// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

A maffiózó PSD vadimizálódása

// HIRDETÉS

Ahogy szorul a hurok Liviu Dragnea és bandája körül, úgy tolják büntetőügyes vezérek a szociáldemokrata pártot a nemzeti szocializmus irányába.

Iliescu, Năstase, Geoană és Ponta minden bűnük ellenére megpróbálták valahogy megőrizni a PSD-t (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) olyan baloldali pártnak, melynek néha – különösen választási kampányok környékén –

nagyon durva nacionalista hangsúlyai vannak, de nem csúszik szélsőségességbe.

Sőt, Ponta Blair mintájára igyekezett még inkább középre tolni, hogy növelje a lehetséges választók számát, de néha ő is megcsúszott a nyugatellenes lejtőn. Dragnea az első PSD-s vezető, aki a november 17-i herkulesfürdői határozattal hivatalosan is áttolja a pártot arra a területre, amelyet eddig Vadim Tudor PRM-je (Nagy-Románia Párt – a szerk.) és Dan Diaconescu PPDD-je (Dan Diaconescu Néppárt – a szerk.) foglalt el. Ha úgy látják jónak, nevezhetik ezt szélsőbalnak, csakhogy ennek az ideológiai ernyőnek semmi köze sincs vezetői kemény üzletelgetéseihez.

A PSD határozatában kijelentik, hogy „a ’párhuzamos és illegitim állam’ utóbbi időszakban tapasztalható, úgynevezett „korrupcióellenes harcként” bemutatott cselekedeteinek a legitim módon megválasztott politikai hatalom zaklatása és végül lefejezése a nyilvánvaló céljuk”, vagy azt, hogy „a ’párhuzamos és illegitim állam’

a politikai hatalom feletti ellenőrzés megszerzése kedvéért nemzetellenes és polgárellenes viselkedést mutat,

kész lévén arra, hogy megakadályozza a lakosság jövedelmének növelését, munkahelyek teremtését, a honi tőke támogatását, az igazságszolgáltatás megreformálását célzó összes közpolitikát”. (A teljes határozat itt olvasható).

Egy dolog a politikai nyilatkozat, a tévés retorika, a parlamenti párbeszéd és teljesen más dolog, amikor egy párt a legmagasabb szintű vezetőségi fórum által elfogadott határozattal vállal egy bizonyos álláspontot. Egy párt egy kibővített vezetőségi fórum által elfogadott határozattal ideológiai hitvallást fogalmaz meg. Márpedig ebben az esetben az összeesküvés-elmélet lett a PSD hitvallása. A párt a háttérből Románia ellen összeesküvő láthatatlan ellenség elleni harcba szólít.

A PSD kitalálta a „párhuzamos államot”, annak a háttérhatalomnak a honi derivátumát, mellyel a néhai Vadim Tudor hadakozott.

Mint minden szélsőségességbe csúszott párt, összeesküvést szállít érvként, idegenek (Soros, multik és a többi) elleni gyűlöletre uszít, ultrapopulista jellegű lépéseket tesz (a gazdasági teljesítménnyel semmilyen összefüggésben sem álló béremelések) és a díszhazafiság formájába szublimálja a románizmust.

Vadim Tudor vagy Dan Diaconescu pártjainak működési receptjében mindezek az alkotórészek hiánytalanul megtalálhatók voltak. A herkulesfürdői határozat jelzi a PSD hivatalos átlépését a szélsőséges pártok sorába, ami okot adott egyes racionális politikusoknak a lemondásra, éppen az autoriter projekt felé eltolódást bírálva.

Sorin Moisa euroképviselő egy Facebook-bejegyzésben tette közzé bírálatát, melyben megindokolja lemondását: a „nemzeti-kommunista reflexek felélesztése”. Érdemes bővebben idézni Moisa úr bejegyzésének egyik bekezdését:

„A PSD Liviu Dragnea vezetése alatt újra kiásta,

reaktiválta és Románia jelenlegi kontextusához igazította a véglegesen lezártnak remélt nemzeti-kommunizmus éveiben hosszasan ápolt reflexek egy részét.

