A Rózsa-művelet Temesváron

Alexandra Enache, a temesvári Törvényszéki Orvosi Intézet igazgatója 1989-ben a Megyei Kórház hullaházában volt rezidens. A mai napig kísértik az akkor átélt rémálomszerű képek.

A temesvári forradalom során 1989. december 17-én haltak meg a legtöbben, miután a Nemzetvédelmi Minisztérium (MApN) káderei és a Securitate, valamint a Belügyminisztérium (MI) csapatai tüzet nyitottak a tömegre. A lövedékek 65 életet kaszáltak el, 224-en pedig golyó által sebesültek meg. Azon a véres decemberen az orvosok megállás nélkül dolgoztak.

A kommunista hatóságok riadókészültségben voltak. A Megyei Kórház hullaháza holttestekkel volt tele, a látkép pedig apokaliptikus volt. A hullaház boncterméhez a kórház alagsorán át vezetett az út, egy hosszú és sötét folyosón át. Ma is sötét hely, még inkább az volt 25 évvel ezelőtt, amikor csak itt-ott égett egy-egy lámpa. Alexandra Enache 1989. december 18-án munkába igyekezett. 32 éves volt és befejezte az egyetemet.

„Csak külső vizsgálatot kértek”

„Tudtam, hogy december 17-én lőttek, tudtam a Mária téren történtekről. De nem tudtam semmit a halottakról. Amikor megérkeztem a munkahelyemre, azt tapasztaltam, hogy tele van a hullaház. Még az a sötét folyosó is tele volt. Mindenhol halottak voltak”, kezdi elbeszélését Alexandra Enache. Tagja volt annak az ötfős törvényszéki orvosi csapatnak, akiknek a hullák felboncolása volt a feladatuk. A csapat többi tagja Milan Dressler, a Törvényszéki Orvosi Laboratórium főnöke, Traian Crişan professzor, Viorel Ciobanu és Adrian Moisa volt.

„Normális esetben nagyjából 1.000 boncolásunk volt évente. Ez átlagosan napi hármat jelent. Ezúttal több tíz halottról volt szó. Normális esetben, ha valaki meghalt, a kérésnek a milíciától vagy az Ügyészségtől kellett volna érkeznie. De nagyon sok hulla volt, így nem lehetett boncolást végezni, tehát csak külső vizsgálatot kértek. Vagyis a testen látható sebek és sérülések leírását. Két boncasztalunk volt, a folyosón pedig mindenhol hullák voltak”, folytatta Alexandra Enache.

„Fegyveres milicisták őriztek minket”

A törvényszéki orvosoknál a szokásos űrlapok voltak, melyekre fel kellett jegyezni a ténymegállapításokat, de mindegyikük egy személyes füzetbe is jegyzetelt. A hullaházban rajtuk kívül voltak még milicisták a nyomozóhatóságtól, büntetőjogászok, akik minden hullát lefényképeztek, saját jegyzeteket készítve.

„Iszonyú körülmények voltak. Voltak lőtt sebes alakok, megpörkölődött bemeneti nyílással (ami annak a jele, hogy a lövést közvetlen közelről adták le – a szerk.) és robbanásos kimeneti nyílással, voltak fejsérülésesek, eldeformált arcúak”, mondta Enache, aki a kórházi műveletek felügyeletével megbízott Iosif Veverca milicista tisztre is emlékszik. „Nagyon agresszív volt. Viselkedésében is, kiállásában is. Fegyver volt a kezében. Fegyveres milicisták őriztek minket, nem volt szabad kimennünk”, jegyezte meg a temesvári Törvényszéki Orvosi Intézet jelenlegi igazgatója.

Akiknél volt személyi igazolvány, azokat azonosítani lehetett. Nehezebb volt a helyzet azok esetében, akiknél nem voltak papírok. A törvényszéki orvosok által azon a napon, december 18-án végzett munka rendkívül fontosnak bizonyult a személyek utólagos azonosítása szempontjából.

„Folyamatosan dolgoztunk”

„Leírtuk, hogy milyen ruhát viselt mindegyik áldozat, lejegyeztük a megkülönböztető jegyeket, sebhelyeket vagy tetoválásokat. Miután befejeztük, a dokumentumokat bevittük az irodába, ahol három munkatársunk legépelte azokat. Érdekes, hogy az ügyészek összes fényképe és dokumentuma eltűnt. De az általunk összeállítottak megmaradtak, valószínűleg azért, mert egy másik épületben volt az irodánk”, tette hozzá Alexandra Enache.

Másnap, december 19-én, amikor újra munkába ment, Alexandra Enachénak meglepetésben volt része. A holttestek nagy része eltűnt a hullaházból. Újabbakat hoztak be az utcákról. Kétségbeesett helyzet volt, mert a családok a halottaikat keresték.

„A következő napokban is folyamatosan dolgoztunk. Agyonlőtt embereket hoztak be. 25 év után sem tudom elfelejteni azokat a pillanatokat. Nem is szabad elfelejtenünk”, mondta végül Alexandra Enache.

„A Rózsa-művelet”

Az 1989. december 18-áról 19-ére virradó éjszakán hajtották végre a Rózsa-műveletet, melynek során a hadsereg által december 17-én agyonlőtt embereket elvitték a Megyei Kórház hullaházából. A tervek szerint a holttesteket Bukarestbe kellett szállítani és a Cenușa Krematóriumban el kellett őket égetni, majd el kellett terjeszteni, hogy külföldre szöktek.

