// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Beatrice-ügy: a köztévé besétált az irredenta propaganda csapdájába

// HIRDETÉS

A román nemzetőrök egy része nem képes belenyugodni, hogy elcsitult a kolozsvári Beatrice-botrány. Kavarják tovább a bűzlő anyagot.

„Távol akartam tartani magam a Román Televízióban a Beatrice nevű magyar együttes klúzs-napokai koncertje miatt kirobbant botránytól, és semmilyen kommentárt sem akartam fűzni hozzá. De amikor azt látom, hogy Románia költségvetéséből fizetett újságírók beleesnek az irredenta-sovén propaganda csapdájába, megfeledkezve arról, hogy a sajtó szabad szellemét kell védelmezniük, akkor nem maradhatok közömbös.

Először is felidézem azoknak az eseményeknek a sorát, melyek előbb megsértették a közvéleményt, később pedig a Nemzeti Televízió megalázására szolgáltak.

A magyarországi Beatrice együttes augusztus 16-án, a Magyar Napok keretében koncertet adott a klúzs-napokai Fő téren.

Az esemény irredenta és revizionista üzenetek, valamint triviális gesztusok jegyében zajlott.

Pontosabban a csapat énekese, Nagy Feró úgy vonult be a városunk központjában felállított színpadra, hogy a háta mögötti képernyőre az úgynevezett Nagy-Magyarország térképét és… Hitler arcképét vetítették. ADOLF HITLERÉT! Ráadásul eközben a hangszórókból az a „Allah Akbar” dübörgött, majd Nagy a Magyar vagyok című dallal kezdte el az előadását. „Magyarnak születtem/ És árulók és gonosz emberek elüldöztek/ Utálom a XX. századot/ Nem tudom, mi következhet még/ 1956 rémálom/ Ó, Istenem, mondd meg kérlek!/ Meddig tart ez még/ Fehérterror, Dachau, Szibéria, Trianon, Don-kanyar/ Horthy jött a fehér lovon/ Sztálin tankon jött/ Hitler hozta a csodafegyverét/ Zsebrevágott minket a történelem/ Aztán Vasfüggöny, vörösterror”. (A pontosság kedvéért, itt a dalszöveg, helyesen - a szerk.)

A „megnyilvánulás” csaknem két órája alatt Nagy „minibeszédeket” tartott, „fasz” és „p…lă” szavakkal tele, mindezt több száz néző előtt, akik között sok gyermek is volt.

A 64 Vármegye Ifjai Mozgalom és JOBBIK szélsőséges szervezetekkel fenntartott szoros kapcsolatairól is ismert Beatrice együttes viselkedése kiváltotta a sajtó reakcióját, mely jelentős terjedelemben számolt be a magyarországi együttes teljesítményéről. A Fő téren zajlottakról beszámoló sajtóintézmények között volt a Román Televízió is. A 19 órai híradóban sugározták a kolozsvári „vendégekről” szóló hírt, melyben rámutattak arra, hogy az előadás vitákat keltett. Minden újságírónak kötelessége jeleznie a közvéleménynek, ha bármiféle kisiklást észlel. Csakhogy ezúttal

a vitatott magyar együttes teljesítményének médianyilvánossága miatt egyesek megsértődtek.

Azok, akik főleg azért tartották szükségesnek reagálni, mert a romániai közszolgálati televízió beszámolni merészelt erről a témáról.

Kinek nem tetszik ez?! Egyikük Tőkés László unokaöccse, Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok szervezője. Egy másik Adrian Szelmenczi, az ActiveWatch civil szervezet aktivistája. A legvehemensebbek pedig a TVR kolozsvári magyar szerkesztősége alkalmazottainak a többsége volt, akiknek a román nyelvű szerkesztőség néhány hangmérnöke, műszakisa és operatőre is segítségükre sietett. Ők arra panaszkodtak, hogy a Beatrice együttes klúzs-napokai koncertjéről szóló hírt készítő újságírónő megsértette az újságírói kódexet és az eset kivizsgálását követelik a TVR Etikai és Egyeztető Bizottságától. Az anyagot készítő újságírót kirúgták a TVR-től (nem volt alkalmazott, külsősként dolgozott – a szerk.), a bizottság tagjai pedig helyt adtak a panasznak és elindították a vizsgálatot. Miután meghallgatták a közszolgálati televízió több felelős szerkesztőjét, arra a következtetésre jutottak, hogy a Beatrice együttes koncertjéről szóló sajtóanyag készítője megsértette a TVR újságírói statutúmát”.

Nem tudjuk, hogyan kellett volna kinéznie a hírnek, hogy az elfogadható legyen a TVR Etikai Bizottságában ülő „deontológusok” számára. Azt viszont tudjuk, hogy azok a „deontológusok” döntésükkel nem tettek mást, mint

legyilkolták a sajtó szellemét és szabad utat engedtek Románia területén az irredenta-sovén propagandának.

Ha az ügy kivizsgálására hivatottak minimális erőfeszítéssel utánanéztek volna a Beatrice együttesnek, akkor láthatták volna, hogy teljesítménye még a magyarországi sajtó részéről is számos bírálatot váltott ki anélkül, hogy a magyar újságíróknak a szemére vetették volna az újságírói kódex megsértését, amikor reagáltak erre a témára. A TVR-s „deontológusok” láthatták volna, hogy a Beatrice annak a neo-horthysta annektáláspárti 64 Vármegye Ifjai Mozgalomnak a házi együttese, melyhez a 2015. december 1-i, kézdivásárhelyi terroristatámadás-kísérlet köthető. Az együttes tagjai éveken keresztül csinálták a hangulatot a kismarosi (Magyarország) táborban, ahol a HVIM tagjai Trianon visszacsinálására keresnek megoldásokat. Ugyanez az együttes volt a húzónév a hasonló profilú gyergyószentmiklósi (Hargita) táborban is, ahol az utóbbi években Vona Gábor, a Magyar Gárda vezetője volt a különleges vendég. Ugyanakkor, ha az etikai bizottság tagjai nem elégedtek volna meg csak a szerkesztésért felelősök véleményével, hanem a Beatrice együttes egész koncertjét elemzik, akkor láthatták volna a színpad hátterében vetített Nagy-Magyarország képeket. Ezen kívül felmerülhetett volna bennük a kérdés, hogy a XX. század című dal közben miért bevándorlókról és ISIS-ről vetítettek képeket.

Ha Beatrice-hírről ítélkezők ezekre az elemekre is odafigyeltek volna, akkor minden bizonnyal felmerült volna bennük, hogy mit keres egy ilyenfajta együttes egy romániai közpénzekből támogatott eseményen és az is, hogy miért nem lehet ez sajtótéma.

 

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS