Ha a budapesti parlament Magyarország és Erdély újraegyesülést kérné, mit szólnának a román vezérek?

A következő a helyzet: több parlamenti párt vezetői, valamint a Parlament elnökei elmentek egy másik ország fővárosába, ahol

azt kérték, mondjon le saját államiságáról és az ő vezetésükkel egyesüljön Romániával.

Akár tetszik, akár nem, ez történt Kisjenőben (Chişinău).

Vegyük a dolgokat sorra: sok román politikus az újraegyesülést kérte. Miféle újraegyesülést? A Pruton túli Moldova csak 1918 és 1940 között tartozott Romániához; amúgy Moldva volt, mely „Nagy István-iként” maradt fenn a történelemben (III. – Nagy – István moldvai fejedelemről van szó – a szerk.), amikor Románia még sejtésként sem létezett, majd a keleti, Prut és Dnyeszter közötti rész 1812-ben Oroszország része lett (ettől kapta a Besszarábia nevet is). Aztán következett az első világháború, Oroszország a vesztes oldalon végzett, Besszarábia pedig Románia, egy fiatal állam része lett, melynek függetlenségét 1878-ban ismerték el. Az oroszok/szovjetek néhány évtized múlva, 1940-ben újra elfoglalják Besszarábiát, Moldova Köztársaság 1991 augusztusában kikiáltotta függetlenségét és nagyjából ez volt az egész. Igen, csúnyán és pörgősen elmondva. De a román politikus logikája szerint bárki, aki valaha birtokolt egy olyan területet, mely jelenleg Románia részét képezi, kérheti az (újra)egyesülést – és akkor csak egyetlen kérdésem lenne a román politikushoz:

ha Budapesten összeült volna a Parlament és hasonló kérésekkel állt volna elő, vajon mekkora lett volna a bukarestiek szája?

Vagy Szófiában Dobrudzsára, Bulgaria tertiára vonatkozó kérésekkel? Mert még a románok is a XIV. századi Dobrotics bolgár despota után kapott nevét használják. Vagy nesze, itt egy másik – a mai Törökország vezetőinek is tüntetést kellett volna szervezniük Bukarestben, hogy Vlachia/Iflak-eli évszázadokon keresztül az Oszmán Birodalom része volt? Szóval, játsszunk még történelmesdit? Nem lett volna elég egy ünnepi ülés Románia Parlamentjében, amikor is rögzítették volna Moldova különleges partneri státusát az Európai Unió felé vezető útján? Ránk jött volna a csuklás, ha méltóságossá tettük volna ezt a centenáriumot? Boldogtalanok lettünk volna, ha elismételtük volna – saját magunk részére – az Unió értékeit?

Másodsorban: elmentél Kisjenőbe, aztán összeültél a bukaresti Parlamentben, és mindezt miért? Végső soron az egyetlen normális beszédet az USR (Mentsétek meg Romániát Szövetség – a szerk.) vezetője, Dan Barna mondta, aki Románia és Moldova közös törekvéséről beszélt, hogy az Európai Unióban találjanak egymásra újra. A többi? Semmit sem értenek a globalizálásból – kiviselték magukat,

hátha a tömegek megfeledkeznek egy kicsit arról, hogy autópályákat ígértek, oszt’ nincsenek,

iskolákat ígértek, oszt’ nincsenek, hogy a románok éppen a fenséges haza kórházaiban hullanak el tömegesen. A gyűlésre összejött több ezer moldovainak nem mondták meg, hogy ’90-ben egyetlen lej küladósság nélkül indultunk, most pedig külföldi hitelekből fizetjük a nyugdíjakat. Azt sem, hogy a legnagyobb export-megrendelése közepette zártuk be a brassói traktorgyárat. Azt sem, hogy ezt a fennen lobogó farkú román állam éveken keresztül gúnyt űzött minden romániai vállalkozásból: „Tartsak egy újabb ellenőrzést, vagy egyszerűen csak szabjak ki rád egy ötmilliós bírságot?” – ezt mondták a felügyelők, amikor bekopogtak a boltod ajtaján. Azt sem, hogy az oktatási tárca élén megfordult miniszterek többségének annyi szókincse sincs, mint egy tizenegyedikes kölyöknek. Azt sem, hogy Olguţa (Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter – a szerk.) – alig a múlt héten – azzal hencegett boldogan, hogy 3-4.000 euró lesz az orvosok bére, két nappal később pedig az egészségügyi miniszter elismerte, csak remélni tudja, hogy a kórházakban a béreket legalább a februári szinten sikerül megőrizni. Azt sem, hogy Románia miniszterelnöke, az a románul rosszul beszélő hölgy alig néhány napja olyan oktatási tanácsadót alkalmazott maga mellé, aki „sámánizmust, holotróp légzést, reikit és imádsággal végzett meditációt” tanult (így mutatkozik be az egyik – furcsa – könyvében).

Hé, ti tényleg ennyire hülyék vagytok? Tényleg azt hiszitek, hogy a moldovaiak fán élnek és nem hallanak az itteni disznóságokról? Belináról, a Tel Drumról, Brazíliáról? A plázacicákról, nagybácsikról, az egyenesen a kanapékról alkalmazott szeretőkről?

