Így fest Románia legnagyobb kül- és biztonságpolitikai kudarca

Hacsak az elnök nem húz elő az ingujjából egy utolsó pillanatban született, eddig titokban tartott megállapodást, Románia jelentős kül- és biztonságpolitikai kudarc felé halad a július 8-9-i varsói csúcson, ahol minimális esélye lesz elérni tervezett céljai bármelyikét.

A hírtévék nagy terjedelemben számoltak be Joachim Gauck szövetségi elnök bukaresti látogatásáról, de a releváns történés – mint mindig – máshol zajlik, nevezetesen Brüsszelben, ahol a külügyminiszterek a jövő heti európai csúcs előkészítésére gyűltek össze és Berlinben, ahol olyan dolgok történnek, melyek nem igazán bátorítóak. Az EU külügyminisztereinek az Oroszország elleni szankciók további hat hónapra szóló automatikusan meghosszabbításáról kellett véleményt mondaniuk, ami július végén jár le és máris nagy különbségekről beszélhetünk e témában az európai államok között, melyek az orosz ügyben megkérdőjelezik a sokat emlegetett „európai konszenzust”. És nemcsak Oroszország régi barátairól – Olaszország, Magyarország, Görögország, Szlovákia – van szó, hanem magáról Németország külügyminiszteréről, Frank-Walter Steinmeierről, aki egyértelműen amellett foglalt állást, hogy a Moszkvával zajló párbeszéd előrehaladásával fokozatosan fel kell oldani a szankciókat. Ugyanez a német külügyminiszter néhány órával korábban „kardcsörtetésként” és „harci kiáltásokként” bírálta az Oroszországgal a feszültséget mesterségesen fokozó legutóbbi lengyelországi és baltikumi hadgyakorlatokat, méghozzá oly módon, mely szokatlan a magát a katonai ügyektől és a NATO-tól távol tartó német diplomáciától. Steinmeier ezúttal tudatosan Oroszország szócsövévé vált. És hogy ezzel kapcsolatosan ne legyen semmilyen kétely, a német sajtó arról számolt be, hogy Steinmeier szocialista párti főnöke, Sigmar Gabriel gazdasági miniszter a jövő hét elején Moszkvába megy, hogy a két ország közötti gazdasági kapcsolatokról tárgyaljon. Még ha ez a szövetségi kormány két komponense közötti belpolitikai csatározásnak tűnik, ennél nem mutatkozhat meg világosabban, hogy Moszkva SPD-s barátai akkor váltak „aktívabbá” és kritikusabbá a NATO-val és az EU-val szemben, amikor a NATO Jens Stoltenberg főtitkáron keresztül a szankciók fenntartása mellett szállt síkra. Az ezzel a szövetséges tömbön ütött rés egy olyan pillanatban válik nagyon veszélyessé, amikor célegyenesbe kerültek a keleti szárnynak szóló biztonságerősítési lépésekről szóló tárgyalások.

A bolgár „repedés”

