A migránsok nem olyanok, mint a románok

Az Európára lesújtó migrációs hullám által kiváltott vitában gyakran felbukkan egy összehasonlítás: a mostani bevándorlók olyanok, mint a 90-es évekbeli románok; következésképpen most nem ítélkezhetünk az Európa szívébe irányuló menetelésüket folytatók felett, mert a mieink is… Így aztán, egy ilyen szerencsétlen történelemmel a hátunk mögött, hagynunk kellene, hogy csak a radikális humanisták beszéljenek.

Miért nem lehet a Közel-Keletről (nemcsak Szíriából) és Észak-Afrikából érkező bevándorlókat az 1989 előtti és utáni román kivándorlókhoz hasonlítani? Legalábbis az alábbi okok miatt:

1. Az 1989 előtt Nyugatra kivándorló románok nem hoztak létre hosszú migráns-menetoszlopokat. Naponta hány illegális határátlépés volt Románia nyugati határánál? Most nem áll rendelkezésemre pontos kimutatás, de tudom, hogy több volt az „elfogottak”, mint a határon „átcsúszók” száma. Egyetlen nyugati országot sem ostromoltak úgy román migránsok, ahogy az ma a muzulmán világból érkezők részéről történik.

2. A jelenlegi bevándorlók nem feltétlenül menekültek, és nem feltétlenül politikai menedéket kérő migránsok sem, mint az akkori románok. Én is osztom azokat a különbségtételeket, melyeket Marius Văcărelu írt le blogjában. Ebben az esetben nem menekültekről van szó.

Egy menekült a legközelebbi békés helyet keresi.

A mostani bevándorlók miért nem álltak meg az első békés országban? Jobb a németországi béke, mint a törökországi? Az európai országok közül Németország az, ahol a legjobban fogadják az idegeneket? Miért nem álltak meg Görögországban, ahol joghegyekben részesülnének, túl sok erőfeszítés nélkül? Közelebb lett volna az otthonhoz, ahhoz az úgynevezett kulturális otthonhoz. A béke mindenhol béke. Á, de az életkörülmények mások! Ám azt állítják, hogy nem gazdasági migránsok, hanem menekültek. De a menekültek békét keresnek, nem kincseket. A menekültek vissza akarják kapni a tulajdonukat, az otthonukra gondolnak és ezért állnak meg a legközelebbi békés helyen, hogy könnyebben hazatérhessenek, ha elmúlt a veszély. Azt fogják kérdezni, hogy a román emigránsok miért igyekeztek szintén Németországba, vagy Franciaországba? Mert odáig szintén szocialista országok voltak. Ők egy határokon átnyúló kommunista táborból menekültek. Ebben az esetben felmerül a kérdés: létezik egy olyan, a kommunistához hasonló tábor, ahonnan a jelenlegi migránsok menekülnek? A muzulmán világból, vagy a fundamentalisták terrorrezsimjétől menekülnek? Ha csak a muzulmán csoportosulásoktól, akkor a szomszédos országokban kellene megállniuk, ahol azoknak a csoportosulásoknak nincs hatalmuk.

3. A román emigránsok nem szerveződtek követelőző csoportokba, hanem egyénileg megoldott egyedi esetek voltak. Nem hoztak létre olyan jelenséget, mint amilyen a mostani, hanem lassan, hosszú időn keresztül csorogtak Nyugatra, így a befogadók könnyen integrálhatták őket.

4. A román emigránsok nem követeltek egy bizonyos célországot, ahogy azt ma üvöltözik az állomásokon, csak egy demokratikust akartak. Ha egy menekült megérkezik az első békés országba, akkor követelőzés nélkül ott marad.

Márpedig ezek a bevándorlók követelőzők.

Ez olyan, mintha valaki megjelenne az ajtódban, befogadást kérne, ebbe elvileg belemész (mely elvvel ő tudatosan él is), és a következő másodpercben már azt tapasztalod, hogy valójában a saját ágyadat akarja. Amikor eljutsz a béke és a jogok földjére, akkor nem te szabod a feltételeket, mert már megkaptad, amit akartál: a békét. Olyan egészségügyi és szociális ellátásod is van, amilyenben nem volt részed ott, ahonnan jöttél. A mi emigránsaink netán feltételeket szabtak ott, ahova mentek? Á, azt fogják majd mondani, hogy azok ostoba migránsok voltak, nem tudtak kérni. Nem! A kommunista időszakban Romániából távozók szabadságot akartak, a jólétet pedig a munkájukkal akarták megteremteni.

5. A mai bevándorlókat az 1989 utáni románokhoz sem lehet hasonlítani, mert nem hordákban mentek Nyugatra, nem vágták át magukat a szögesdróton, hanem szépen sorba álltak a munkavállalási engedélyért.

6. A mai bevándorlókat a Schengen-övezet törvényeit tiszteletben tartó mai román állampolgárokkal sem lehet összehasonlítani. Márpedig a mai bevándorlók úgy mennek át a Schengen-övezet sok vitát kiváltó határain, mint kés a vajon, melyeket a románok, bár európai polgárok, még nem tudtak lebontani.

Meglepő erőszakosságot tapasztalok

a toleranciát dicsőítő radikális humanisták diskurzusában. Erőszakos módon követelnek nyugalmat, megértést és kiegyensúlyozottságot. Amikor azt látom, hogyan folyamodnak személyeskedésekhez és sértegetésekhez, akkor Cioran egyik mondása jut eszembe (fejből idézem): inkább maradok egy szkeptikus mellett, mint egy elszabadult szent ember mellett.

Megismétlem azt, amit már korábban leírtam: megrázóak a tenger hullámai által partra mosott halott gyermekeket mutató képek. De ezek ugyanolyan megrázóak, mint a romániai kórházakban értelmetlenül meghaló gyermekek képei. Min vitatkozunk? Minden közösség megsiratja a halottait. Még szörnyűbb, ha gyermekekről van szó. De mi a helyzet a szülőkkel? Milyen védelmet nyújtanak gyermekeiknek, amikor nekivágnak egy több ezer kilométeres útnak az első békés országból? Milyen védelmet nyújt gyermekének az a migráns, aki felviszi őt egy túlzsúfolt vízi járműre, vagy demonstratív módon a vasút sínekre helyezi, hogy ezzel gyakoroljon nyomást a rendfenntartókra (ahogy azt egy felvételen láttam)? A radikális humanisták miért nem ítélik el az ilyenfajta emberek felelőtlenségét? A migránsok is lehetnek felelőtlenek.