Figyelem, Magyarország politikai eszközként használja fel a marosvásárhelyi ügyet!

Ismerik a marosvásárhelyi Katolikus Középiskola esetét: a Maros Megyei Törvényszék június 14-én, első fokon megsemmisítette a Maros Megyei Tanfelügyelőség határozatát, mellyel létrehozta a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Középiskolát, és mellyel két másik oktatási intézménytől ide helyezett át osztályokat.

A Maros Megyei Törvényszék helyt adott a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal által a Maros Megyei Tanfelügyelőség és a Római Katolikus Teológiai Középiskola ellen indított közigazgatási eljárási keresetnek. A DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) ügyészei

az oktatási intézmény létrehozásának módja miatt 2016 novemberében bűnvádi nyomozást indítottak

a Maros Megyei Tanfelügyelőség volt főtanfelügyelője, Ştefan Someşan és a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Középiskola volt igazgatója, Tamási Zsolt József ellen. Az ügyészek azt állítják, hogy a Marosvásárhelyi Helyi Tanács 2014. július 29-én 1.500.000 lej kiutalásáról döntött annak az épületnek a karbantartására és tatarozására, melyben az Egyesülés (Unirea) Főgimnázium működik, azzal a feltétellel, hogy létrehozzák a római katolikus teológiai profilú középiskolát. A kérdéses határozatot átküldték a Maros Megyei Tanfelügyelőségnek és Someşan, a nyomozók szerint, akkor azt állította, hogy az Oktatásügyi Minisztérium engedélyezte egy középfokú oktatási egység létrehozását. A Megyei Tanfelügyelőség Igazgatótanácsa egyhangúan megszavazta a Római Katolikus Elméleti Középiskola (a név változásai az eredeti szöveget követik – a szerk.) létrehozását, holott „az Oktatásügyi Minisztérium valójában semmilyen formában nem adott helyt ezen oktatási egység létrehozásának”. (Az esetről bővebb cikkgyűjtemény itt elérhető. – a szerk.)

Ez a helyzet, a vizsgálat pedig folyamatban van. A belpolitikában azonnal kirobbant a botrány, az RMDSZ pedig masszívan kiállt azok mellett, akik azt állítják, hogy – a tényhelyzet dacára – túlkapásról van szó és végső soron alátámasztja azt, amit Tőkés László úr már évek óta állít minden nemzetközi fórumon, nevezetesen a Románia által a magyar kisebbség ellen folytatott „kulturális genocídiumát”.

Semmi újdonság? De igen. Méghozzá nagyon fontos és releváns: az a sebesség és erő, mellyel a magyarországi hatóságok átvették az egész kérdést, államügy és olyanfajta vita szintjére emelve, melyet rendkívüli lépésekkel kell büntetnie a nemzetközi közösségnek.

„Magyarország a Katolikus Egyház, a magyar kisebbség, az érintett gyermekek és családok elleni támadásnak tekinti Románia döntését.

Ez egy rendkívül barátságtalan és nagyon súlyos lépés Románia részéről”, mondta Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára.

Az üzenet komplex, és azt a két vektort vetíti előre, melyek használatát már teljes erővel megkezdték, és melyek felerősítése komoly károkat okozhat Románia érdekeinek, hírnevének és hitelességének. Egyrészről azt hangoztatják, hogy egy „Katolikus Egyház elleni támadásról” van szó, ami a diplomáciai szokások értelmében felhívást jelent arra, hogy az egész ügyet vegye át a Vatikán és annak külszolgálata, mely rendkívül érzékeny a valamely katolikus kisebbséget ért üldöztetésekkel kapcsolatos segélykiáltásokra, amit külön súlyosbít, hogy erre egy ortodox országban kerül sor, mellyel éppen egy lehetséges pápalátogatásról folynak tárgyalások. A második, hasonlóan súlyos gondot a „rendkívül barátságtalan és nagyon súlyos lépés Románia részéről” megfogalmazás jelenti, közismert lévén, hogy a diplomáciai kommunikációban ilyesmit egy válsághelyzet kialakulásának küszöbén szoktak mondani. A kérdéses kommunikáció – elvben – Romániának szól, de valójában a nemzetközi közösségnek szóló figyelmeztetés, hogy

Románia megsérti az elfogadható standardokat, következésképpen jogos megkezdeni a retorziókat,

melyeket Magyarország valamennyi partnerének és barátjának támogatnia kell. Az első lépés annak hivatalos bejelentésével megtörtént, hogy Magyarország kormánya visszavonja a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) való csatlakozás érdekében Romániának nyújtott támogatását, ami hazánk egyik stratégiai célkitűzése.

