// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

A román köztévé és a Párt

// HIRDETÉS

Ugyanaz a műsor megy a tévénél. És ugyanazok a kétes alakok forgolódnak körülötte. Mint például az RMDSZ-es Nagy Debreczeni Hajnal.

A román közszolgálati televízió (TVR) Igazgatótanácsának tagjait pártkritériumok, nem pedig alkalmasság alapján nevezték ki.

Megszavazták a TVR újabb Igazgatótanácsát (IT) és új elnök-vezérigazgatóját, számszerűleg a tizennegyediket, Doina Gradea személyében. Az ideiglenes elnöki tisztséget betöltő Gradeának pont egy héttel a művelődési, művészeti, tömegtájékoztatási eszközökért felelős bizottságban tartott meghallgatása előtt kellett magyarázatot adnia arra, miért sugározta a TVR 1 „az év legnagyobb várakozással kísért eseménye” felvezetéssel a szökésben lévő vádlott Ghiţával készült interjút. Doina Gradeát ennek ellenére 209 igen szavazattal fogadta le a parlament, 40 nem ellenében és egy tartózkodás mellett. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a szóban forgó hölgy ideiglenes elnöksége alatt

igyekezett politikai elkötelezettséget tanúsítani a hatalmon lévő pártok iránt:

gondoskodott arról, hogy az Antena 3-tól átvett méreganyagokat ültessen be a közszolgálati televíziókba, lerövidítette a kulturális műsorokat, hogy ne zavarják a politikában tevékenykedő analfabétákat, ezen kívül egy csomó politikai hátszéllel rendelkező félkegyelmű alakot ültetett vezetőségi/koordinálási tisztségekbe. Mindezek a ragyogó menedzseri eredmények arra késztették George Orbeant, az előző IT technokraták által kinevezett, majd etikai megfontolásokból lemondott tagját, hogy egy vitriolos pamfletet szenteljen Doina Gradeának Doina, tégy úgy, mintha dolgoznál! címmel (utalás egy Ion Caramitru színész és Mircea Dinescu közötti, az 1989. decemberi események idején a Román Televízióban lezajlott állítólagos beszélgetésre, melynek során Caramitru azt mondta Dinescunak, hogy amikor kapcsolni fogják őket, akkor tegyen úgy, mintha dolgozna; de ez elsősorban az akkori eseményekről szóló, Mihai Tatulici által készített filmben és azóta kapott kimondottan pejoratív értelmezést – a szerk.). A pontos számokat tartalmazó egyik részlet így hangzik: „Emlékeztetünk arra, hogy

Liviu pártja tavaly kifizette a TVR nagyjából 170 millió eurós történelmi adósságát.

Bármiféle vizsgálat nélkül. Anélkül, hogy bárki is tudná, mi okozta ezt a gazdasági katasztrófát. A tévé reformjára vonatkozó terv nélkül. Anélkül, hogy a TVR akárcsak a legegyszerűbb hatékonysági stratégiával rendelkezne. Nem volt egyéb, mint Livache (Liviu Dragnea diákkori beceneve – a szerk.) (újabb) köre a félkarú rablónál azoknak a szerencsétleneknek a pénzén, akik (az elméjükben) a saját szociális segélyi kártyájukat érvényesítették a szavazópecséttel. A TVR előző vezetőségi mandátuma a párt valamelyik alkalmazottja által a földről valaha felcsipegetett szinekúra legnevetségesebbjeként, legmegalázóbbjaként és legszégyenletesebbjeként vonul be a történelembe. Egy abszolút semmi, amit az azt betöltő által már eleve ekként vállalt és az imposztorság minden egyes napján be is teljesített. A jelenlegi mandátum, az Irina Tănase szeretője által a correctness nevében kitalált matriarchátus második epizódja egy döntő kérdéssel kezdődik: mekkora a TVR adóssága az első olyan év végén, amikor Livache udvaroncai olyan költségvetést agyaltak ki Romániának, mellyel szőnyeg alá söpörhetnek 10-15 évnyi TVR féle amatőrizmust, szervilizmust, ostobaságot és lopást? ... A Nemzeti Televízió földbe állítása nem (csak) a párt- és állami vezetőség dekadenciájának és lezüllésének hatása. Hanem az egyik legerősebb jele annak, hogy az Állam a Várba a csatornahálózaton keresztül behatolt holmi hazátlan és primitív megszállók magánbejáratú zsibvásárává vált.”

A pártok – az összes – pártkritériumok és nem alkalmasság alapján választották ki IT-tagjaikat.

Az a meglepő, hogy ugyanazok az alakok bukkannak fel újra, akik nevüket adták a csődhöz, holott az IT-nek – a törvény szerint – felelnie kellene az intézmény kudarcaiért. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) újra Cristian Petcuval áll elő, akit a Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) vizsgál plagizált történelmi és teológiai doktori disszertációi miatt. A Szociáldemokrata Párt (PSD) Cătălin Blebeát éleszti újra, aki tökéletesen belesimul a párt irányvonalába, hiszen nyomozás folyik ellene bűnszervezet létrehozása miatt.

Az RMDSZ ugyanazt a Nagy Debreczeni Hajnalkát, Kelemen Hunor sajtótanácsadóját küldi az IT-be,

akinek sikerült végrehajtania azt a költségvetési bűvészmutatványt, hogy egyszerre három helyről kap bért: a Kolozsvári Rádiótól, az RMDSZ-től és a TVR-től. A „mert megtehetjük” logikájába illeszkedően egymást érik az összeférhetetlenségek: Raico Corneát a kisebbségi frakció jelölte az IT-be, holott ugyanakkor a TVR 1 igazgatói feladatait ellátó koordinátori végrehajtó tisztséget is betölti. Korábbi ügyletei jelentik a garanciát arra, hogy ő egy mindenhova alkalmas ember. Az örök Sorin Burtea a pészédések póttagja, de ő is kapott egy igazgatói hatáskörökkel rendelkező koordinátori tisztséget a Központi Stúdiók Igazgatóságán.

A Szenátusban 2017 decembere óta zajlik a közszolgálati rádióról (SRR) és SRTV-ről szóló 41/1994. sz. törvény módosítássorozatának újratárgyalása, melyeket mind az Alkotmánybíróság, mind az elnök elutasított, mert nem elég egyértelműek. A civil társadalommal folytatott párbeszéddel megpróbáltak kikényszeríteni pontos kritériumok meghatározását az IT-tagok kijelölésére, valamint a közszolgálati média politikai gyámság alóli kivonására.

A parlament olyan formán kutyulta össze a kritériumokat, hogy a politikum ne veszíthesse el az ellenőrzést,

a mostani kinevezések pedig a nem módosított törvény alapján történtek. A TVR most érthetően sodródik, holott állami finanszírozással, saját ingatlanokkal, felszerelésekkel és profi csapatokkal rendelkezik. Folyamatosan csökken a nézettség. Az AZIR, az Újságírók Európai Egyesületének román tagozata egy új, európai törvény, valamint tisztességes menedzsmenti kritériumok és értékelések kidolgozását követelte a parlamenti művelődési bizottságoktól. De amíg nem történik valami pozitív, George Orbeanhoz csatlakozva mondjuk mi is: „Doina, tégy úgy, mintha dolgoznál!”.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában
Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS