// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Hozzák a magyar drukkereket!

// HIRDETÉS

Hozzák, mert nem akarnak jönni. A magyar válogatott ingyenjegyeket osztogat lankadt tüzű szurkolóinak. Vérlázító!

A magyar szurkolókat nem vonzotta túlságosan egy újabb rémálomba illő romániai út, de a válogatott játékosai által hozott döntés után megváltozott a véleményük.

Magyarországnak 11 nappal az Euro 2016 selejtezőjének következő párbaja előtt

kevés labdarúgó érve van

Romániával szemben, de megpróbálja megkönnyíteni a Nemzeti Arénában bekövetkező, szinte lehetetlen küldetést.

A mostani bajnokság bemutatkozó mérkőzése, az Észak-Írország elleni (1-2-re végződött) budapesti fiaskó után a magyarok elvesztették Pintér Attila szövetségi kapitányt, akit a volt válogatott Dárdai Pállal (38) váltottak fel. Ami azt jelenti, hogy a magyarok kezdő edzővel fognak nekimenni egy nagy kihívást jelentő mérkőzésnek, tekintettel arra, hogy Dárdai először ül a kispadon.

Versenyképes csapat és tapasztalt vezető nélkül Dzsudzsákot és társait az a veszély fenyegette, hogy a szurkolók is elhagyják őket az október 11-i mérkőzésen. Miután elegük lett az utóbbi évek pocsék eredményeiből és abból, hogy a legutóbbi három bukaresti látogatás mind kudarccal végződött, a magyar szurkolókat nem nagyon vonzotta egy újabb, rémálomba illő romániai utazás. Éppen ezért a magyar válogatott játékosai igyekeztek újra megnyerni maguknak a szurkolókat a Nemzeti Arénában tartandó összecsapás előtt.

Minden labdarúgó fizet 300 eurót

A válogatott tagjai belementek abba, hogy kifizessenek 1.200 jegyet a vendégszurkolóknak fenntartott 2.852 belépőből. „A játékosok hibásnak érezték magukat az Észak-Írországgal szembeni kudarc miatt. Arra kértem őket, és ők belementek ebbe, hogy fizessék ki a jegyeket”, mondta Molnár-Tóth Marianna, az egyik szurkolócsoport vezetője, aki egy vonatot is kibérelt a Bukarestbe utazó 1.200 szurkoló számára.

Mivel az 1.200 belépő 5.800 euróba került, minden magyar válogatott játékos 260 és 300 euró közötti összeget fog fizetni, a Dárdai Pál által a keretbe behívott játékosok számától függően.

A B-középben már nincs hely

A legutóbbi, 2013. szeptember 6-i Románia–Magyarország mérkőzés a trikolórok egyértelmű győzelmével (3-0) végződött. A magyar szurkolók akkor feldúlták Bukarestet, káoszt okoztak az Északi pályaudvar környékén és az Óvárosban. A Nemzeti Arénában aztán lecsillapodtak, mert Románia már a második percben megszerezte a vezetést.

A 41.405 néző által akkor gyakorolt nyomás hatására a magyarok összeomlottak. Most szinte biztos, hogy még több román lesz a stadionban. Online már több mint 35.000 jegyet eladtak, a B-középben már nincs hely, miközben még 11 nap van a mérkőzésig! […]

A nemzeti válogatott himnusza felpiszkálja a magyarokat

A Románia–Magyarország mérkőzésen mutatják be a nemzeti válogatott új, az Iris együttes által énekelt

">himnuszát.

A himnusz verssorai kiváltották Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökének nemtetszését. „Nem hiszem, hogy a «menjünk nekik, az anyjuk keservit» képviseli a Román Labdarúgó Szövetséget (FRF). Ráadásul a himnuszt a Románia–Magyarország mérkőzésen fogják bemutatni, ahol nem lesz már szükség semmilyen himnuszra, elég egy égő gyufát eldobni. Robbanékony a helyzet. Nem hiszem, hogy a legjobb ötlet egy ilyen himnusz elindítása, ilyen tartalommal. Ez nem éppen intelligens himnusz”, mondta Asztalos.

A „menjünk nekik, az anyjuk keservit” a szurkolók képviselőinek külön kérésére került bele. „Azt akarták, hogy legyen valami, ami őket képviseli, valami, ami eltér a szokványostól. Ez nem utal negatív dolgokra, egyszerűen azt jelenti, hogy nekik kell menni, és az anyjuknak is. Az egész nemzetségüknek. Meg kell győznünk őket, hogy mi fogunk nyerni.” Ezt az Iris együttes énekese, Rafael magyarázta.

A FRF elnöke, Răzvan Burleanu is megvédte az új himnuszt: „Biztosíthatom, hogy nincs semmilyen politikai vagy diszkriminatív áthallása. Láttam, hogy egyesek nevetségessé akarják tenni a tervet. Mindig van néhány ügyeletes félművelt, aki képzeletbeli boszorkányokat üldöz.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

Amikor egy országban a hatalom jobb keze nem tudja, mit csinál a bal…

Szántai János

… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Bethlen István egykori miniszterelnök végnapjai a szovjet levéltári források tükrében

Sólyom István

A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.

És akkor a miniszter felvett egy maroknyi homokot és odadugta a lefagyott hivatalvezető orra alá

Fall Sándor

Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal

Orbán Viktor szerint hárommillió szavazat elég lesz a Fidesz többségéhez, ez pedig szerinte csak a határon túli magyarok támogatásával lehet meg.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Eredmények, több mint hetvenszázalékos feldolgozottságnál
Székelyhon

Eredmények, több mint hetvenszázalékos feldolgozottságnál

Közzétette a 2026-os magyarországi országgyűlési választás első részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda.

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában
Székelyhon

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában

Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.