A Szövetség egységére a második csapás Szófiából érkezett, mely brutálisan elutasította a fekete-tengeri haditengerészeti együttműködésre vonatkozó román javaslatokat. Ha a diplomáciai tevékenységből le lehet vonni következtetéseket, akkor a Szófiában történtekből az világlik ki, hogy Johannis elnököt diplomáciai csapdába csalták abban az értelemben, hogy a bolgár beleegyezésre vonatkozó ígéretekkel és garanciákkal Szófiába csalták, hogy aztán ott Bojko Boriszov kormányfő váratlan brutális elutasításába ütközzön, aki fontosnak tartotta, hogy azt bárdolatlan módon tegye, arra hivatkozva, hogy „a Fekete-tengernél jachtokra, vitorlásokra és szeretetre van szükség, nem fregattokra”. Közismert tény, hogy Bulgária Oroszország trójai falova a NATO-ban és az EU-ban és ezért jogos és sürgős a kérdés, hogy a releváns román intézmények miért nem látták előre ezt a végkifejletet, elkerülve az elnök nevetséges helyzetbe kerülését, de igazán az a fontos most számunkra, hogy a térségbeli fenyegetések és a szükséges elrettentő lépések tekintetében már nincs konszenzus a Fekete-tenger környéki államok – Románia, Bulgária és Törökország – között. A terepen tapasztalható helyzet minden kétséget kizáróan azt mutatja, hogy Oroszország jó ideje, de főleg a Krím annektálása óta masszívan felgyorsította a katonai akcióit a Fekete-tengernél és nagyon közel áll ahhoz, hogy az egész térség felett megszerezze a teljes légi és tengeri dominanciát. Amint megvalósítja a Fekete-tenger felett az úgynevezett A2/AD (anti-acces/area denial) stratégia célkitűzéseit, Oroszországot már semmi sem akadályozná meg a következő logikai lépésben, nevezetesen a NATO-tagok és a NATO-hoz nem tartozó országok partvonala feletti stratégiai ellenőrzés megszerzésében. Elég rövid időn belül Románia és Bulgária gyakorlatilag már nem lennének képesek megvédeni légterüket és kizárólagos gazdasági övezeteiket. Románia javaslatai nem kimondottan egy fekete-tengeri flottára vonatkoztak, hanem egy olyan együttműködési keretre, mely egy adott pillanatban elvezethetett volna egy flotta létrehozásához. A Románia varsói célkitűzésére vonatkozó, a Védelmi Minisztériumtól (MApN - a szerk.) kikért egyik dokumentumban megemlítik, hogy „különleges figyelmet szentelünk annak, hogy bevonjuk a Szövetséget egy biztonsági légkör biztosításába a Fekete-tenger térségében, a balti-tengerihez hasonló megközelítéssel – a katonai helyzet rendszeres értékelésével, folyamatos megfigyeléssel, valamint politikai szintű megbeszélésekkel, többek között a NATO térségbeli partnereivel is. Ugyanakkor előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a part menti szövetségesekkel, a meglévő képességekből és a más szövetségesek által előrevetített kötelezettségekből kiindulva, hogy egy konszolidált haditengerészeti keretet hozzunk létre a Fekete-tengernél. Fokozni kívánjuk a hadgyakorlatokat és a meglévő haditengerészeti képességek összehangolhatóságának növelését, a nemzetközi szabályozások, különösen a montreux-i megállapodás tiszteletben tartásával. Varsóban el kell érni annak elismerését, hogy a Fekete-tengernek stratégiai jelentősége van az euroatlanti biztonságra nézve”. Ebből a részletből – a hivatalos nyelvezeten túllépve – az derül ki, egyrészt, hogy a román javaslat olyan együttműködési keretre vonatkozott, melybe egy közös stratégiai megközelítés, haditengerészeti összehangolás és a legvalószínűbb módon, ha nem egy közös parancsnoki központ, de legalábbis egy koordinálási központ tartozott volna a három ország flottája számára. A múlt hét óta világossá vált, hogy a stratégiai koncepciói egység nem létezik – tekintettel arra, hogy a bolgárok, Moszkva nyomására, nem akarnak észrevenni semmilyen orosz fenyegetést a Fekete-tengernél –, mint ahogy a „part menti szövetségesekkel zajló előrehaladott tárgyalások” is részben összeomlani látszanak. A NATO fekete-tengeri kontinuitását a „bolgár rés” törte meg és a román együttműködési terv is ebbe a helyzetbe került. Minthogy a „haditengerészeti keret” létrehozása a varsói csúccsal kapcsolatos egyik legfontosabb román célkitűzés volt, nehezen hihető, hogy a Szövetségesek hajlandók lesznek anyagi és logisztikai támogatást nyújtani egy ennyire ködös és gyengén körvonalazott projektnek. Románia valószínűleg biztosítékokat kap majd arra, hogy továbbra is lesz egy váltásban zajló NATO-s haditengerészeti jelenlét a Fekete-tengeren, a montreux-i egyezmény keretei között, de semmi többet. Ami kudarcnak számít, bármekkora jóindulattal nézzük.