Ezt a diskurzust csak 1990-ben használta a FSN (Nemzeti Megmentési Front – a szerk.) legreakciósabb része, hogy aztán az is feladja és Románia EU-ba és NATO-ba integrálódásának diskurzusával legitimálja magát. Most újra abban a szakaszban vagyunk, amikor a gonosz idegen összeesküszik Románia ellen, amikor Brüsszel ellenséges a románokkal, a multik kizsákmányolják a románokat, Soros György mindenféle nyugati kancelláriákkal szövetkezik, hogy utcákra vigye az embereket és személyesen igyekszik mindenféle igazságtalanságot elkövetni Dragnea úr ellen. Újra szembeállítjuk autochtonizmusunkat a Nyugattal, ahelyett, hogy teljesen természetesen hozzákapcsoljuk identitásunkat a gazdagságához.”

De még a FSN idejében is, Ion Iliescu PDSR-je (Romániai Szociális Demokrácia Pártja – a szerk.), vagy Năstase PSD-je Vadim Tudorra hagyta az eszementségeket és az összeesküvés-elméleteket, mert érthető módon azt akarták, hogy legitimitásuk legyen Nyugaton és szóba álljanak velük az európai szocialisták politikai családjában. Úgy tűnik,

Liviu Dragneát már nem érdekli a külföldön kialakult kép.

Őt már amúgy sem fogadja senki sem Brüsszelben, sem Washingtonban. Egy bűnözői hírnevű, büntetőügyeket gyűjtő pária lett, akinek nagyon is személyes elszámolni valója van az igazságszolgáltatással. Mindenesetre, új címerével a PSD nehezebben mozdulhat ki az országból.

És ugyanezen ok miatt, a PSD vadimizálódási folyamatából csak az igazságosztói jelleg hiányzik. Dragnea nem üvöltözheti Vadim Tudorhoz hasonlóan, hogy „börtönbe a maffiózókkal!”, nem kelhet ki Dan Diaconescuhoz hasonlóan az „újgazdagok” ellen, ha nem akar bolygóméretű röhögéshullámot kiváltani. Így aztán a PSD vezetőjének meg kell elégednie az „igazságszolgáltatás túlkapásai” elleni harccal és másokra kell bíznia a politikai maffia elleni harcot, amellyel ő maga tökéletesen azonosul.

Aztán elég csak megnéznünk a vagyonát vagy a pártok feletti üzleteléseit Elena Udrea embereivel, amiről a HotNews.ro múlt pénteken nagy terjedelemben beszámolt, hogy megértsük,

a PSD vezetője semmiben sem hisz, hogy számára nem jelent túl sokat a bal-, vagy jobboldaliság.

De a közönség számára új csomagolás, a PSD mai, inkább egy SZBCS-hez (szervezett bűnözői csoport – a szerk.), mint egy klasszikus pártstruktúrához közelebb álló profiljához jobban illő új gúnya kellett.

A PSD ideológiai sodródását bizonyítja a Şerban Nicolae–Liviu Pleşoianu páros legújabb, civil szervezetek elleni tervezete is, amellyel az összeesküvéseket hangoztató diskurzus élő célpontjává változtatják a civil társadalmat. Vadimnak is, de a törökországi, magyarországi, vagy oroszországi autoriter vezetőknek is állandóan bajuk volt a civil társadalommal és a sajtóval.

Nem lenne meglepetés, ha Dragnea abba a mocsárba taszítaná a PSD-t, amiben Vadim Tudor volt szekusokkal teli PRM-je dagonyázik, akiknek új eszközre volt szükségük befolyásuk megőrzéséhez. Újabban a PSD-s vezető körül is megjelentek azok a hajdani tábornokok, akiket Románia NATO- és EU-csatlakozásakor távolítottak el a rendszerből, és akik a KGB-s Vasile Ionel védőszárnyai alatt nőttek fel.

A PSD-nek szüksége volt erre az ideológiai átalakulásra, hogy valamilyen módon megindokolhassa az igazságszolgáltatás elleni harcát,

amit amúgy csak egyetlen módon lehet racionálisan megmagyarázni, nevezetesen vezetői azon óhajával, hogy megússzák a nyomozásokat és az újabb ítéleteket. A párt élén hivatalosan átvett régi diskurzussal Liviu Dragnea most elfoglalhatja helyét egy Erdoğan, vagy egy Orbán mellett és egyenlő partnerként tárgyalhat velük.

Megdöbbentően hasonló elképzeléseik vannak a források elosztásáról, az állam vezetéséről és arról, hogy miként akadályozza őket ebben a barátságtalan Nyugat. Közülük már csak Dragnea akadhat fenn az állam még működő maradványain. A többiek teljesen lerombolták azt, a sajtóval és a civil társadalommal egyetemben. Dragnea éppen azért nevezte el azokat „párhuzamos államnak”, mert még nem tudja mindet ellenőrizni.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS