// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Az adókkal való visszaélésnek a szavazáskor lesz meg a böjtje

// HIRDETÉS

Most lehet a népet szívatni, ha már kiürítették a kincstárat és nagyon kell a pénz. De nem volt elég az európai parlamenti választások bosszúszavazása utáni bukás?

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

A különféle pártbéli tisztségekért kampányoló pénzügyminiszter, Eugen Orlando Teodorovici bejelentette, új adók bevezetését veszi számításba a kis cégek esetében, egy állam által évente meghatározott fix összeget, melyet nagyjából 1,1 millió cégnek kellene megfizetnie. Vagyis egyfajta átalányadóról van szó, ezúttal Teodorovici javaslataként.

Nem számít, hogy nyereséges-e a cég vagy sem, Teodorovici a következő filozófiát alkalmazza: van, nincs, adni kell.

Mindnyájan értjük, hogy rosszul megy a gazdaság, nőnek a hiányok, az infláció, az emberek már most is a láncdrágulásokra panaszkodnak, de egy piacra rázúdított új adó csak káoszt és bizonytalanságot okoz majd a kisvállalkozók körében.

A pénzügyminiszter javaslata, ahogy az várható volt, máris negatív reakciókat váltott ki a kisvállalkozói egyesületekből, melyek Teodorovici beavatkozása nélkül is piaci nehézségekkel küszködnek. Az embereket – jogosan – összezavarja az adótörvények futószalagon zajló módosítgatása, mert senki sem tud úgy üzleti stratégiát vagy tervet kigondolni, hogy közben azon kell gondolkodnia, milyen adókat talál még ki a kormány. A romániai üzleti környezetnek az adómérték növekedése a mumusa, Teodorovici pedig minden áron ezt akarja igazolni.

A hivatalos adatok szerint 2019 első hat hónapjában intenzíven módosult az adózással kapcsolatos törvényi keret. Ennek megfelelően

nem kevesebb mint 614 jogszabályt fogadtak el, ebből 120 törvény, 4 kormányrendelet, 46 sürgősségi kormányrendelet, 444 kormányhatározat volt,

melyekhez – természetesen – különféle miniszteri utasításokat is hozzá kell számítani. Mindezek a jogszabályok mutatják a legjobban a Romániában uralkodó és az üzleti köröket és befektetőket elriasztó jogi instabilitást.

Remélem, hogy a kis- és közepes vállalatok képviselői által megfogalmazott figyelmeztetések nyomán Teodorovici miniszter bölcsességet tanúsít és lemond erről az adóról, amely csak újabb elégedetlenségeket vált ki. Nem állhat elő valaki adóamnesztiával az állami cégek számára és közben új adókat vetsz ki a kis cégekre, mert ez frusztrációkat vált ki, márpedig az adókkal való visszaélésnek leggyakrabban választáskor meglesz a böjtje.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro