// 2026. augusztus 15., szombat // Mária

Már megint a magyar példa!

// HIRDETÉS

Ha ugyanis Románia követte volna a magyar mintát, nem állna ilyen csehül a gazdasága.

Román közgazdászok szerint az Európai Unió egyik legnagyobb és idei évre 4 százalékosra becsült GDP-növekedésű országa, Románia ma sok más térségbeli állam előtt állna a pénzügyi helyzet alakulását illetően, ha Magyarország egyik néhány évvel ezelőtti lépését követte volna.

A Colliers International, az egyik legnagyobb helyi ingatlanügyi tanácsadó által szervezett esemény keretében Dan Bucsa, az UniCredit londoni irodájának közgazdásza úgy értékelte, hogy ha hazánk az exporttevékenységre összpontosítana, akkor a GDP-növekedések sokkal egészségesebbek lennének, az itteni életszínvonal pedig a mostaninál sokkal magasabb lenne.

„Románia egy import által uralt piac,

a kivitel és a behozatal szintje közötti mérleget pedig ki kellene egyensúlyozni. Vannak Romániánál sokkal kisebb területű országok, melyek óriási exportot valósítanak meg hazánkhoz képest. Magyarország például az utóbbi években megkétszerezte a kivitelét. Magyarország GDP-jének 92 százalékát az export adja. Romániában ennek a fele. Oda kellene figyelnünk a magyar szomszédokra, ez az ország azért küzd, hogy a Tesla autógyárat építsen ott. És sikerülni fog neki. Ez óriási lépés lenne, kiegészítené a Magyarországon gyárakkal rendelkező autógyártók listáját. A csehek is nagy tervekkel rendelkeznek”, mondta Dan Bucsa, a londoni UniCredit Research közgazdása, aki az elmúlt napokban Bukarestben tartózkodott.

A román közgazdász azt állítja, hogy hazánk gazdasága, a helyi szintű tevékenység ellenére, állandó szinten maradt az utóbbi években, viszont csökkent a szomszédos országok tevékenységéhez képest.

Arra a kérdésre, hogy hazánk miért nem képes külföldi befektetéseket vonzani, Dan Bucsa azon a véleményen van, hogy egy ilyen döntés nem az adóktól vagy a munkaerőtől függ. „Távlatról, de proaktivitásról is szó van. Ez nem az az időszak, amikor a befektetők azonnal jönnek, gyakorlatilag nem tolonganak.

Romániában nincsenek utak, ez tény.

A befektetők nehezen mozognak Románia területén. A Bosch, az Audi, a Mercedes és a Siemens Magyarországon tevékenykedik. Amikor ezek a befektetők elmondják, hogy milyen jól megy nekik Magyarországon, akkor más befektetők is oda akarnak menni. (…) Romániának bármilyen befektetésnek örülnie kell, akármilyen kicsi. Romániában a szállításügy mögött a szolgáltatások területe az alap. Nem szabad Romániát az utolsó európai államnak tartanunk csak azért, mert hozzánk ennyi tevékenységet kiszerveznek. Románia ebben a szegmensben kezdi megelőzni Indiát. Nagy-Britanniában például nagyon jó véleményük van azoknak, akik Romániával dolgoznak”, tette hozzá Dan Bucsa.

Amit azonban a román közgazdász nagyra értékel az országunkban, az, hogy az emberek rendkívül szorgalmasak.

„Azt szeretem Romániában, hogy az emberek nagyon szorgalmasak. Bármilyen befektetés, még ha csak két évre szól is, jó befektetés. A Romániában befektető cégek felkészítették az alkalmazottaikat, akik aztán a megszerzett tapasztalattal hat hónapon belül bármilyen másik cégnél munkát találhattak”, mondta Bucsa.

Ami az ingatlanpiaci tevékenységet illeti, a londoni szakértő azt állítja, hogy Romániával ellentétben Magyarországon akár 40 százalékkal is nőtt az ingatlanok értéke az utóbbi években, míg nálunk nagyjából ugyanazon a szinten maradt.

„Az ingatlanpiacon és az építőiparban rendkívül nagy az illékonyság. A közberuházások nagyon változóak. Ez Magyarországra nem vonatkozik, mert ezen a piacon a házak ára több mint 40 százalékkal nőtt 2015 folyamán, míg Romániában még mindig alacsony szinten maradnak”, mutatott rá az UniCredit közgazdásza.

Arra a kérdésre, hogy mit nem szeret Romániában, Dan Bucsa három fejezetet kívánt kiemelni, ahol lenne mit behoznunk a nyugat-európai győztes mentalitásokhoz képest.

„A leginkább az zavar, hogy a románok belenyugvók,

azt az elvet követik, hogy ’ez van, így is elmegy’. Sőt, nincs hosszabb távra szóló stratégia és gyakorlatilag mindent rövid távon oldanak meg. ’Ha a hónapot kihúzzuk, akkor rendben van, utána majd meglátjuk’. Ezt elsősorban az államigazgatás területén tapasztaltam.”

Ezen kívül Dan Bucsa azt állítja, hogy nem érti, a románok hogyan tudnak olyan személyre szavazni, aki a börtönt is megjárta korrupció miatt.

„A szabályok és a törvények azért vannak, hogy betartsák azokat. Ki a hibás, ha valakit jegy nélkül kapnak el a buszon? Az ellenőr, vagy az, aki nem váltott jegyet? Nem értem, hogyan szavazhatnak az emberek olyan valakire, aki korrupciós tettekért ült börtönben”, mondta az UniCredit közgazdásza.

Az UniCredit becslései szerint Románia idén több mint 4 százalékos GDP-növekedést érhet el, de az előrejelzések ez az érték a következő időszakban csökkenhet.

„A GDP tekintetében hosszú távon nem látunk 4 százaléknál nagyobb növekedéseket. Ami az adópolitikát illeti, Románia élte meg a legrosszabbul a válságot. Hazánk több mint 8 százalékos növekedéssel ment neki a válságnak, csakhogy az ország 4 százalékos növekedésekkel már nem tudja majd tartani a lépést”, tette hozzá a román közgazdász.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

 

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

 

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS