Miért is kémkedtek Laura Codruța Kövesi után?
Még nem lehet tudni, ki alkalmazta azokat az izraeli volt kémtiszteket, akik megpróbálták megfélemlíteni az antikorrupciós főügyészt, Laura Codruţa Kövesit, és azt sem, mi volt a végső céljuk. A botrányba belekeveredett Tel Aviv-i Black Cube cég azt állítja, hogy a Bukarestben letartóztatott két volt hírszerző tiszt olyan nyomozásban vett részt, „melynek célja bizonyítékokat gyűjteni a román kormányzati intézmények rendszerére vonatkozó súlyos korrupciós vádakról”, és állítólag „jelentős előrelépéseket” értek el az utóbbi két hétben.
A román kormány viszont visszautasítja ezeket az állításokat, tekintettel arra, hogy a DIICOT, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmusellenes Igazgatóság kijelentette, az izraeli cég két alkalmazottját olyan támadások miatt tartóztatta le, melyekkel fel akartak törni bizonyos elektronikus postafiókokat, meg akarták sérteni a levéltitkot, adatokat akartak eltulajdonítani, valamint azoknak a telefonoknak a „fenyegető jellege” miatt, melyekkel megpróbálták megfélemlíteni a DNA vezetőjéhez közelálló személyeket.
A DIICOT négy izraeli állampolgár ellen folytat vizsgálatot a Kövesi levelezése utáni kémkedés és a megfélemlítésére tett kísérletek miatt. A vizsgálathoz közelálló, a bukaresti központi sajtó által idézett források azonban azt állítják, hogy a Black Cube által megfigyeltek listáján más hivatalosságok is szerepelnek. Állítólag 20 közszereplőről van szó, legalábbis a stirileprotv.ro szerint, akik szoros kapcsolatban állnak a román kormánnyal, az egész művelet pedig jó másfél évvel ezelőtt kezdődött el.
A letartóztatott két gyanúsított egyike állítólag már elismerte, hogy feltörték a DNA-főügyész rokonainak e-mail-fiókjait és adatokat másoltak ki ezekről a fiókokból. Kövesi szintén volt ügyész apja állítólag feljelentést tett, miután gyanús hívásokat kapott éjszakánként és az őt felhívó személy különböző nyomozás alatt álló ügyekről beszélt neki. Ron Wienert és David Geclowiczot helyezték előzetes letartóztatásba.
A DIICOT főügyésze a RiseProject-nek kijelentette, hogy a neki alárendelt ügyészek még nem derítették ki, kicsoda a kémtevékenységek haszonélvezője, vagyis ki alkalmazta a Black Cube céget Kövesi megfélemlítésére. Az ügyészek szerint „alapos gyanú” van arra, hogy a Tel Aviv-i és londoni munkaállomásokkal rendelkező izraeli cégen belül vezető tisztségeket betöltő két személy szervezett bűnözői csoportot hozott létre zaklatási és elektronikus kémkedési bűncselekmény elkövetése érdekében.
Az idő múlásával a dolgok nemcsak nem válnak egyszerűbbé, de egyre inkább bonyolódnak. Egy külföldi magán hírszerző cég bevonása, mely a titkosszolgálatokéhoz hasonló eszközökkel dolgozik és melyet volt kémszolgálati vezetők irányítanak, továbbá tagjaik is e körből származnak, azt sugallja, hogy többről lehet szó, mint egy Laura Codruţa Kövesi kompromittálására tett sikertelen kísérletről.
Megtörténhet, hogy egy hivatásos hírszerzők közötti csatáról is szó van, amiből egyelőre a Black Cube emberei kerültek ki „gyűrötten”.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.