Ha itten Németország lesz, akkor Johannis tolhatja labancul. De amíg itten Románia van, addig tessék románul hadovázni!
Traian Băsescu volt elnök vasárnap, a B1TV műsorában, egy telefonos beszélgetés keretében kijelentette: „Megengedhetetlen, hogy Klaus Johannis elnök többet nyilatkozik a német, mint a romániai sajtóban.”
Traian Băsescu kijelentéseire annak kapcsán került sor, hogy Klaus Johannis német nyelven adott interjút a németországi közszolgálati televíziónak.
„Megengedhetetlen, hogy Románia elnöke többet nyilatkozzon Németországban, mint amennyit a román sajtón keresztül beszél. Nem szeretném, ha abba a helyzetbe kerülnénk, hogy miközben Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke már amúgy is Németország szolgálója, Románia elnöke valamiféle labdaszedő fiúcskájává változzon. Hinni akarom,
mondta Traian Băsescu.
Ugyanakkor Băsescu úgy vélte, „Johannis hibázik”, amikor állásfoglalásaival kerüli a „hasonlóságot” az elődjével. „Véleményem szerint, Johannis elnök hibázik. Igyekszik elkerülni, hogy így vagy úgy hasonlítson rám, vagyis azt, hogy én gyakran kifejtettem álláspontomat arról, ami a politikában történt.
Hibázik, mert Románia nem Németország. Ebben téved. A dolgok ott rendezettek, mi más világban élünk. Az elnök álláspontját minden alkalommal ki kell fejteni, amikor arra szükség van, lehetőleg románul. Persze,
ha kötelezővé, vagy hivatalos nyelvvé válik Romániában. De Románia elnöke, egyelőre, román nyelven, a románoknak beszél”, mondta Traian Băsescu.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.