Egyszerűen csak egy újabb botrány? Nem hiszem, mert véleményem szerint nem csak azt kellene maximális figyelemmel kísérnünk, ami kimondottan ebben az ügyben történik, hanem az esemény körülményeit is. Számtalanszor hallottuk Tőkés urat, aki az RMDSZ több vezetőjéhez hasonlóan lelkesen emlegette akár Románia esetében

a magyar közösség tagjai által lakott régióra vagy régiókra is alkalmazható megoldásként „Katalónia példáját”,

mely tartománynak a spanyol állam 2006-ban kiterjesztett hatásköröket adott és a spanyol államon belüli „nemzetként” határozta meg. Mely döntést aztán a spanyolok megbántak, 2010-ban részben felül is vizsgálták. Most pedig, vagyis október 1-én, amikor a szeparatista kormány népszavazást tart az önrendelkezésről, rendkívül súlyos belső konfliktus robbanhat ki a barcelonai hatóságok és a központi kormányzat között, mely már bejelentette, hogy minden rendelkezésére álló törvényes eszközt bevet majd a népszavazás megakadályozása érdekében. A katalán szeparatista kormány tegnap este, e figyelmeztetés dacára, úgy döntött, hogy „rendkívüli jogi állapotot” vezet be a régióban. Mely helyzetben, véleménye szerint, megszűnik a barcelonai hatóságoknak az a kötelezettsége, hogy tiszteletben tartsák a spanyol kormány bármilyen döntését. Ez egy rendkívül súlyos aspektus, mely gyakorlatilag megnyitja az utat egy tartomány és az egységes spanyol állam közötti nyílt konfliktus felé, aminek abszolút kiszámíthatatlan következményei lehetnek, és senki sem zárhatja ki erőszakos események lehetőségét, amennyiben Madrid élni fog azzal a jogával, hogy a csendőrség bevetési egységeit vagy akár a hadsereget is odaküldje.

Tényleg senki nem tudja, hogy ez az európai autonomista és függetlenségi mozgalmak maximális fordulatszámra felpörgetett újraindításának a jele lesz? Ha igen, milyen következményekkel?

Egyre többet beszélnek a „nemzetek renacionalizálásáról”, különös hangsúlyt helyezve az „ország nélküli nemzetek” követeléseire,

melyek területet akarnak és esetleg jogot arra, hogy újraegyesüljenek egy „anyaországgal” (a logikai zavar az eredeti szövegben – a szerk.). Erre ott van sokat mondó példaként a Krím helyzete. Bármikor ezt a forgatókönyvet követhetné Olaszország északi része, majd Belgium a vallon és a flamand régiók két különálló állammá alakulásával, Tőkés úr pedig ezt a listát egészíti ki előbb Székelyföld, majd Erdély autonómiájáról beszélve. Hosszú éveken keresztül mi ezt egy beteg elme egyszerű gyakorlataként kezeltük. Ez egyáltalán nincs így, hiszen a kérdés Európában jelen van, dokumentált, hivatalos politikai támogatással rendelkezik, rajta vagyunk az „állam nélküli nemzetek” követeléseinek térképén. Íme:

Semmi sincs véletlenül, csak ha – ilyen-olyan okból – mi akarjuk azt úgy kezelni. Az ilyenfajta politikai játékokban pedig szerintem rendkívül súlyos dolog úgy tenni, mintha nem tudnánk, miről van szó. Talán most jobban megértjük, milyen mély jelentései vannak annak, hogy az eddigi szinte összes román kormányzattal együttműködő RMDSZ elnöke hivatalosan megtagadta, hogy a románokkal együtt ünnepelje a Nagy Egyesülés 100. évfordulóját.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.