Egész pontosan a Iohannis elnöknek felrótt döntés kapcsán, miszerint jöhet az újabb PSD-kormány.
Váratlanul durva replikáknak vagyunk a tanúi az ellenzék részéről. Az USR (Mentsétek meg Romániát Szövetség – a szerk.) nagyjából ugyanolyan szavakkal bírálta Klaus Iohannis elnököt, mint ahogy Monica Macovei tette a 2014-es elnökválasztás első fordulója előtt. De
olyan gazdasági következményekkel, amelyekre – különben – hivatkozott is nyilatkozatában, vagy folytatódik a viszonylag jó gazdasági folyamat, még ha ennek a PSD-vel (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) kötött kompromisszum is az ára.
Igaz, hogy a gazdasági helyzet is heves vita tárgya, de a gazdaság számára a politikai stabilitás gyakran többet ér, mint egy „jó” kormányzati beavatkozás. Mindenesetre, az elnök már a legelején „pragmatikusként” mutatkozott be és nem igazán meglepő, hogy gyors megoldást választott abban bízva – valószínűleg –, hogy a PSD betartja az ígéreteit.
Az az alapvető gond, hogy az igazságszolgáltatás témáját kivéve
Ez a nagy baj. A román politikai piacon nincs semmilyen projekt, mely képes lenne irányváltásra és elérné, hogy Románia – például – jobban hasonlítson a kommunizmusból kikerült többi országhoz. Hiszen, ha egy kicsit növeljük a látószöget és megnézzük Magyarország és Lengyelország fejlődését, akkor azt látjuk, hogy a brüsszeli Bizottsággal folytatott ideológiai vitáik dacára ezek az országok jól vezérelt gazdaságpolitikák révén megszilárdítják „strukturális” közeledésüket Németországhoz.
és számunkra talán semmi sem olyan releváns, a – sajtóban amúgy nagy nyilvánosságot kapott – legutóbbi eset, a nagyváradi Diamant cukorgyár bezárása. A német tulajdonosok rámutattak arra, hogy Lengyelországban, mint ahogy a szomszédos Magyarországon is olcsóbb a cukor előállítása és így a veszteségesen működő gyár bezárása mellett döntöttek. A gazdaság nem azzal foglalkozik, hogy „illiberális”-e a gazdaság, hanem a saját különálló logikáját követi.
Az AEÁ gazdasága hasonlóképpen látványosan fejlődött az utóbbi évben, az ellenlábasok megdöbbenésére, akik amúgy nem akarják elismerni, hogy tévedtek, amikor Donald Trump elnökké választása után katasztrófát jósoltak. A Brexit sem vezet majd Nagy-Britannia összeomlásához, amire az igazi közgazdászok (a gazdasági terminológiát felhasználó ideológusokkal ellentétben) már régóta rámutattak.
Hasznos lenne a neves német közgazdászt, Clemens Fuestet idéznünk, aki egyik interjújában azt mondta, hogy a brit GDP előrelátható és jelentéktelen csökkenése ellenére a Brexit kompenzációkkal is jár majd, hiszen „a pénz leértékelődése miatt az Egyesült Királyságban zajló termelés érdekesebbé válhat az olyan autógyártók számára, mint a BMW” (Huffington Post, 2017 szeptembere). Ezek a tények, a sajtóbeli értelmezésekre majd máskor térünk ki.
Romániára visszatérve,
mely jól-rosszul mégiscsak képes folyamatos gazdasági növekedéseket biztosítani, és nem kívánta egy kilátástalan politikai válság kirobbantásával ezt is veszélyeztetni. A gazdasági elemzések (ld. V. Lazeáét is) amúgy is rámutattak, hogy Románia számára óvatlanság lenne gyorsan áttérni az euróra, és jó lenne, ha minél jobban kihasználná a megmaradt „szabadságot”, hogy strukturálisan közelebb kerüljön az európai maghoz. Ezen kívül a nyugati közgazdászok (például Clemens Fuest) sem javasolják az euró gyors átvételét, legalábbis nem az euróövezet jelentős reformja előtt.
Egy romániai politikai váltásnak nem azt kellene figyelembe vennie, hogy mit kell tenni a közös pénzhez való csatlakozásért (ahogy egyes opponensek javasolják), hanem sokkal inkább azt, hogy
Az ellenzéknek, ha meg akarja nyerni a választást, egy „adventi” alternatívát kellene javasolnia.
Minden bizonnyal sokkal jobb lett volna, ha Iohannis elnök részletesen megmagyarázza a döntéseit. E tisztség gyakorlása többet jelent, mint magát a döntést, ezt a társadalommal folytatott párbeszéddel, diskurzussal, érveléssel is ki kell egészíteni. Ezért sem tudjuk eldönteni, hogy jó volt-e a döntése, vagy rossz: nem ismerjük teljesen az indítékait.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.