Constantin Nuţă tábornok utasította Ion Deheleanut, a Temes Megyei Milícia vezetőjét, foglalkozzon a kérdéssel. Deheleanu kért egy hűtőkocsit a Comtimtől, a berekszói járműtelepről, helyettese, Ioan Corpodean pedig tisztekből összeállított egy csapatot a hullák elszállítására.

Ennek a csapatnak Gheorghe Avram, Iosif Veverca, Eugen Mişea és Tiberiu Grui voltak a tagjai. A kórházi akció vezetője Nicolae Ghircoiaş ezredes, a bukaresti Bűnügyi Szakértői Intézet főnöke volt. Ovidiu Golea doktor, a Megyei Kórház igazgatója nyitotta ki a hullaház lakatját.

„Csomagok” a Comtimes hűtőkocsiban

Ahhoz, hogy nyugodtan „dolgozhassanak”, az udvaron lekapcsolták a világítást, a kórtermek ablakait pedig befüggönyözték. A milicisták 1.30 és 4.00 óra között 47 Ghircoiaş által kijelölt hullát rakodtak fel. A hullák felpakolása után a hűtőkocsi visszatért a felügyelőségre, ahol Dorel Ceaca járművezető vette át a szállítmányt. Reggel Bukarestbe indult Valentin Ciucă századossal együtt. Bukarest előtt a tiszt vette át a kormányt. A hűtőkocsit egy személygépkocsi kísérte, melyben három milicista utazott.

A krematóriumban keményen dolgoztak

A „csomagokat” fővárosi milicista tiszteknek kellett átvenniük. A bukaresti akció vezetője a milícia helyettes vezetője, Ioan Baciu volt. Bukarest előtt lecserélték a teherautó rendszámtábláit. A Temesvárról érkezetteket elhelyezték egy szállodában, amíg a krematóriumban a többiek „elintézték” a dolgot.

A krematórium összes dolgozóját berendelték, akik fejenként 2.000 lejt kaptak azzal a feltétellel, hogy írásban vállalják a művelet titokban tartását. December 20-a reggelén négy szemeteskukányi hamut vittek Popeşti-Leordeni település területére, ahol egy csatornanyílásba öntötték. Miután visszatértek Temesvárra, a szállítmányról semmit sem tudó járművezetővel kimosatták a hűtőkocsit.

Megsemmisítették a dokumentumokat

A per során Iosif Veverca őrnagy a következőt nyilatkozta: „Corpodeanu azt mondta nekünk, hogy ez egy titkos művelet és agyonlövik azt, aki bármit is elárul.” A nyomok teljes eltüntetése érdekében utasítást adtak az áldozatokra vonatkozó teljes dokumentáció megsemmisítésére. December 22-én elégették a bűnügyi tisztek által készített összes egészségügyi iratot, a fényképek filmjeivel együtt. Csak a törvényszéki orvosok dokumentumai menekültek meg. Nem voltak halotti bizonyítványok, nem vezették be a halottakat a krematórium nyilvántartásába.

„Az elégetés volt az egyetlen módja, hogy megszabaduljanak a hulláktól, de ezt csak Bukarestben lehetett megtenni, mert Romániában ott volt az egyetlen emberi krematórium. Az ilyen művelettel járó minden kockázat ellenére, és teljesen semmibe véve a halottakkal való bánásmódot és a gyászoló családokat, az elégetés mellett döntöttek. Az utasítást Temesvárra küldték Constantin Nuţă, Mihalea Velicu és Emil Macri tábornokoknak, az MI-erők vezetőinek. Nuţă tábornok utasította a Temes Megyei Milícia vezetőségét, foglalkozzanak a holttestek begyűjtésével és a Bukarestbe való szállításukkal”, mondja Romeo Bălan ügyész.

„Nuţă tábornok utasítására a Csomag fedőnevű hullák bukaresti fogadásával és elégetésével egy milicista tisztekből álló csapat foglalkozott. Az akciót Petre Moraru ezredes, az IGM (a Milícia Főfelügyelősége – a szerk.) helyettes vezetője koordinálta. Ő utasította Ioan Baciu ezredest, az IGM gazdasági igazgatóságának vezetőjét arra, hogy szervezze meg a hullák fogadását és elégetését”, teszi hozzá Romeo Bălan ügyész.

„A Temesváron tartózkodó Emil Macri tábornok felvette a kapcsolatot Gheorghe Ganciu volt szekus tiszttel, aki temetőellenőri tisztséget töltött be Bukarestben, hogy oldja meg az elégetést. Ez utóbbi Ioan Baciu ezredessel együtt elment a krematórium főnökéhez, Iosif Emilian-Zamfir volt Securitate-tiszthez. Itt szervezték meg az elégetést. Nem voltak engedélyek a néptanácstól, nem voltak halotti bizonyítványok, a hullák nem kerültek be a krematórium nyilvántartásába”, mondja Romeo Bălan ügyész.

Hullák exhumálása a Szegények Temetőjében

A temesvári akcióban érintettek Ceauşescu bukása után sem árulták el a történteket. Ilyen körülmények között a kétségbeesett rokonok maguk kezdték keresni a halottakat. Mindenféle szóbeszédek terjengtek. Sokan azt hitték, hogy a halottakat a város különböző temetőiben ásták el titokban. A halottakat keresők több frissen ásott sírt is találtak, és végül az történt, hogy néhány hullát kiástak a Szegények Temetőjében. Ez nagy médianyilvánosságot kapott. A törvényszéki orvosok megállapították, hogy azokon a hullákon boncolási nyomok voltak, nem voltak rajtuk golyó ütötte sérülések és eltemetésük 1989. december 16-a előtt történt. Sőt, előrehaladott bomlási állapotban voltak.