Külön romántankönyveket a nem román anyanyelvűeknek

Külön romántankönyveket azoknak, akiknek nem ez az anyanyelvük. Ennyi a szerény javaslat, és logikailag a szövegnek itt véget is kellene érnie. Mégis attól tartok, hogy a Contributors szerkesztői elutasítanának egy ilyen rövid közlést, tehát arra kényszerülök, hogy húzzam a szót.

A szerény javaslat az unionista mozgalom (Besszarábia Románia) vezetőinek szól, akik az utóbbi időben szereztek néhány jelentős pontot (2. Országtanács, a menetrend elfogadása, az április 10-i konferencia és így tovább). Minden tiszteletem az unionistáké, erőfeszítéseik és sikereik kapcsán, mégis úgy gondolom, valahol becsúszott egy kis hiba. Úgy tűnik, nincsenek tudatában minorité agissante (harcos, aktivista kisebbség – a szerk.) státuszuknak. Moldova Köztársaságban vannak unionisták, statalisták és közömbösek, Romániában pedig unionisták és közömbösek – és mindkét országban a közömbösek teszik ki az abszolút többséget. Amíg nem lehet válaszolni e többség „Nekem mi esik le ebből?” kérdésére, az unionista mozgalomnak csak a lelkesedés marad. Ez pedig nem elég.

A magyarok már több mint 25 éve kérik

a nem román anyanyelvűeknek készült romántankönyveket, de a román állam folyamatosan kibújt ez alól, holott vitathatatlan a javaslat hasznossága: egy olyan románul nem tudó ember, aki a román nyelvet idegen nyelvként tanulná (ahogy a román gyermekek az angolt, például), jobban, gyorsabban, kisebb erőfeszítéssel, és ami még fontosabb, gyűlölet nélkül tanulná meg. És ez utóbbi nem túlzás. Amikor arra kényszerítenek, hogy XIX. századi verseket* tanulj meg kívülről, melyekből abszolút semmit sem értesz, vagy olyan meséket**, melyekben egy rakás szóról és kifejezésről fogalmad sincs, hogy mit jelent, akkor nagyon valószínű módon a kérdéses versek és mesék nyelvével szemben ébred fel benned olthatatlan gyűlölet és nem az alkalmatlan tankönyvkészítő vagy az azokat engedélyező gyáva miniszter ellen. Romániában ez történik 1920 óta. Ez történik majd az egyesülés után az oroszajkú kisebbségek (oroszok, gagauzok, eloroszosodott ukránok) gyermekeivel is. Az lenne bölcs és stratégiai lépés önök, mai unionisták részéről, ha a jövőben elkerülnék egy határozottan vesztes forgatókönyv megismétlését.

Kis zárójel a romániai „nyelvi sovinisztáknak”: a magyarok, ha muszáj, el tudják fogadni kommunikációs nyelvként az államnyelvet, de határozottan elutasítják kulturális nyelvként. Miért is tennének másképp? A magyar nyelv legalább olyan gazdag a kifejezési lehetőségekben, mint a román, a magyar irodalomnak pedig jelentős előnye van a román irodalommal szemben (történelmi okokból nagyobb az irodalmi korpusz – ezért senki sem hibáztatható!). Ugyanez lesz érvényes az oroszajkúakra is: miért kellene nekik hasra esniük a csodálattól a halhatatlan Ioan Alexandru Brătescu-Voineşti „Puiu”-ja előtt, amikor az orosz irodalmat annyi nagy név népesíti be? Miért kínlódnál Donici-csal románul, amikor ott van neked Krilov oroszul? És ezt a listát a végtelenségig lehetne folytatni. Zárójel bezárva.

A tankönyvek kérdésének bekerülése az unionista projektbe

kivívná a magyarok (egy részének) a szimpátiáját a projekt iránt, és ez nem kevés: már nem vagyunk 1918-ban. Már nem lehet a kisebbségek megkérdezése nélkül egyesüléseket végrehajtani. Rendben, Putyin így tesz, de ő más filmben játszik. Ami a moldovai oroszajkúakat illeti, őket főként azzal ijesztgetik, hogy a rájuk rontó „bukaresti cigányok” erőszakos elrománosításba kezdenének. Készítsetek 11 minta-tankönyvet (a II–XII. osztályok számára) és fosszátok meg muníciójuktól a manipulátorokat, Putyint pedig futassátok lesre.