De a lépés szisztematizált nevetségességén túlmenően az ügy mögött még van valami. Romániának ahhoz, hogy bekerüljön az Európai Unióba és a NATO-ba,

békében kellett lennie az összes szomszédjával, ami azt is jelenti, hogy a felek lemondanak minden területi követelésükről.

Bejutottunk, ahogy bejutottunk, a szemetet is szőnyeg alá söpörtük, most pedig, amikor azt látjuk, hogy az euro-atlanti szövetségeseket nagy, globális témák foglalják le, pontosan úgy viselkedünk, mint a zsebmetszők – mert azok is tolongás közben lopják el a tárcádat. Kinek használ? A Dragnea és Tăriceanu körüli bandának, akik lassan-lassan felfogják, hogy csődbe vezetik ezt az országot. De ennek a bandának van egy stratégiája: amikor látták, hogy milyen sok ostoba elhiszi, hogy Soros fizeti a kormány székháza előtti kutyákat és macskákat is, akkor miért ne működne – adott esetben – az az átverés is, hogy Brüsszel gyarmattá változtat minket, vagy az, hogy az amerikaiak drágítják a gázunkat? Ha tengernyi tudatlan között állsz, szavatolva van számodra a közvélemény előtti igazság és bármilyen törvényeket elfogadhatsz – mert a csicskák is azt hiszik, hogy az erdőből származnak. Ezért erőltetik a konfliktust Brüsszellel és valószínűleg újra Ceauşescu rongyos büszkeségének leszünk a tanúi, amikor azt mondta, hogy nincs szükségünk a legkedvezményezettebb nemzeti bánásmódra. Elfelejtettétek? Nem baj, Dragnea úr hamarosan visszacsinálja… Hosszú távon sokba fog kerülni nekünk ez a populizmus és a történelem talán majd rábírja az erdélyieket, hogy feltegyék a kérdést, nem lettek volna-e jobb helyzetben Bukarest nélkül, a moldvaiakat pedig arra, hogy Bukarest nélkül is ők lennének ma az Unió legkevésbé fejlettebb része. A bánságiakat, a bukovinaiakat és az összes többieket is, akik véresre harapták a nyelvüket és mégis igent mondtak. Mit fogsz nekik válaszolni, politikus elvtárs? Adsz majd neki gyűléseket trikolórral, muzsikusokkal, barză-viezure-mânz-zal (a dakopaták tudományosan alá nem támasztott állítása szerint a gólya-borz-csikó szavak bizonyítják a dák-román kontinuitást – a szerk.)? Amikor aljasságról van szó, a történelem sohasem marad adós.

Zárójel: igen, egyes – tisztaságból vagy tudatlanságból fakadóan naiv – emberek szerint,

„nem hagyhatjuk újra magára Besszarábiát”.

Egyesek őszintén ezt érzik, mások azt hiszik, hogy Antonescu hős volt és a Facebookon gyaláznak, ha rámutatsz, hogy mennyi megaláztatást kellett eltűrniük Antonescu idejében a moldvaiaknak. Aztán ott vannak még a Románia modernizálásáért aggódó szószátyárok, akik azt remélik, hogy valamelyik párt felteszi majd őket a listájára és többé nem kell dolgozniuk. De mindezeknek fel kellene fogniuk egy dolgot: ha segíteni akarsz az odaáti Moldván, akkor előbb meg kell győznöd, hogy minden nehézség ellenére az Európai Unió az egyetlen út a civilizáció és demokrácia felé. Igen, bürokrácia van, meg mindenféle feltételek, de még mindig jobb azon belül, mint azon kívül. Aztán: meg kell mutatnod nekik, hogy hol hibáztál, miért nem voltál képes te, román politikus, a saját országodat fejleszteni – de őszintén és kijavítva a kijavítandókat. Nézd, azt is elmagyarázhatnád nekik, hogy miért utasítod el az innenső moldvaiak, román és európai állampolgárok kérését, hogy legyen egy autópályájuk a Nyugat felé. Mint ahogy az erdélyiek, a bukovinaiak, a bánságiak kéréseit is. Azt is elmondhatod nekik, hogy egy penészes falú cellában ülő rabnak napi nyolc euró kártérítést akarsz adni, míg a bogarakkal teli kórházakban fekvő, egészségbiztosítást fizető polgártól óránként két lejt kérsz, ha tévét akar nézni a kórteremben.

Sokat lehetne még mondani – és senki sem beszél, inkább cirkuszt csinál, mert a „hazafias” toporzékolás bejön a népnek. De nem, ez nem Románia – vagy ha mégis, akkor nemcsak a Besszarábiával való egyesülést nem érdemli meg, saját nevet és saját térképet sem. Sereghajtók lettünk, a szégyenteljes vörös lámpa, olyan ország, ahonnan elmenni szoktak, személyes szerencsétlenség lettünk, holmi iskolából kibukottak papucsa alatt taníttatjuk a gyermekeinket, némán és lehajtott fejjel – ránézel Romániára és hihetetlennek tűnik, hogy három évtizeddel ezelőtt itt emberek haltak meg a szabadságért.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.