Hódolat a báróknak

„A PSD nem védhet meg olyan embereket, akik összeütközésbe kerültek a törvénnyel!” Hölgyeim és uraim, kedves nézők, tisztelt közönség, e szavak kibocsátója nem a farkasember, sem a szakállas nő, de még a nővére sem: hanem maga Ion Iliescu! Akkor most íveljük át az időt, és repüljünk vissza egy fénykép által megörökített emlékképbe.

1997 tele volt. Az előtérben láthatjuk Adrian Năstasét – elegánsan, Miron Mitreát – eléggé proli nagykabátban és Dan Ioan Popescut – bőrkabátban, mint a hajdani illegalisták. Mitrea válla mögül bukkan fel Ion Iliescu szelíd arca, kalapban és szemüvegesen. Mögötte, fehér kabátban és szakállasan Gabriel Bivolarut látjuk. Körülöttük PDSR-sek egész serege, akik mind azért érkeztek, hogy a Főügyészség előtt tüntessenek, mert az ügyészek vizsgálatot mertek indítani Gabriel Bivolaru PDSR-s képviselő ellen. Bivolaru öt év letöltendőt kapott.

De mi van még itt? Íme, egy újabb fénykép, szintén télen készült. 2011. január 31-én. Az Argeş megyei PSD lépcsőin PSD-sek serege sorakozott fel, mintha a madrigálkórus lenne. Néhány ismert arcot is látunk: Victor Ponta, Adrian Năstase, Marian Vanghelie (ő beszél a mikrofonba), Viorel Hrebenciuc, Titus Corlăţean, Adrian Severin, Victor Socaciu, Robert Negoiţă. Mind azért tiltakoznak, mert a DNA-s ügyészek vizsgálatot mertek indítani Constantin Nicolescu, az Argeş megyei tanács elnöke ellen. Nicolescu, nem jogerősen, három év négy hónap letöltendő börtönbüntetést kapott. Az már biztos, hogy ezeknek az embereknek nincs szimatuk.

Az utóbbi, 2011-es fényképen Ion Iliescu nem szerepel. Most pedig azt mondja, hogy a PSD-nek nem szabad védenie a kiskirályokat. Vajon ennyire bölccsé vált a párt pátriárkája, öreg korára felfedezte volna a jogállamiság értékeit? Vagy most csak azért mondja, mert már megengedheti magának, hiszen személy szerint neki már nincs szüksége a kiskirályokra és a támogatásukra? A második változat felé hajlok, bár elismerem, hogy akár tévedhetek is.

De a motivációktól függetlenül, egy kérdés akkor is kikívánkozik: megengedheti-e magának Victor Ponta, hogy ugyanilyen lazán kezelje a dolgokat, mint Ion Iliescu és azt mondja, a PSD-nek nem szabad megvédenie a kiskirályokat? Nyilvánvalóan nem, és íme, hogy miért.

Másfél hónap múlva európai parlamenti választás lesz, amelyen az önkéntes részvétel több mint vérszegény volt, marad és lesz – egy 25 százalékos arány igazán derűlátó várakozás. Ilyen körülmények között sorsdöntő marad a pártok helyi aktivistáinak mozgósítása, hogy mindegyikük minél nagyobb számú részvételt érjen el. A mozgósítási fok pedig alapvetően meghatározza majd a politikai színpad újrarendeződésének módját – méghozzá abszolút minden párt esetében, hiszen az elnökválasztással kapcsolatos szövetségi politikákat és tárgyalásokat az európai parlamenti eredmény dönti majd el. Ami pedig a mozgósítást illeti, a PSD-s kiskirályok még mindig olyan erőt képviselnek, amit senki sem hagyhat figyelmen kívül, még kevésbé sérthet meg.

Másrészről Victor Ponta kormányfői státusza már nem teszi lehetővé számára, hogy olyan látványosan fittyet hányó gesztusokat tegyen az igazságszolgáltatás felé, mint 1997-ben, vagy 2011-ben, amikor a párt ellenzékben volt. Az ország Európai Unióhoz tartozása, de a legutóbbi ostobaságok is (a puccskísérlet és a fekete kedd), melyeket feledtetni kellene, kínzó egyensúlyozásra kényszeríti Victor Pontát a magának megszerezni kívánt külföldi imázs és a rövid távú politikai érdekek között. Így hát nem marad más hátra számára, mint mézesmázos nyilatkozatokat elereszteni a tévékben a kiskirályok támogatására, akik ezekben a napokban a cellák szomorú levegőjét lélegzik be.

De vajon elhiszik-e a kiskirályok, hogy Ponta megvédi őket? A legvalószínűbb, hogy nem – és ő érzi ezt. És ezért folyamodott ahhoz az eléggé kockázatos gesztushoz, hogy megírta a híressé vált Facebook-üzenetét, amiben az állítólagos kivonulása a politikai életből csak a PR-horog volt. Az igazi üzenet egy fényes jövő ígérete volt, miután megnyerik a viharos csatákat és a novemberi választást. Más szavakkal, Ponta meglengette a kiskirályok orra előtt a murkot, abban a reményben, hogy addig majd érte fogják húzni az igát. Másképp mondva, mint a szamaraknál.