Apropó Bukarest, nem mondtam, hogy én miért tekintek szimpátiával az unionista projektre: mert az egyesülés felé

a regionalizáláson keresztül vezet az út.

Mert hogyan lehetne Moldova Köztársaságot másképp integrálni Romániába, ha nem a nyolcadik régióként?! Mert csak nem fogja Románia átvenni a járásrendszert, vagy a Moldovai Köztársaság a megyerendszert! Túl nagyok a hiúságok. Valamikor régen, 1947 vagy 1948 környékén Jugoszlávia és Bulgária a két állam egyesüléséről tárgyalt, de nem tudtak megegyezésre jutni: a bolgárok olyasféle megállapodásra gondoltak, mint amilyen Csehország és Szlovákia között létezett, egy kétállamú föderációra, míg Tito csak a Jugoszláviába való integrálódást tudta elfogadni, hetedik köztársaságként, úgy, hogy mindegyiket Belgrád ellenőrzi. Visszatérve a mi ügyünkhöz: egy lengyel mintára regionalizált Románia, a helyi helyzethez és jellegzetességhez igazított helyi közpolitikával, pozícióikból kibillentett kiskirályokkal és elcsapott egész siserehadakkal, igen, ez egy egyértelműen vonzó távlat. Vegyétek be a projektetekbe és ezzel a közömbösöket is megnyerhetitek magatoknak. Legalábbis a közömbös értelmiségiek egy részét, azokat, akik nem „Kenőpénz!”-t akarnak hallani, amikor elkerülhetetlenül felteszik nektek a kérdést: „Nekem mi esik le ebből?” [Románia egyesüléséből a Moldovai Köztársasággal].

* «De más tanfelügyelők – valójában a legnagyobb részük – nem nagyon találtak derűlátásra okot adó elemet az ellenőrzéseik során. A kolozsvári Marianum Katolikus Gimnáziumban 1923 tavaszán készült ellenőrzési jelentésből kiderült, miként zajlott az oktatás Erdély szívében több mint négy évvel az egyesülés után: „A középiskolai II. osztályban… a tanár Mihai Eminescu Ce te legeni, codrule? (Erdő, mért ringatózol?) című versével készült. Nem tudom, hány napig kínlódtak a diáklányok a bemagolásával; azt viszont igen, hogy a gyermekek az elszavalt vers egyetlen szavának jelentését, de a magyar megfelelőjét sem ismerték”». (A.N.I.C., Fond Ministerul Instrucţiunii, dosar 510/1923, fil. 119-120). Forrás: Lucian Leuştean – România şi Ungaria în cadrul „Noi Europe” (1920–1923) (Románia és Magyarország az Új Európában (1920–1923)), Polirom kiadó, 2003, ISBN 973-681-422-X. Az idézet a 108. oldalon, a II. fejezet Románok és magyarok – az oktatási rendszerrel kapcsolatos gondok című alfejezetében található. Lucian Leuştean egész műve olyan, mintha Murphy törvényének egyik sajátságos esetét tárgyalná („Ha egy egyesülés elromolhat, akkor az el is romlik!”).

** „Gerilă, văzând că toţi îi stau împotrivă, se mânie atunci şi unde nu trânteşte o brumă pe pereţi, de trei palme de groasă, de au început a clănţăni şi ceilalţi de frig, de sărea cămăşa de pe dânşii.

- Na! încaltea v-am făcut şi eu pe obraz. De-acum înainte spuneţi ce vă place, că nu mi-a fi ciudă, zise Gerilă, râzând cu hohot. Ei, apoi? Cică să nu te strici de râs! De HarapAlb, nu zic. Dar voi, mangosiţilor şi farfasiţilor, de câte ori îţi fi dormit în stroh şi pe târnomată, să am eu acum atâţia bani în pungă nu mi-ar mai trebui altă! Oare nu cumva v-aţi face şi voi, nişte feciori de ghindă, fătaţi în tindă, că sunteţi obraze subţiri?”. Forrás: http://www.povesti-pentru-copii.com/ion-creanga/povestea-lui-harap-alb.html

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.