Elodázódik a „kiegyensúlyozott megközelítés”

A MApN dokumentuma szerint „álláspontunk visszatérő motívuma, hogy kiegyensúlyozottan kell kezelni a Szövetség egész keleti szárnyát és az új elrettentési és védelmi szerep megerősítésének meghatározó elemeként kell növelni a NATO-jelenlétet a térségben”, mely álláspontot Johannis elnök is minden alkalommal kifejezett és megerősített. Nos, ez a kiegyensúlyozott megközelítés nem fog létezni. Először is, az északi komponensen már megerősítést nyert négy NATO-s zászlóalj megjelenése Lengyelországban, Litvániában, Lettországban és Észtországban. A déli szárny esetében a múlt heti miniszteri összejövetel után csak Románia felajánlását rögzítették, nevezetesen egy bázis felajánlását egy többnemzetű dandár számára, valamint Stoltenberg főtitkár ígéretét, hogy a NATO „arányos” (tailored) biztonságnövelési lépéseket tesz majd a Fekete-tengernél. A romániai többnemzetű dandárról beszél a MApN is: „Kiegészítésképpen specifikus kezdeményezéseket vetettünk fel és képviseltünk a szárazföldi és légi területeken, hogy biztosítsuk a szövetséges katonai erők és képességek jelenlétét hazánk területén, melyek majd bekerülnek azokba a dokumentumokba, melyekről a csúcs előkészítéseként folynak tárgyalások. Előrehozott tárgyalási szakaszban vagyunk egy sor szövetségessel, elsősorban a térségbeliekkel és megkaptuk a támogatást és bizonyos konkrét hozzájárulásokat is egy többnemzetű dandár létrehozásához Románia területén. Az új szárazföldi képesség, melynek jelentős szerepe lesz a NATO keleti szárnyának déli részében felállított elrettentő és védelmi rendszerben, a bukaresti Délkeleti Többnemzetű Dandárparancsnokságnak lesz alárendelve, Románia pedig vállalta a keretnemzeti szerepet és a létrehozásához és hadrendbe állításához szükséges források rendelkezésre bocsájtását.”

Egyelőre szintén a bolgárok azok a térségbeli szövetségesek, akikkel „előrehaladott” tárgyalásokat folytatunk és látható, mennyire lehet bennük megbízni, amúgy pedig semmilyen szövetségesi felajánlásról sem tudunk, mely katonákat jelentene a romániai dandár számára és arra sincsenek komoly remények, hogy ez a helyzet a közeljövőben megváltozna. Már egy esetleges orosz agresszióval szemben amúgy sem elegendő balti dandárra vonatkozó tárgyalások is bonyolultak és feszültek voltak. A felmerült ötödik zászlóaljat már nem lehetett létrehozni és a végül megmaradt négyet is egyes szövetségesek, mint Franciaország, vagy Németország… túl soknak tartják. Ezért aztán most inkább hosszú távú óhajnak, mint konkrét célkitűzésnek tűnik egy dandár létrehozása a déli szárny számára. Következésképpen e pillanatban sérülni látszik a „kiegyensúlyozott megközelítés”.

Minthogy a legfőbb román célkitűzések ma elérhetetleneknek tűnnek, valószínűleg az 1989 utáni legnagyobb kül- és biztonságpolitikai kudarc felé haladunk. Az már bonyolultabb kérdés, hogy miként jutottunk ide és ki ezért a felelős, de az világos, hogy már a két évvel ezelőtti walesi csúcs óta koordináltan és profi módon cselekvő Lengyelországgal és baltiakkal szemben, a román megközelítés legalábbis hibás, ha nem éppen bűnös volt.