teljesen más léptékben és időben zajlik: Abe Sinzó japán kormányfő nem fért bele a PSD által Darius Vâlcovtól plagizált Szent Kormányprogramba.

A szerző a Bukaresti Műegyetem doktora (1996), Radu Vasile és Adrian Năstase kormányfők tanácsadója (1998–1999, illetve 2001–2002), gazdaságpolitikai államtitkár-helyettes (2002–2003) és a Külföldi Befektetések Ügynöksége (AIS) alelnöke (2003–2004) volt. A Fekete-tenger Egyetemi Alapítvány (FUMN) Gazdaságelemzési Főosztályának koordinátora. 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.