// 2025. október 26., vasárnap // Dömötör

Halló! Románia lemarad Erdély mögött?

// HIRDETÉS

Hát, szép az erdélyi nagyvárosok csírázgató szövetsége, de figyeljünk csak oda rájuk, mert a végén még autonómia lesz belőle.

Nemrég olvastam, hogy Temesvár, Arad, Nagyvárad és Kolozsvár polgármesterei azért találkoztak, hogy meghirdessenek egy „fejlesztési tengelyt”. Ezek a városok Románia nyugati határán (abban az irányban) vannak és intenzív fejlődést értek el az utóbbi két évtizedben – ami az IT-ipar lendületében is jelentkezett.

Amikor erről a kezdeményezésről értesültem, eszembe jutott egy párbeszéd, melyet több mint egy évtizeddel ezelőtt folytattam Temesváron, a Kereskedelmi és Iparkamarában. Meghívtak, hogy a gazdaság alakulásáról tartsak előadást és többek között azt mondtam, hogy szorosabb kapcsolatokat szeretnék látni Temesvár és Arad között, a földrajzi közelségükre való tekintettel; mert

elképzelhető egy településközösség kialakítása a Bánságban, amelynek e régión túlmutató visszhangja lenne.

Helyi hiúságok megsértését kockáztatva azt mondtam akkor, hogy azt tartom értelmes dolognak, ha egy modern repülőtér szolgálná ki a két várost. (Nem láttam logikát abban, hogy az egymástól nagyjából 60 kilométerre lévő két megyei jogú város mindegyike jelentős repülőteret tartson fenn.) Most csak a Temesvár melletti repülőtér létezik, ami igazolja akkori gondolatmenetemet.

Néhány évvel később meghívtak, hogy Nagyvárad egyik egyetemén tartsak előadást. Akkor a város polgármestere meghívott, látogassam meg az éppen kialakítás alatt álló ipari „parkot”, mely aztán időközben egyre jelentősebbé vált; jól munkába fogott európai pénzek „mágnesévé” is vált. A BBTE-n, Kolozsváron tartott konferenciákon is megemlítettem a nagyvárosok közötti együttműködés szükségességét, hogy ezzel erős akadémiai központok jöjjenek létre.

A gazdasági góc városok

Többször is ellátogattam a moldvai nagyvárosokba és az egyetemeken, illetve az üzleti körök előtt tartott előadásaimban a Jászvásár (Iaşi) és Bákó (Bacău) közötti kapcsolatok fejlesztéséért szálltam síkra, amelybe egyesek egy újabb „tengelyt” láthatnának bele; olyan Moldva képe lebegett előttem, melynek nagyvárosai fejlődnek és együttműködnek, melyek összességükben ipari életerővel és a kisebb települések bevonásával segíthetnek a régión.
Sokan alábecsülik, hogy Bákóban rendkívül kifinomult berendezéseket gyártanak a védelmi ipar számára, hogy egy olyan vállalat található ott, mint az Aerostar. Moldova infrastruktúrája, sajnos, rosszabb mint Erdélyé, miközben az infrastruktúra általában véve is gyenge pontja Romániának.

Konstanca (Constanţa) Románia nagy kikötővárosa, és akár még fontosabb is lehet, ha figyelembe vesszük a „specifikus súlyú” mutációkat a globális gazdaságban, valamint a Románia és AEÁ közötti stratégiai partnerség konkréttá válását a térségben.

Királyi (Craiova) gazdaságilag egyre jobban fejlődik az autóipar és más iparágak jelenléte révén. A város egy jobb közúti összeköttetéssel mozdonnyá válhat a szűkebb és a tágabb térség számára.

Egy nemzetközi repülőtér segíthetné Brassót abban, hogy újra vezető gazdasági pólussá váljon Romániában. Nagyszeben több szempontból is fajsúlyos város és

más Brassó körüli városokatt is el kell helyezni a regionális csillagképben.

Bukarest még mindig nagyon nagy aránnyal veszi ki részét a GDP-ből. És ha arra gondolunk, hogy Ploieşti (mely maga is ipari vegyértékekkel rendelkező város) alig 60 kilométerre van, és figyelembe vesszük az őket összekötő autópályát, valamint a Bukarest körül egyre bővülő metropolisz övezetet, akkor megértjük, hogy van még hova növekedni.

A közpolitikáknak bátorítaniuk kellene Románia harmonikus fejlődését. Más polgármestereknek is le kellene másolniuk ország nyugati részében tevékenykedő polgármesterek kezdeményezését, mert az együttműködés, a források minél jobb felhasználásának igényét fejezi ki.

Felvázoltam a gazdasági „gócokként” szolgáló városok térképét, melyek jobb infrastruktúra mellett erősebb szinergiákat hoznának létre, olyan termelési láncok kialakításában segítenének, melyek harmonikussá tennék Románia fejlődését (csökkentenék a régiók közötti gazdasági különbségeket), olyan termelékenységi dinamikákat serkentenének, melyek

nagyobb béreket/jövedelmeket tehetnének lehetővé a polgárok számára; ezáltal csökkenne a munkaerő exodusa.

Ugyanúgy, ahogy egy repülőgépnek felhajtóerőre, motorokra van szüksége, úgy az okos városfejlesztéssel rendelkező (ide kell számítani a „smart city” koncepciót is) és jobb infrastruktúrával (autópályák, gyorsforgalmi utak, vasutak és egyebek) összekötött nagyvárosok is felhajtóerőt biztosíthatnának a román gazdaságnak.

A városok irányítóinak (polgármesterek, megyei tanácsok) kezelniük kell a saját forrásaikat, a központi költségvetésből, az európai alapokból érkezőket; egy város pénzügyi helyzete fontos, ha be akar lépni az értékpapírpiacra.

Minél vonzóbb egy város és minél barátságosabb üzleti környezetet képes biztosítani, minél szilárdabbak a helyi (köz- és magánjellegű) befektetések, annál jobb a lakosai, az összefüggő övezetek számára. Vannak regionális méretű projektek, melyek egy része országos fontosságú. Másképp mondva, ezeket egy EU-tag Románia infrastrukturális Mesterterve szemszögéből nézve lehet megítélni.

Románia déli és keleti részének tartania kell a lépést az ország nyugati felével

A nagy különbségek nem tesznek jót az embereknek egyéni szinten sem és nem jók általában véve a gazdasági, társadalmi és politikai életnek sem.

Még akár bizonyos „autonómiák” fokozására vonatkozó elképzelések feltámasztására is sor kerülhet.

Ha arra gondolunk, hogy Európát (EU) széttöredezési tendenciák, szeparatista megmozdulások pusztítják, akkor megértjük, hogy az ország kiegyensúlyozott fejlesztés társadalmi, gazdasági, politikai és geopolitikai célkitűzés.

A szerző a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja, a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság, az ASF volt alelnöke és volt pénzügyminiszter.

 

A címet és alcímeket a szerksztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

 

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Az orosz titkosszolgálat már a bukaresti spájzban van – hírek kedden
Főtér

Az orosz titkosszolgálat már a bukaresti spájzban van – hírek kedden

Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

 

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS