// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

A múltban is uszítással „dúsította” az uborkaszezont a román sajtó

// HIRDETÉS

Nemzetárulás volt a vád Galacon. Az ok: a kirakatban levő kalapok pántlikái piros, fehér és zöld színekben pompáztak.

Az 1930-es években történt Galacon (Galaţi), hogy az egyik híres divatáruház tulajdonosának gesztusa élénk vitát váltott ki mind a sajtóban, mind a város utcáin. „Rendkívül súlyos tettnek” minősítették, hogy kirakta boltja kirakatába a magyar nemzeti zászló színeit.

A két világháború közötti időszakban tabu volt a magyar zászló színeinek használata

és ez feszültséget keltett a galaciak között. 1937-ben történt, a Duna menti város Domnească utcáján. Az akkori lapok beszámolói szerint augusztus eleje semmi különösebbet nem ígért, a Galacra rátelepedő rekkenő hőségen kívül.

A Domnească utcai görög templom előtt fák árnyékában fiákeresek aludtak kocsijuk bakján, ügyfélre várva. A lovak időnként megriadtak a módos tulajdonosok mellettük elhaladó automobiljai vagy a Domneascán lévő üzletekbe és vendéglőkbe árut szállító teherautók zajától.

„Nappal, a kánikulában kevesen voltak az utcán. Este a hölgyek, széles karimájú kalappal vagy anélkül, térdig érő nyári ruhákban, rövid ujjú ingecskékben sétáltak a galaci korzón öltönyös, kalapos vagy nyári egyenruhába öltözött férfiak kíséretében vagy nélkülük. De feltűntek olyan férfiak is, akik csak nadrágot és feltűrt ujjú fehér inget viseltek, a gallér egy-két gombját pedig kigombolták. Néha egy zakó egészítette ki ezt a viseletet. Egyesek sapkát is viseltek. Mindenki a lehetőségei és a társadalmi osztályától függően”, írja le Marius Mitrof, a Galac Megyei Művelődési Igazgatóság tanácsosa az akkori Galac szép hangulatát.

A Domnească utcán, a Regală tér – melynek közepét a hajdani covurlui-i várnagy, Costachi Negri, az egyesülési és Románia modernizálási ideáljait odaadóan szolgáló unionista politikus szobra uralta – és a Mihai Eminescu költő első kültéri szobrának és Mihail Kogălniceanu mellszobrának helyet adó Városi Park között egy- vagy kétemeletes épületek sorakoztak egymás után, szinte egymáshoz ragasztva, melyek földszintjén üzletek, emeletén pedig lakószobák vagy irodák voltak. Itt boltok, vendéglők, könyvesboltok, mozik, kávéházak, szállodák, lakások és irodák is voltak.

Ebben a térségben, az egyik ilyen házban, az 5. szám alatt működött a Paula Lichtemberg tulajdonában lévő „La Paula” ruházati bolt.

1937. augusztus 4-ének reggelén az üzlet felkeltette a helyi hatóságok figyelmét,

melyek „rendkívül súlyos helyzetet” állapítottak meg, ahogy arról egy korabeli újság beszámolt.

A galaci Domnească utca

„Paula Lichtemberg gyakorlatilag életre lehelt a pletykások és a bulvárra éhes galaciak lelkébe. Corneliu Balaban felügyelő a «La Paula» divatáruház kirakatában a magyar nemzeti zászló színeit vette észre a kalapok pántlikáin. A felügyelő felhívta Paula asszony figyelmét arra, hogy ezen színek megjelenítése ebben a sorrendben nem megengedett, de a bolt tulajdonosa «meg sem akarta hallani, továbbra is megtartotta a kirakatban a színeket»”, magyarázza Marius Mitrof.

A divatáruház tulajdonosa csökönyösen megtagadta a magyar zászló színeinek eltávolítását,

ami kellemetlen következményekkel járt rá nézve, miután Balaban felügyelő bejelentést tett a katonai hatóságoknál. Röviddel később Nuţescu repülő ezredes, Bâtcă őrnagy, Lupaşcu ügyész és Stănescu hadnagy, valamint Balaban felügyelő megjelentek a Domnească utca 5. szám alatti üzletben és elkobozták a kirakatban és az üzletben található magyar színeket.

„Az eljárás során jegyzőkönyvet vettek fel, melyet továbbítottak a helyi Katonai Törvényszéknek, Paula Lichtemberg tulajdonost pedig perbe fogták «nemzetárulás» vádjával.”

Ez az eset heves vitákat váltott ki Galacon, de a korabeli újságok nem tisztázták, hogy minden kommentár pró vagy kontra volt-e, és azt sem, hogy végül miként zárult a hatósági eljárás.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta. Fotók: historia.ro, 2.bp.blogspot.com

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro