// 2024. december 2., hétfő // Melinda, Vivien
magyarellenesség

A művelődési minisztérium semmis dokumentummal akarja elmaszatolni az úzvölgyi törvénysértést

// HIRDETÉS

Mert a román illetékesek hosszú távon érdekeltek a magyarellenes diverzióban, és nagy tétre játszanak. Hans Hedrich írása.

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg a Neuer Weg oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

„Megáll az ész!” – nagyjából így kiáltana fel a magyarellenes über-rrrománizmus leopárdja, Dan Tanasă, ha egy magyar által vezetett helyi hatóság által kiadott olyan dokumentumot látna meg, mint amilyen az alábbi. Ám feltételezésem szerint ebben az esetben nem fog felkiáltani, mert

a magyarfóbiás szokásokkal rendelkező román hatóságok által sorozatban elkövetett baklövéseket, visszaéléseket és törvénysértéseket muszáj elhallgatni.

Mert különben nem működne a Ceauşescu alatt már működő nacionalista transzra vágyó tömegekre gyakorolt hipnotikus hatás, Dan Tanasă munkaköri leírásának megfelelően.

Miféle közigazgatási kaszkadőrmutatványról van itt szó? A Nacionalista Identitás Kultuszának Minisztériuma, elnézést, a Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma (MCIN), miután eddig már kétszer elismerte, hogy a Dormánfalvi Polgármesteri Hivatal által a szomszédos község, Csíkszentmárton katonai temetőjébe betyármódon felállított híres betonkeresztek nem rendelkeznek a szükséges engedélyekkel, illetve a temetőt nem lehet felavatni(!)), 2019. június 24-én kedvezően véleményezte ezek művészeti koncepcióját. Ld. az alábbi fényképet.

Csakhogy… Ezzel a dokumentummal van néhány gond, éspedig:

1. A dokumentumot visszamenőlegesen, a keresztek felállítását követően bocsátották ki.

2. A kérelmező (valószínűleg a dormánfalvi helyi tanács, vagy a polgármester) által benyújtott dokumentáció nagyon valószínű módon egy sor hamisítást vagy törvénysértést tartalmaz (lásd a temető szomszédos községhez való tartozását) – ahogy az ISC (Állami Építésügyi Felügyelet – a szerk.), a Bákó (Bacău) Megyei Kormánymegbízotti Hivatal, vagy maga a MCIN korábbi megállapításaiból kiderül.

3. Az engedély a kereszteken szereplő „ISMERETLEN ROMÁN HŐS” feliratra is vonatkozik- holott ezeken az „ISMERETLEN ROMAN HOS” felirat szerepel (ékezetek nélkül, vagyis ők a Római Birodalom katonái, vagy nem?), a temetőben eltemetett katonák pedig nem ismeretlenek, hanem ismert a nevük.

4. Mindennek a tetejében: az engedély a Dormánfalvi „Polgármesteri Hivatal”-nak szól – márpedig egy polgármesteri hivatal nem rendelkezik jogi személyiséggel, ezzel csak a közigazgatási-területi egység, azaz a polgármester vagy a helyi tanács rendelkezik, a polgármesteri hivatal a helyi tanács végrehajtó apparátusa lévén (Ezt a finom különbséget a saját rovásomra tanultam meg, évekkel ezelőtt, amikor a segesvári helyi hatóságok ellen nyújtottam be panaszokat…)

Ez a dokumentum jogi szempontból hármas halálugrásnak tűnik nekem, flikk-flakkal – és hasraeséssel.

Tehát, szerény véleményem szerint itt egy teljességgel semmis dokumentummal van dolgunk – de valami azt súgja nekem, hogy ez senkit sem fog zavarni. Vagy kitalálnak majd valamilyen hajánál fogva előrángatott és kommunistoid módon kifacsart jogértelmezést, mellyel a feketét fehérré nyilvánítják és megoldották a dolgot. Amennyi amatőrséget, pofátlanságot és etnocentrikus csökönyösséget látok ebben a kormányban, illetve a még folyamatban lévő és hosszú távra szóló és még nagyobb tétre játszott úzvölgyi magyarellenes diverzióban, nem csodálkoznék, ha mindezeket az aspektusokat nem vennék számításba a szóban forgó engedély esetleges megtámadásakor. A peszedézett Románia kezd elszabadulni, 180 fokos fordulatot hajt végre az Európa-autópályán.

Lassan gyorsan olyan neo-középkori állammá válunk, melyben a fejedelem főméltóságainak teljhatalmuk van az alattvalók felett.

Back to the future!

U. i.: Meg nem nevezett források szerint a dormánfalvi polgármesteri hivatal, mely eredetileg az internetes oldalán közölte a galibás dokumentumot, hogy ezzel „bizonyítsa” eddigi lépései törvényességét, időközben törölte azt. Hmmm…

U. i. 2.: Arra a kérdésre, hogy hiteles-e a dokumentum, az MCIN egyik névtelen képviselője egy… megdöbbentő kérdéssel válaszolt egy újságírónak: „Hogyan jutott az ÖN birtokába ez a dokumentum?”

Majd én válaszolok neki: Köszönöm szépen, jól, miért?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.